A NER legnagyobb túlélői VIII. – Geszti Péter

Folytatódik sorozatunk – újabb és újabb nevek kerülnek elő. Lassan mottóként használhatjuk e szériához Hofi Géza legendássá vált aranyköpését: „Így egymás mellett állnának, így, szépen! Ez lenne a nagy magyar fal. A Földet legalább kétszer körülérné, amennyi alapanyag van hozzá.” – Hofi ezt a bunkókra mondta, de az örök talpra eső folytonos igazodókra szintén találó. Persze hatalmas különbség van a tekintetben, hogy egy csóró, képzetlen, állás és jövedelem nélküli ismeretlen kisember igazodik a közmunka reményében a falusi polgármesterhez, vagy egy magát szuverén, kritikus értelmiséginek tartó (s korábban a mai ellenzék szellemiségéhez közelebb álló) sztárértelmiségi paktál le a régebben általa is ostorozott hatalommal. Ezúttal Geszti Péter került sorra a NER-kollaboránsok arcképcsarnokában.  

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Bevallom, nemigen szoktam rádiót hallgatni. Olvastam papírújságokat anno, nézek tévét (bár egyre ritkábban), illetve természetesen használom a világhálót. De az akusztikus média valahogy kimaradt az életemből. Így csak másoktól hallottam alábbi sztorit a 2009-es rádiófrekvencia-újraelosztás idején. A Danubius és Sláger rádiók sztárjai között nagy volt a sírás-rívás, hogy mi lesz velük, mennyire szörnyű, hogy ez a nagyszerű adó nem létezik tovább. Aztán ugyanezen emberek egyik napról a másikra feltűntek az új rádiókban.

Hát körülbelül ennyit arról, mennyire harmonizál a főáramú showbussiness az elvhűséggel, illetve mennyire vehető komolyan bármi, amit ezzel kapcsolatban mondanak. Ezt kitűnően láthattuk Jáksó László esetén, akinek pályafutásába simán belefért a szoclib értelmiség kabaréműsora, Simicska Lajos érdekköre, valamint Habony Árpád barátsága és a köztévés szerződés.

A bulvárvilágba ágyazódott művészértelmiség húzóneveit, frontembereit próbálja minden szekértábor megtartani, de lojalitásuk illékony. Leszámítva az Ákos-féle hívőket, illetve néhány közismerten párthű bérdalnokot, az oroszlánrészük trendkövető módon oda húz, ahol a kordivat sodorvonalát épp látni véli.

Sorozatunk korábbi részei

A NER legnagyobb túlélői VII. – Dobolyi Alexandra

A NER legnagyobb túlélői VI. – Fodor Gábor

A NER legnagyobb túlélői V. – Eörsi Mátyás

A NER legnagyobb túlélői IV. – Farkas Flórián

A NER legnagyobb túlélői III. – Zoltai Gusztáv

A NER legnagyobb túlélői II. – Jáksó László

A NER legnagyobb túlélői I. – Fényi Tibor

Nincs ezzel másként sorozatunk legújabb epizódjának főhőse, Geszti Péter sem. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt, ha bármely újságolvasó, politizáló átlagembert egy véleménykutató kérdezőbiztos faggatott volna Geszti közéleti preferenciájáról, szinte biztos, hogy a legtöbben az SZDSZ-re tippeltek volna. Nem is alaptalanul. Geszti benne volt a 2002-es SZDSZ-kampányban. Mely alatt olyannyira keveredtek összeférhetetlen szerepek, hogy azt a harcos antiliberálisnak vagy SZDSZ-ellenesnek a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető Révész Sándor tette szóvá:

„A Soros Alapítvány finanszírozásában pártok fölötti, választásra buzdító kampány kezdődött. Leszbi lányok, Heti Hetes-sztárok, roma család – mind azt hirdette: mi is megyünk szavazni. Nagyon jó szellemű és politikailag is nagyon korrekt kampány lett volna ez, ha nem lett volna politikailag teljesen inkorrekt. De sajnos az volt, mert ugyanaz a Geszti Péter kreálta, aki az SZDSZ kampányát, és nyilvánvalóan az SZDSZ-hez legközelebb álló toleráns és liberális szavazókat buzdította választásra.”

Gesztinek a pártkampányban való részvételét érintő nyilatkozata akármely politikusnak becsületére vált volna. Sokan emlékeznek talán, hogy amikor az Antall-kormány idején jó néhány MDF-politikus részt vett a finoman szólva is vitatott munkásságú Horthy Miklós újratemetésén, s ezt számon kérték rajtuk, úgy védekeztek: ők csak magánemberként voltak jelen. Geszti, amikor kampányszerepéről írtak, így reagált:

„Áder János fideszes képviselő legutóbbi állításai sem felelnek meg a valóságnak, ezért újra leszögezem: sem az Akció Reklámügynökség, sem az ARC Kft. nem vett részt az SZDSZ kampányában – ezt a munkát kizárólag magánemberként végeztem -, s kormányzati megrendelést sem kaptak.”

Magánemberként, hú, de rossz duma, szisszenhetünk fel – és még nincs vége.

„Ugyanakkor szakmai sikernek tekintem, hogy az ARC részese lehet az egész országot érintő fontos és felelősségteljes munkának, hiszen meghívásos pályázaton, öt jelentkező közül az ARC arculati tervét választotta az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány kuratóriuma.”

Tetszenek érteni? Geszti Péter magánember besegített az SZDSZ kampányába, majd attól teljesen függetlenül Geszti Péter vállalkozó, illetve az üzlettársa közpénzes megbízást nyert az SZDSZ által biztosított kormánytöbbség által felügyelt, ellenőrzött vagy létrehozott intézményektől. Tiszta sor ez kérem, nincs itt semmi látnivaló!

„A választások óta az ARC Produkció tagjainak különböző cégeivel egyre többet lehet találkozni. Legutóbb az EU Kommunikációs Közalapítvány arculatára kiírt pályázatot nyerte meg Fatér Barna. A grafikus cége nyerte meg az Oktatási Minisztérium logójára kiírt pályázatot is, valamint ő készítette az MTV új logóját.

Geszti Péter, az ARC másik tagja pedig állítása szerint magánemberként (vagyis nem az Akció Reklámügynökség tagjaként) az SZDSZ választási plakátjait készítette. Emellett Geszti több társadalmi célú felhíváshoz is adta már a nevét. Például a Soros Alapítvány megbízásából részt vett a szavazáson való részvételre buzdító óriásplakátok elkészítésében, legutóbb pedig a Program „R” felkérésére a roma-mikulásos, romák elfogadására irányuló kampányban vett részt.

Geszti Somody Imrének, az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány kuratóriumi alelnökének is jó ismerőse, hiszen többször is dolgozott a Pharmavitnak, legutóbb 2002-ben a Plussz vitamintabletta népszerűsítésében vett részt.” – írta hajdanán az Origo.

Ekkoriban aligha feltételezte volna bárki, hogy Geszti a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is boldogulva Vajna kormánybiztostól jut majd pénzekhez, amint erről a bulvármédia is hírt adott, sőt a Békemenetre mozgósító, köztudottan Fidesz-holdudvari CBA-nak is el tudja magát adni:

„Az eddig inkább a balközépen jeleskedő, politikai kampányok tanácsadójaként is közreműködő dalszövegíró és reklámszakember vezényli az ellenkező oldalhoz köztudottan szorosan kötődő CBA kiskereskedelmi hálózat létrehozásának huszadik évfordulójához kapcsolódó „parádét”.

Baldauf László egyértelműen fogalmazott ezzel kapcsolatban: „feltett szándékunk, hogy a rendkívüli képességekkel bíró szakembert a mi oldalunkra csábítsuk”. Szerinte jó úton járnak ahhoz, hogy teljessé tegyék azt, ami a Nemzeti vágta átadásával Geszti és a CBA-ban üzlettárs Lázár testvérek között elkezdődött.

Az elnök felsőfokon beszélt a médiaszemélyiségről, aki szerinte „ha Amerikában született volna, már rég világsztár lenne”. Baldauf a sajtótájékoztatóját egyébként a „Hajrá, Magyarország, hajrá, CBA” szófordulattal zárta.”

Nem lenne a dologgal semmi gond, ha Geszti megmaradna a pragmatikus üzletember figurájánál. De ő folyamatosan igényt tart a társadalmi és politikai küldetéstudattól hajtott értelmiségi szerepére is. Talán érthető, hogy azok, akik liberálisnak könyvelték, el árulásként tekintenek a NER-rezsimmel ápolt kapcsolataira. Valóban fura, hogy Geszti arról beszél:

„Szerintem lefelé megyünk, és a jövőt illetően sem lehetünk túlságosan nyugodtak. Eltűnik a szabad verseny, eltűnik a jogbiztonság és a lehetőség arra, hogy az emberek információhoz jussanak. Ez már nem nagyon emlékeztet arra, amit örömmel fogadtam a 90-es években, és amit úgy hívtunk: európai demokrácia.”

Aztán pedig lazán bizniszel a hatalom és holdudvara embereivel.

Tulajdonképpen akár el is fogadhatnánk azt, amit Geszti önképe sugall: hogy ő egy tehetséges vállalkozó, aki szakmai alapon végzi a munkáját. Merthogy egyébként tényleg az. Mármint tehetséges. Csakhogy van itt egy dolog, ami nehezen hagyható figyelmen kívül. Való igaz, Geszti Péter ért ahhoz, amit csinál, sőt. Hazai viszonylatban a legjobbak közé sorolható.

Valószínűleg nem áll távol a realitástól, hogy megrendelései legnagyobb részét nem belpolitikai vagy haveri, hanem piaci alapon kapta. Nyilvánvalóan ezek nélkül is jól, az átlagnál nagyságrenddel magasabb színvonalon élhetne. Ez egyébként nemcsak rá igaz, hanem jó néhány vele egyívású „popgurura.” Hogy miközben kvalitásaik nehezen vitathatóak, illetve a tiszta üzletben is boldogulnak, mégis elfogadják a politika hívó szavát.

De miért? Pénzük kisebb része származik onnan, mégis aránytalanul több bírálatnak vannak kitéve ezek miatt. Akkor miért éri meg?

A válasz eléggé rémisztően hangzik. Azért, mert ez egy ilyen ország, ahol még a legtehetségesebb emberek sem bátorkodnak azzal rizikózni, hogy visszautasítsák a politikát, és teljesen nélküle boldoguljanak. Képzeljünk el valakit Geszti Péter talentumával. Mi több, vegyük azt, hogy még nála is jobb. De eme illető fejébe vette, hogy tisztán piaci alapon fog boldogulni. Nemet mond az összes kampányfelkérésre és holdudvari fellépésre, nem fogad el pénzt párt-, vagy kormánytisztséget viselő döntéshozóktól.

Lenne neki sikere? Valószínűleg. Ugyanakkor nehezebb volna az élete, mint Gesztinek? Bizonyára igen. A rendszerváltás után majdnem egy évtizeden keresztül egyetlen tévé volt, az állami. Ahogy természetesen a ’90-es évek végén beinduló kereskedelmi csatornák létrehozásának mikéntjéről is az állam emberei döntöttek. S manapság egyre inkább megint az állam dönt már a korábban piac diktálta reklámpénzekről, a működési feltételekről is. Meg lehet tagadni, hogy kampánybulikon szórakoztassa valaki a nagyérdeműt, illetve látványosan összeboruljon a hatalom kedvezményezettjeivel és pénzosztóival? Persze, hogy meg lehet.

De nyilván ott lesz a félelem, hogy legközelebb majd egyéb helyre sem hívják őt – pontosabban nem őt hívják. A félelem, hogy ha nem tart a győztessel, a hatalmon lévővel, akkor elveszti vagyonát, befolyását, szereplési lehetőségeit.

Lehet-e az ember önérzetes hős a showbussinessben, aki feltépi az ingét, hogy ide lőjetek? Miért ne? A közvélekedés többnyire az éhező művészekkel, az elitkultúrával rokonítja a tisztesség, a meg nem értett zsenialitás fogalmát. A popkultúra e szemléletben többnyire a megalkuvás terepe, ahol a hírnévnek még a legcsillogóbb tehetségeknél is ára van. Csakhogy az ár kizárólag akkor lehet reális, ha azt az emberek hajlandóak megfizetni. Ez a politikában és a piacon egyaránt így van.

A hazai tömegkulturális értelmiség zöme kétféle úton indult el.

Az egyik, akinek nincs világnézete, vagy legalábbis nincs olyan világnézete, amit de facto ne adna fel azért, hogy a csúcson lévőkkel jó barátságban maradjon. Ezzel tulajdonképp a hatalom brutális üzenetét segít megfogalmazni a lakosság számára. Mégpedig, hogy amennyiben a legtehetségesebbek is arra kényszerülnek, hogy gesztusokat tegyenek, ugyan milyen reménnyel állhatna ellen az átlagos képességű polgár?

A másik opció az Ákos-típusú hithű kurzusművészeké, akik öntudatosan, szégyenérzet nélkül fogadják el a közpénzt, a kitüntetést. Mert hát nekik ez a meggyőződésük. Miért ne fogadhatnák el akkor kedvenc pártjuktól?

Ehhez képest a fehér holló előfordulási gyakoriságával létezik az a művész, akinek van világnézete és ki is tart amellett, de nem fogad el közpénzt, nemhogy az ellenségtől, de a saját pártjától sem. Egyre kevésbé lesz ilyen, ugyanis Magyarországon kialakult egy rendkívül bizarr, aberrált finanszírozási modell. Melynek jegyében azokat a népszórakoztató tömegcikkeket – popkultúra, szerencsejáték és profi sport – amelyek a nyugati világban piaci alapon üzemelnek, nálunk gyakorlatilag az állam mind nagyobb részben finanszírozza.

Ez pedig a Geszti-féle flexibilis gerincoszlopú bulvárértelmiségieknek kedvez.

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.