Egyéb

Közel hetvenmillió forintot költ az ORFK-OBB a baleset-megelőzésekre

Többek között a Leisztinger Tamás által is tulajdonolt Diplomata magazin hívhatja fel a figyelmet cikkeiben, igaz nem milliárdokért, a baleset-megelőzés fontosságára – derült ki az EU-s közbeszerzési értesítőből. Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) mintegy százmillió forintért írt ki pályázatot média-megjelenéseket közlekedésbiztonság témájában. Az eredményhirdetés alapján nem kelt el a teljes összeg.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Áruházak digitális tornyain, buszmonitorokon, autópályák mellett kihelyezett óriásplakátokon és televíziós műsorokban, illetve újságokban kampányol az OBB a közlekedésbiztonság javítása érdekében. Erről a legújabb EU-s közbeszerzési értesítőből lehet részleteket megtudni. A kiírás összértéke nettó százmillió forint volt, de több része eredménytelenül zárult.

A közszolgálati televízió Útravaló, valamint Zebra című műsoraiban az X-Trame Stúdió Kft. kap teret összesen mintegy 7,2 millió forintért. A cég székhelye megegyezik az International Creative Media Team 99. Kft-ével, amely 13 millióért szolgáltathat tartalmat az OBB-nek a szintén közszolgálati csatornán futó Egy perc 1 élet című közbiztonsági magazinban.

A két cégnek nemcsak a székhelye azonos, hanem az X-Trame fióktelepe Balatonfüreden található, amely cím az Intercontinental Creative Media Team 99. Kft. tulajdonosánál is fel van tüntetve lakcímként.

Szintén a közszolgálati médiában zajló baleset-megelőzési kampányt erősíti a Záróvonal elnevezésű műsorban megjelenő anyagok, amelyeket az ART Vision Stúdió Kft. készíthet 3,9 millió forintért.

A Hír Tv Közlekedésbiztonsági perceiben és a TV 2 Közlekedjünk biztonságosan című műsorában való tartalomközlési szolgáltatást a Logosystem Kft. nyerte el egyetlen ajánlattevőként. Megjegyezzük, a többi pályázó esetében is hasonló volt a helyzet. A Logosystem a Hír Tv-s munkáért 10,1 millió forintot, a közlekedésbiztonsági figyelemfelhívások TV 2-n való elhelyezéséért mintegy 14 milliót kasszírozhat.

A további nyertesek között van a Műsor-Hang Zrt., amely a Gazdasági Rádió Mozgásban című magazinjában segít az OBB-nek a közlekedésbiztonság javításában 1,4 millióért.

3 millió forintból lesznek OBB-s cikkek a Mix magazin közlekedési rovatában a Regös Média Kft. jóvoltából. Mindezt a Motorrevü magazinban mintegy 1 millióért a Catulus Bt. intézi.

A rendőrség lapja, a Zsaru magazin Deutsch Tamás EP képviselő testvérének, Deutsch Péter érdekeltségébe tartozó Heti Revü Kft-nek a révén sem kell nélkülöznie az OBB tevékenységéhez kapcsolódó cikkeket. A vállalkozás a munkára 1,3 millió forintot kap.

A Hekus magazin nagyjából ugyanekkora összegből 1,32 millióból „reklámozhatja” a baleset-megelőzési bizottságot. A lap tulajdonosának, Fodros Istvánnak a másik újságja, a Diplomata magazin ugyanennyiből hirdetheti az OBB-t. Ebben a lapban amerikai és angol cégek mellett tag 2014 júliusa óta Leisztinger Tamás milliárdos üzletember vállalkozása, az Arago Zrt. is.

Szintén nyert, igaz csak 600 ezer forintot a Közlekedéstudományi Egyesület, hogy folyóiratában baleset-megelőzési témájú írásokat jelentessen meg. Az egyesület társelnöke, Schváb Zoltán is tagja egyébként az ORFK-OBB koordinációs testületének.

Az OBB számára Videopress Reklámstúdió Kft. hétmillió forintért gyárt le baleset-megelőzéssel kapcsolatos óriásplakátokat és gondoskodik az autópályák melletti elhelyezéséről.

További, összesen 6,5 millió forintért jelenít meg OBB-s hirdetéseket busz-monitorokon, illetve 35 áruház digitális tornyain spotok sugárzása révén az Acubens Kft.

A cég tulajdonosa volt Csizmadia Attila Zoltán, akinek a nevéhez egy másik vállalkozás is kapcsolódott. Az Xchange Kft. neve pedig azért csenghet ismerősen, mert a cég 2007-ben az egyik tulajdonosa volt annak a LaSalle Kft-nek, amelyben – mint nem rég írt is róla az Átlátszó – az adócsalás miatt büntetőeljárás alá került Eclipse is tag volt.

Nem kötöttek szerződést az ATV-re és a Kossuth-ra sem

Az eljárás több része eredménytelen maradt, így többek között az ATV Együtt a biztonságért című közlekedésbiztonsági témájú magazinjában és a Fix Tv az Irányjelző elnevezésű műsorában, illetve a Kossuth Rádió a Közlekedésbiztonsági perceiben sem lesz egyelőre OBB-s anyag. A legmeglepőbb, hogy a rendőrség nagy partnerének, a Polgárőrségnek a lapjában sem jelentetnek meg OBB-s felhívásokat.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2