Egyéb

Rogán szomszédjának cégei 5 milliárd forintos megbízást kaptak a Miniszterelnökségtől

A kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokat EU-s pénzből fizeti a kormány.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A július végén megjelent hivatalos tájékoztató szerint a Miniszterelnökség által áprilisban kiírt kommunikációs tender eredményesen zárult, a kiíró július elején kötött szerződést a nyertesekkel.

Az összesen 5,1 milliárd forint értékű közbeszerzést európai uniós programokból (Közszolgáltatásfejlesztés Operatív Program, Vidékfejlesztési Program, Magyar Halgazdálkodási Operatív Program) fizeti a kormány, a feladat három részből áll:

1, PR és kreatív feladatok, médiavásárlás, közvélemény- és piackutatás
2, Rendezvényszervezési feladatok ellátása
3, Nyomdai feladatok, grafikai tervezés, DTP és egyéb produkciós feladatok ellátása

A tendert a Miniszterelnökségtől az utóbbi időben több milliárdos megbízást is elnyerő Ész-Ker Kft. bonyolította, és a nyertesek sem ismeretlen szereplők a piacon.

A PR-feladatokra vonatkozó részmegbízás értéke 4,5 milliárd forint, a nyertes ajánlattevő pedig a Network 360 Reklámügynökség Kft., Affiliate Network Kft., és LV-Team Kft. alkotta trió lett. A Network 360 és az Affiliate tulajdonosa egyaránt a Rogán Antal pasa parki szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba, aki a két cégből összesen 700 millió forint osztalékot vett fel tavaly.

A rendezvényszervezési feladatokra vonatkozó rész értéke 425,89 millió forint, ennek nyertese közös ajánlattevőként a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az LV-Team Kft. lett.

Az esztergomi LV-Team Kft.-nek még honlapja sincs, és tavaly decemberben alulmaradt Csetényi cégeivel szemben a MOB közbeszerzésén. Az Lv-Team Kft. tavalyi nettó árbevétele mindössze 78 millió forint volt, a miniszterelnökségi megbízás tehát kimondottan jól jött a cégnek.

Kapcsolódó:

A Fideszhez köthető konzorcium nyerte a Miniszterelnökség 670 milliós tanácsadói tenderét

Csetényi Csaba 700 millió forint osztalékot vett ki a cégeiből

Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt

5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

A közbeszerzés harmadik, nyomdai munkákra kiírt részét a Dombrádi testvérek közvetett tulajdonában lévő Pátria Nyomda Zrt. nyerte, értéke nettó 200 millió forint.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2