Egyéb

Összevissza beszél a kormányzat a Pharaon-ügyben, üzleti megfontolások írhatták felül a nemzetbiztonsági kockázatot

 

A csalás miatt nemzetközi elfogatóparancsok alatt álló Ghaith Pharaont a belügyminiszter, Pintér Sándor szerint be tudták azonosítani. A belügyi tárca politikai államtitkára viszont már nem tűnik ebben annyira biztosnak. Elkaphatják, ha Magyarországra lép, de vígan mulat a seregélyesi falunapon, és találkozik a miniszterelnökkel. Sőt, cégcsoportjának egyik tagja épp az Orbán Viktor házával szemközti ingatlant vette meg, illetve a miniszterelnök vejével is üzletelt. Az összevissza beszéd mögött olyan komoly üzleti érdekek állhatnak, amelyek felülírhatják az ügy nemzetbiztonsági kockázatait is.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Pintér Sándor belügyminiszter október 3-án levelet írt (PDF) a Szaúd-Arábiai Királyság nagykövetének, Mohammed Abdulhadi Almatrafinak október 3-án, hogy a Ghaith Pharaonnal kapcsolatos hivatalos álláspontról tájékoztatást kérjen.

Ezen anyag alapján az Átlátszó mintegy két hete megírta, hogy az amerikai hatóságok a szaúdi milliárdost egy 1991-es bankbotrány miatt elektronikus csalással, panamázásra való szövetkezéssel, bűnpártolással és felbujtással gyanúsították, valamint körözték is. A levélben szerepel az is, hogy a Pharaonnal szemben indított FBI- és Interpol-körözések a mai napig érvényben vannak.

Csakhogy három különböző születési dátummal, ami miatt az Alkotmányvédelmi Hivatal többször kérte az FBI-t, hogy módosítsa a körözést, és egészítse ki azt „a felszínre került azonossági információval, illetve küldjék meg az érintett személy ujjlenyomatait”. Ez megtörtént, és mint Pintér Sándor írta, egyértelművé vált, hogy Ghaith Pharaon azonos azzal, akit az FBI keres, és akinek a tevékenységéről, Magyarországra történő beutazásáról soron kívüli értesítést kértek.

Mindezt az amerikai nagykövetség is megerősítette a 444-nek, mondván, hogy „az Interpol ún. red notice-ában Pharaon több személyazonossággal – két különböző születési dátummal és születési hellyel – is nyilván van tartva.” Ennek az lehet az oka, hogy a célszemély utazásaihoz többféle okmányt használ.

Kontrát Károly ehhez képest úgy nyilatkozott a Magyar időknek, mintha ez az azonosság még kérdéses lenne. Megjegyezte, hogy „amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarországra lép, azonnal elfogják”.

Az államtitkár az interjúban csúsztatott is. Azt állította, hogy „a magyar hatóságok információi szerint Ghaith Pharaon nevű személy nem tartózkodik Magyarországon, nem él itt életvitelszerűen és nem vásárolt ingatlant”. Ugyanakkor azt senki nem állította, hogy az üzletember nevén van az ingatlan, hiszen a cégcsoportja vásárolt.

Érdekes része a Kontrát által elmondottaknak az, hogy az üzletember letelepedési kötvényt nem vett, vízumot viszont igényelt. Az nem derül ki az interjúból, hogy ha annyira félnie kellene Ghaith Pharaonnak attól, hogy Magyarországra belépve a nemzetközi körözések alapján letartóztatják, akkor miért igényelt vízumot.

Kontrát hozzáállása azért is furcsa, mert a sajtóban megjelent, hogy Orbán Viktor saját bevallása szerint személyesen is találkozott a milliárdossal.

A 444 szúrta ki, hogy Pharaon szerepel a Seregélyesi Kisbíró tavaly őszi számában megjelent szüreti felvonulásról szóló cikkben. Nem véletlenül, hiszen a Seregélyes melletti Zichy-Hadik kastély a szaúdi üzletember cégcsoportjáé. Ugyanez a vállalati csoport szerezte meg 2015-ben a miniszterelnök XII. kerületi házával szemben található villát.

Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogy vajon a BM államtitkára valóban nem tudta volna, hogy Ghaith Pharaon többször megfordult az országban? Ez azért elég hihetetlennek tűnik. Mint ahogy az is, hogy ha a szaúdi üzletember egyáltalán nem titkoltan hazánkban járt, akkor a magyar hatóságok miért nem értesítették az FBI-t?

Az összevissza beszéd talán nem véletlen a kormány részéről, hiszen Pharaon cégcsoportja nem csak a miniszterelnök vejéhez köthető cégekkel üzletelt, hanem – mint a Magyar Nemzet beszámolt róla – a Mol Nyrt. üzleti kapcsolatba lépett Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberrel, illetve az általa vezetett Pakistan Oil Fields Limiteddel (POL).

Mindezt annak ellenére, hogy Ghaith Pharaonról az is szerepel a kiszivárgott belügyi háttéranyagban, hogy az üzletember kapcsolatban áll terrorszervezetek – így az Al-Kaida – által is használt iszlám pénzügyi hálózattal. Úgy látszik, a magyar kormányt mindez, valamint a szintén nemzetbiztonsági kockázatokat megfogalmazható FBI- és Interpol-körözések nem nagyon aggasztják.

A múlt héten az is kiderült, hogy Ghaith Pharaont az idei évben, távollétében 6 év börtönre ítélték Algériában egy korrupt ügyletben való szerepe miatt, a Magyar Narancs pedig azt is lehozta, hogy luxusjachtja augusztusban ugyanazon a napon horgonyzott a spliti kikötőben, amikor a magyar miniszterelnök milliárdos barátja, Mészáros Lőrinc is a horvát kikötőben tartózkodott.

Korábbi cikkeink a témában

Orbán szomszédságában is bevásárolt az FBI által körözött szaúdi milliárdos

A jó bevándorlók: arab, török és ázsiai üzletemberek az Orbán-család körül

Jordániai üzletember vásárolt meg egy Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlancéget Postabank-székházastul

Milliárdos török üzletember a Tiborcz Istvánhoz köthető cégcsoportban

Most egy városligeti fasori villa került a miniszterelnök vejéhez köthető cégcsoporthoz

Tiborcz István ismerőse került az AMX HS Real Estate Kft. élére

Hatmilliárd forintba került volna a turai kastély felújítása, rejtőzködik az új tulajdonos

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás