Egyéb

Nah, ki ad kilencszázezres napidíjért tanácsot az olimpiai pályázathoz?

Az olimpiai pályázattal megbízott cég ötmilliárdot költ tanácsadókra. A részleteket eddig titkolták, de az Átlátszónak nyilatkozó Pataki Márton, az Együtt politikusa felfedte, mi van a szerződés mellékleteiben. Milliárdok mennek külföldi tanácsadóknak, és az olimpiai pályáztatásért felelős vállalat vezetőjének volt cégéhez.

 

tamogatoi_800_450

Az olimpiai pályázat előkészítését a Budapest 2024 nevű cég végzi, melynek tulajdonosai a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság fele-fele arányban. Ez a cég jogosult a 19 milliárd forint költségvetési támogatásra az olimpiai pályázat előkészítésének költségeinek fedezeteként. Valamint TAO-támogatásokat is gyűjthet ugyanekkora összeg keretéig, és elvben a költségvetésből annyival kevesebbet kap majd, amennyi TAO pénzt összegyűjt.

A cég igazgatóságának az elnöke Fürjes Balázs, akit a közelmúltban ismét kineveztek az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak. Az igazgatóság tagjai között van Schmitt Pál volt köztársasági elnök is.

A cég vezérigazgatója pedig az a Fekete Miklós, aki PricewaterhouseCoopers Magyarország vezetője és partnerként résztulajdonosa is volt. Ez a cég volt az, amely az olimpia megvalósíthatósági tanulmányát jegyezte, melyet sok titkolózás után az Átlátszó hozott először nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikkek

250 millió forintos olimpia-előkészítő cég Schmitt Pállal

Olimpiai népszavazás: lenne mitől félni

Így csalták el a játékokat az amerikaiak – kis olimpiai korrupciótörténelem

Megszereztük és közzétesszük a teljes megvalósíthatósági tanulmányt a budapesti olimpiáról

Itt van a tételes lista a 2012-es olimpiai jutalmakról, nevekkel

Politikailag motivált és kézivezérelt folyamat – Dénes Ferenc a stadionlázról

Az olimpia pályázattal kapcsolatos tanácsadásokra egy eléggé elnagyolt közbeszerzést írt ki a pályáztatás bonyolításával először megbízott Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja  (KKBK) Zrt. több, mint 5 milliárd forint értékben. A pályázat nyertese egy konzorcium, melyben a PricewaterhouseCoopers Magyarország mellett részt vesz  az Event Knowledge Services SA, mely egy lausanne-i székhelyű, volt NOB munkatársak által 2004-ben alapított társaság, illetve a M-Integrated Solutions nevű londoni kommunikációs ügynökség.

A pályáztatási folyamat, így a közbeszerzés is, időközben átkerült a KKBK-tól a Budapest 2024-hez.

A közbeszerzés nyerteseivel kötött szerződést nyilvánoságra hozták, de az ötmilliárd forint elköltésének részleteit tartalmazó szerződés mellékleteit nem. Többen is kíváncsiak voltak a részletekre. Az Átlátszó és a Népszabadság mellett az Együtt budapesti elnöke, Pataki Márton is adott be adatigénylést a mellékletekért.

A Budapest 2024 az adatok közlését megtagadta, illetve a Népszabadságtól száztízezer forintot kért a szerintük aránytalan munkáért. Az adatvédelmi hatóság is a lapnak adott igazat a Budapest 2024-el szemben.

Az együttes politikus Pataki Márton sem hagyta, hogy lerázzák. A közadatot igénylő Patakinak csak úgy adott a Budapest 2024 személyes betekintési lehetőséget, ha a politikus titkoktartási nyilatkozatot ír alá. Pataki ezt aláírta, de a jogászaik véleménye alapján, mivel közadatok eltitkolására vállalt kötelezettséget, így az szembe megy a törvénnyel, és semmis okirat.

Ezért most nyilvánosságra hozza a legfontosabb részleteket.

Pataki Márton az Átlátszónak azt nyilatkozta, hogy az általa a személyes betekintésen látott táblázatban az szerepel, hogy az olimpiai pályázathoz tizenötezer munkanapra veszik igénybe a tanácsadók munkáját. A napidíja a tanácsadóknak százezer és kilencszázezer forint között mozog.

A tanácsadói szerződés legnagyobb hiányossága a politikus szerint az, hogy nem definiálja pontosan az elvégzendő tanácsadói munkát, valamint nem rendelkezik átfogó munkatervvel, valamint nem válnak el világosan a tanácsadóknak és a Budapest 2024 munkatársainak a feladatai. Így a tanácsadók számonkérése is nehézkes.

Pataki az Átlátszónak elmondta, hogy azért fordul végül a nyilvánossághoz, és szegi meg a szerinte semmis titoktartási szerződésben foglaltakat, mert a részleteket firtató kérdéseire nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, és összességében az olimpia körül közbeszerzések eléggé korrupciógyanúsak.

Egy ideig igyekezett jóhiszeműen tekinteni a pályázatra, de a közbeszerzések alakulása azt a képet erősítette benne, hogy a közpénzek haveri cégekhez juttatásáról van szó az olimpiai pályázatnál is.

Példaként említette, hogy a Budapest 2024 informatikai közbeszerzéseit szétbontották hat 18 millió forint alatti tételre, és ez egyértelműen a rendes eljárás megkerülésének szándékát mutatja Pataki szerint. A hatból hat esetben csak egyetlen érvényes ajánlat volt, és hatból öt közbeszerzést ugyanaz a beszállító nyert el.

A közbeszerzési törvény szerint az ajánlatkérő köteles biztosítani a versenyt, és a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint teljesíteni képes gazdasági szereplőket kell bevonnia. Ennek a kötelezettségnek hatból hat esetben nem sikerült eleget tenni.

Szép kontrasztot jelent ezekkel szemben a bútorbeszerzés, ahol nyílt, hirdetményes eljárás keretében – amire annak ellenére került sor, hogy a becsült érték itt is 18 millió forint alatt volt – sikerült versengő ajánlatokat kapni.

Pataki Márton a kommunikációs kampányról szóló közbeszerzést súlyosabb kérdésnek tartja a nagyságrenddel több felhasznált közpénz miatt. A közbeszerzés után a Fradi-vezér cége vezeti azt a kommunikációs kampányt, melyben 900 millió forintot költenek az olimpia népszerűsítésére.

Pataki úgy ítéli meg, hogy az ajánlattevők számára biztosított tájékoztatás elégtelen volt a gazdasági szereplők esélyegyenlőségéhez, a szakmai értékelés szempontrendszere pedig alapvetően önkényes döntési lehetőséget biztosít az ajánlatkérőnek. Továbbá egészen megdöbbentőnek tarja, hogy az árazandó költségvetési táblázatba fajlagos árakat kellett feltüntetni, és ezeket bármiféle súlyozás nélkül összesítették.

Vágó Gábor

Kép: Zero /Vastagbőr/

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás