Egyéb

Vizes-vb: a műugrás vagy a vízilabda lesz a Bibó Szakkollégiumban?

 

Éppen módosítja a Parlament a tavaly alkotott, ún. Dagály-törvényt, amely a 2017-es világbajnoksághoz szükséges fejlesztésekhez rögzít rendkívüli szabályokat. A törvény melléklete 122 ingatlannal bővülne, és szerepelne benne a Bibó Szakkollégium, valamint a Liszt Ferenc repülőtér is. Utóbbit az indoklás szerint fejlesztik, csak éppen a bővítés 2018-ra készül el.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

„Itt külön említette képviselő úr a Bibó kollégiumot. Nem tudom, utána fogok nézni. Azt gyanítom egyébként, hogy itt nemcsak világbajnokságot rendezünk, bár csak arról beszélünk a törvényjavaslat kapcsán, de utána van egy masters világbajnokság is”

reagált az előterjesztő Bánki Erik arra a felvetésre, hogy mégis mit keres a Bibó István Szakkollégium helyrajzi száma (Budapest XI. kerület 4968) az éppen módosítás alatt álló, tavaly még Dagály-törvénynek becézett, a 2017-es vizes-vb kapcsán alkotott jogszabály kibővített mellékletében. Aztán hosszas okfejtésbe bocsátkozott arról, hogy a veterán (masters) vébé kapcsán szállásokra lesz szükség, de sokkal biztosabb nem lett a dolgában.

„Tehát valószínűsítem, hogy a Bibó kollégium is a masters miatt került be a képbe. De még egyszer megerősítem, remélem, hogy képviselő úrnak az eddigi együttműködésünk alapján is ez az ígéret elég erős értékkel bírhat.”

Az Országgyűlés két hete folytatta le „a Budapesten megrendezendő úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyíltvízi világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló” törvényjavaslat általános vitáját. Az MSZP-s Hiszékeny Dezső, valamint az Együtt-politikus Szabó Szabolcs szúrta ki, hogy a módosításban szereplő 122 további ingatlanban, amelyekre a törvény hatálya kiterjedne, vannak érdekes tételek. Többek között az említett Bibó István Szakkollégium is.

Ennek azért van jelentősége, mert a vizes-vb-hez kapcsolódó fejlesztésekkel kapcsolatban az ajánlatkérő minden esetben jogosult hirdetmény nélküli eljárást lefolytatni. A törvény eredeti szövege egyébként „beruházásról” beszélt, ez arra módosulna, hogy a vb megvalósításával, szervezésével és megrendezésével kapcsolatos valamennyi eljárásban alkalmazni lehetne a hirdetmény nélküli eljárást.

A Bibó felújításáról egyébként már jóval korábban döntött a kormány, amikor tavaly decemberben a költségvetés maradványainak átcsoportosításáról határozott: 700 millió forintot szánt a Fidesz egykori bölcsőjének számító, Ménesi úti intézmény rekonstrukciójára, amely egyébként az ELTE-hez tartozik.

Azt az egykori kisgazda Turi-Kovács Béla nehezményezte az általános vitában, hogy külön rákeresés nélkül nem egyértelmű, hogy a helyrajzi számok pontosan milyen épületeket, telkeket takarnak. Így elsőre rácsodálkozott, hogy miért szerepelnek vecsési ingatlanok a kibővített mellékletben, de aztán kiderült, hogy ez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

„Fejlesztésre kerülne továbbá a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a Budapest Airport Zrt. 2B terminálhoz kapcsolódó új utasforgalmi mólójának megépítése, amely az indulási terület fejlesztését célozza”

– mondta szintén Bánki Erik a reptérnek a törvénymellékletben való szerepeltetésével kapcsolatban.

A ferihegyi fejlesztés azonban nem egy lehetőség, a Budapest Airport Zrt. már április végén kiírta a közbeszerzést az 5,2 milliárd forintos fejlesztésre. Rákérdeztünk a Budapest Airportnál, hogy milyen összefüggés lehet a reptérbővítés és a vizes-vb között. A korábbi bejelentést erősítették meg, ezek szerint a sikeres közbeszerzés után 2017 januárjában indulhat meg az évek óta tervezett fejlesztés és 2018-ra lehet kész az új utasmóló. Arra külön rákérdeztünk a BA-nál, hogy legalább részben elkészül-e a fejlesztés a világbajnokság idejére, ezt azonban nem érintette a válasz.

Vagyis biztosan indokolt a repülőtér fejlesztése, azonban nagyon úgy tűnik, hogy ennek az égvilágon semmi köze a vizes-vb-hez.

Nemrég írtunk arról, hogy átnézve a kormány döntéseit, az látszik, hogy a kormány minősítése szerint a „világbajnokság megrendezéséhez szükséges” fejlesztésekre 90 milliárd forintot fog költeni a költségvetés.

Csepregi Botond

A kiemelt képen Orbán Viktor és fideszes politikusok ünneplik a húszéves pártot a Bibóban, a kép forrása: MTI

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

 

Megosztás