Egyéb

Bedőlt a keleti nyitás egyik mintacége

Kényszertörléssel mint fantomcéget szüntette meg a bíróság az Áder János által tiszti kereszttel kitüntetett Nazim Agalamalijev és egy budapesti fegyverkereskedő közös cégét, a Hunaz International Kft.-t.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

„Üzletemberként és a magyar gazdasági kapcsolatok elkötelezett híveként a magyar-azeri vegyesvállalatok létrehozásában végzett kiemelkedő munkája, a magyar informatikai és más technológiai vállalkozásoknak az azerbajdzsáni piacra juttatásában nyújtott segítsége, kiemelkedő szerepe elismeréseként” – ezzel az indokolással tüntette ki Áder János köztársasági elnök 2014-ben Nazim Agamalijevet a magyar érdemrend tiszti keresztje polgári tagozatával.

Agamalijev mint a bakui Askon Llc. igazgató-tulajdonosa érdemelte ki az elismerést.

Az azeri elnöki dinasztiával, az Alijev-családdal is kapcsolatba hozott Askon Group  honlapja szerint az ingatlanüzlettel, építőiparral, pénzügyi megoldásokkal (lízing, biztosítás), tanácsadással, reklámmal, valamint biztonságpiaci szolgáltatásokkal foglalkozó cégeket fog össze. Utóbbi kemény haditechnikát, egyebek mellett biológiai hadviselés elleni védelmet, kulcsfontosságú infrastruktúrák biztonsági berendezéseit is jelenti.

Bővebben Agamalijevék és egyéb azeri befektetők kapcsolatairól

Keleti nyitás: Papíron egyelőre csak a Közgép profitált az azeri baltás gyilkos elengedéséből

A cégbíróságon bakui mellett budapesti címen is szereplő Agamalijev első számú magyar cége, a honlapján nemzetközi szervezetként bemutatott, magyar-azeri kulturális és gazdasági kapcsolatfejlesztéssel – a cégadatok szerint ugyanakkor fő tevékenységként élelmiszer, ital és dohány-nagykereskedelemmel – foglalkozó Hunaz International Kft. ugyanakkor csúfos véget ért a minap.

A NAV felhívására indult törvényességi felügyeleti eljárás után a kft-t a cégbíróság fantomcégnek nyilvánította és július közepén kényszertörléssel megszüntette.

Agamalijev üzlettársa a Hunazban a korábban több fegyverkereskedő cégben érdekelt Kramalics József volt az alapítástól a törlésig. Kramalicsot nevezte meg a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal úgynevezett kettős felhasználású termékekkel külkereskedelmet folytató regisztrált vállalkozások nyilvántartása az Armitech Industries Kft. kapcsolattartójaként.

Az Armitechről a HVG írta még 2014-ben, hogy az orosz gyártmányú harci repülőkre reexportengedélyeket kiadó állami hivatal e céget nevezte meg, mint a magyar Honvédelmi Minisztériummal kapcsolatot tartó közvetítőt a magyar MiG-29-es vadászgépek tervezett értékesítésével kapcsolatban.

Működik még, de nem tűnik aranytojást tojó tyúknak Kramalics és Agamalijev másik közös cége, az „egyéb szakmai, műszaki, tudományos tevékenységgel” foglalkozó Huntegra Systems Kft., amely 2011 óta nem termelt árbevételt, az idén év elején még végrehajtás is terhelte.

Az Iráni Kereskedelmi Kamara honlapján mégis szerepel egy tavalyi lista, amely a 2015 év végén – alighanem az ekkor szintén Iránban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében – Teheránba látogató magyar üzleti delegáció tagjaként tünteti fel a Huntegra Systemset.

A listát egyébként érdemes végigböngészni, a szokásos „gigászok” (energiaóriások, multilerakatok, a kihagyhatatlan nemzeti kereskedőház stb.) mellett olyan delikát tagjai voltak a truppnak, mint például a Mészáros-közelbe került Csabatáj Zrt., a tiszteletbeli kazah konzul és bulizós oligarcha Horváth László L.A.C. Holdingja, illetve a közmegbízásokkal tömött Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás