Egyéb

Kormányközeli építőipari vállalatok építhetik a KEF logisztikai központját

 

A West Hungária Bau Kft., az Épkar Zrt., a Magyar Építő Zrt. és a Fertődi Építő Zrt. nettó 3,9 milliárd forintért épít logisztikai központot a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak, amely előzetesen 2,75 milliárdra becsülte a munkát.

 

Tovább szárnyal a kormányközeli építőcégek sikercsillaga. Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztató szerint a a minisztériumok és háttérintézményeik ellátását végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) egy Irányító és Logisztikai Központot épít a XIII. kerületben két helyszínen, a Szabolcs u. 37. és a Vágány u. 10-12. szám alatt.

A megbízást a KEF előzetesen nettó 2,75 milliárd forintra becsülte, de ennél bő egymilliárddal drágább lesz, összesen nettó 3,89 milliárd forintba fog kerülni. A meghívásos tendert a KEF ILK Projekt 2016 Konzorcium nyerte, melynek tagjai az Épkar Zrt., a Fertődi Építő és Szolgáltató (FÉSZ) Zrt., a Magyar Építő Zrt., és a West Hungária Bau Kft.

A munka része a kiviteli tervek elkészítése és a beruházás megvalósítása is. A projekt kiterjed egy meglévő, nettó 2 600 négyzetméter alapterületű rendelőintézet felújítására és átalakítására, egy hatszintes, nettó 4 500 négyzetméter alapterületű új irodaépület, és egy kétszintes, nettó 3.900 nm alapterületű új raktárépület kivitelezésére, valamint kapcsolódó közműmunkákra is.

A KEF október végén kötött szerződést a nyertes konzorciummal, a munkálatok előreláthatólag 20 hónapig fognak tartani. A tavaly december végén közzétett ajánlattételi felhívásból kiderül, hogy az átalakításra kijelölt volt nőgyógyászati rendelő az 1900-as évek elején épült, majd az 1950-es évek elején Hajós Alfréd posztumusz Ybl-díjas építész tervei alapján átépítették.

A közel 4 milliárdos megbízást elnyerő konzorcium egyik tagja sem ismeretlen számunkra:

– Az Épkar Zrt. neve a karcagi Kun-Mediátor ügyével kapcsolatban merült fel, de a cég vezérigazgatója tagadta, hogy közük lenne a becsődölt sufnibrókerhez.

– A FÉSZ Zrt. volt a kivitelezője a a Silver de Lux balatonfüredi apartmanházának, ahol a lakók az építtető és a kivitelező közti vita, valamint a felszámolási eljárás miatt lakásuk elvesztésétől rettegtek tavaly nyáron.

– A Magyar Építő Zrt-t tavaly májusban vásárolta meg a Körösaszfalt Zrt., amelynek anyacége a Duna Aszfalt Kft., Szíjj László érdekeltsége. A Körösaszfalt vezérigazgatója, Pálffy Balázs Mészáros jövendőbeli veje, aki helyet kapott a Magyar Építő Zrt. igazgatóságában is. Márciusban megírtuk, hogy a cég 6 milliárd forintért végzi a Ludovika Campus bővítését; de közel 1 milliárd forintos megbízást kaptak az egyik MNB-alapítványtól is, a Millenárisnál pedig 470 millióért dolgoznak a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen.

– A West Hungária Bau Kft.-ről már számtalanszor írtunk, a győri cég ugyanis sorra nyeri a közpénzes tendereket. Többek között a vállalkozás építi a lovardát a Várban 3,5 milliárd forintért, húzza fel a Nemzeti Lovardát 2,5 milliárd forintért és a dunakeszi iskolát 3 milliárdért. Továbbá találkozhattunk a kft. nevével a fertődi kastély felújításánál, a Várkert Bazár rekonstrukciójánál és a stadionépítéseknél is.

Erdélyi Katalin

A címlapkép illusztráció.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

 

 

Megosztás