Egyéb

Orbán Viktor megígérte, úgyhogy már kezdik is a diósgyőri stadionépítést

Évek óta ígérgették, hogy a tényleg futballőrült Miskolcon is új stadion lesz, de csak azt követően írták ki végül a közbeszerzést a kivitelezésre, hogy Orbán Viktor kijelentette: ősszel meg kell kezdeni az építkezést. 2017 őszére 15 ezres pályája lesz Leisztinger Tamás csapatának, majdnem 11 milliárd forint állami forrásból.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

„2016 őszén, ha a fene fenét eszik, akkor is építkezni kell” – mondta Orbán Viktor a boon.hu tudósítása szerint áprilisban az új diósgyőri stadionnal kapcsolatban, amikor felavatta a DVTK új edzőközpontját. A szavakat tettek követték, és néhány héttel később, május közepén meg is jelent a Közbeszerzési Értesítésben a részvételi felhívás a stadion kivitelezésére.

A kiírás szerint a DVTK jelenlegi stadionját teljesen el kell bontani, és a helyére egy UEFA 4-es kategóriájú, 14798 férőhelyes létesítményt építenek fel. Az új stadion teljesen fedett lesz. A felhívás azonban nemcsak erre terjed ki, mert az építkezés alatt a Diósgyőrnek valahol játszania kell, és ennek érdekében felújítják a város másik felében található MVSC-pályát. Mégpedig úgy, hogy a DVTK-pálya néhány éve átadott „napos oldali” lelátóját szétszedik, és áttelepítik oda. A leendő kivitelezőnek ezt a feladatot is el kell majd végeznie. Az MVSC-pálya egy NB I.-C kategóriájú stadion lesz.

A kiírásban nem szerepel becsült érték, az ajánlatokat június végéig kell leadni. A szerződés megkötésétől 15 hónap áll majd a kivitelező rendelkezésére, vagyis 2017 késő őszére lehet kész az új stadion.

Korábban utaltunk rá, a most zajló stadionépítkezéseket sokféleképpen bonyolítják le, itt egy újabb modell bontakozik ki. A létesítmény önkormányzati tulajdonú, a feladatra létrehoztak egy projektcéget, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft.-t (ebben az önkormányzat, illetve a vagyonkezelő cége mellett az állami beruházás-bonyolító cég, a BMSK Zrt. vesz részt). A közbeszerzést azonban nem egyedül a projektcég írta ki, hanem a Fürjes Balázs kormánybiztos felügyelete alá tartozó Nemzeti Sportközpontok társaságában.

Ha valahol Magyarországon, akkor Miskolcon szeretik a focit, tehát még érvelni is lehetne egy állami finanszírozású stadionberuházás mellett. Ehhez képest pont ez a város az, ahol évek óta várják, hogy a folyamatos ígérgetésből valóság legyen. A kormány már 2013 decemberében határozott a beruházásról és ekkor 4,5 milliárd forintért 2015-re elkészülő arénával számoltak. Aztán jött a folyamatos csúszás, volt olyan időszak, amikor a diósgyőri szurkolóknak szinte minden hétre belengették a régi stadion bontásának megkezdését.

Ez azonban nem akadályozta meg a kormányt abban, hogy egyre nagyobb összeget tervezzen elkölteni erre a célra. Tavaly februárban közel a duplájára, 8 milliárd forintra nőtt a beruházásra szánt állami forrás, amit aztán idén februárban újabb 2,9 milliárddal fejeltek meg. Így a jelenlegi állás szerint 10,9 milliárd forintba lesz a stadionépítés.

A diósgyőri futballcsapat egyébként azon klubok közé tartozik, amelyik nem kötődik kifejezetten fideszes politikushoz, városvezetéshez, vagy az Orbán Viktorhoz tartozó oligarchakörhöz, sőt. A DVTK tulaja Leisztinger Tamás, aki éppen az MSZP-kormányok idején számított kormányközelinek. Az egykori sakkszövetségi elnök 2010 után szállt be a futballba – közmegegyezés szerint azért, hogy elnyerje Orbán Viktor jóindulatát és elkerülje a komoly hátratételt.

Ahogy arról korábban írtunk, a kormány tervei szerint 2010 és 2020 között legalább 32 stadion újul meg a profi futballcsapatok számára, és a beruházások legalább 215 milliárd forint közpénzt visznek el.

Csepregi Botond

Kép forrása: boon.hu

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás