Egyéb

Újabb Matolcsy-rokon MNB-s pénzközelben

 

Nagyságrendet, 400 millió forintra ugrott 2014-ről tavalyra a részben jegybanki Pénziránytű Alapítvány MNB-s támogatása. Az alapítvány egyik támogatott projektje az iskolásoknak pénzügyi oktatást végző Bankvelem program, amelyet Matolcsy Miklós cége szervez. Ő szintén távoli rokona a jegybankelnök Matolcsy Györgynek.

 

columbo

 

„Bankolj, gazdálkodj, gyarapodj!” – ez a jelszava az általános iskolások számára meghirdetett pénzügyi ismereteket terjesztő Bankvelem programnak. A Bankvelem egy nagyobb akció része, ennek neve: Pontvelem, amit a hasonló nevű nonprofit kft. működtet.

A Pontvelem.hu oldalon iskolák, diákjaik és tanáraik regisztrálhatnak – amúgy meglehetősen sok személyes adat megadásával, igaz a gyerekek esetében szülői hozzájárulással -, ők ezek után vehetnek részt különféle akciókban. Szelektív hulladékgyűjtésben és jótékonykodásban, 2014 óta pedig pénzügyi tudatosságot erősítő képzésen – a játékos tanulás pontokat gyűjtenek, amiket a honlap „pontboltjában” található ajándékokra – játékok, elektronikus kütyük, könyvek és úgynevezett élményajándékok, például állatkerti és kalandparki belépők – válthatnak, illetve ezeket ajánlhatják fel jótékony célokra.

A Pontvelem oldal adatai szerint 1070 iskola és ezek 35 ezer diákja csatlakozott a programhoz.

A projekt kiemelt támogatói között sorolja fel az oldal a Pénziránytű Alapítványt. Az alapítványt 2008-ban tette a Diákhitel Központ, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a székhely az MNB székháza. Elnöke Hergár Eszter, aki Matolcsy György jegybankelnök kabinetjét vezeti, a kurátorok között van Schaller Ernő, a fideszes pártalapítvány, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, illetve Lentner Csaba volt MIÉP-es országgyűlési képviselő is.

Korábbi cikkeink a jegybanki alapítványokról

Nincs harmadik félidő – Nyikos László, a jegybank jobbikos fb-tagja az MNB ingatlanvásárlásairól

Az MNB alapítványai kivonják magukat a közbeszerzés és a nyilvánosság alól – de sikerült?

MSZP-közelből vásároltak szőnyegeket Matolcsyék

Az Átlátszónak ajánlotta fel fizetése egy részét a vs.hu-tól távozó újságíró

A norvégbűnözőkön edződött KEHI-vel vizsgáltatnák a jegybanki alapítványokat korrupcióellenes szervezetek

Százmilliók egy semmiből jött cégnek az MNB-alapítványoktól

A Vs-paradoxon: közpénzből feltárt közügyek?

Tiltott jegybanki finanszírozás is felsejlik az MNB alapítványok szerződéseiből

Az igazságügyminiszter irodája ügyvédkedik a Matolcsy-alapítványoknak

103 millió forintot kapott az egyik MNB-alapítványtól az Eiffel Palace-t felújító cég

Hűtlen kezeléssel vádolt zugbankár az MNB festményüzlete mögött

Böngésszen MNB igazgatósági határozatokat, hogy lássa, hogyan veszti el közvagyon jellegét a pénze

A Pénziránytű a 2014-es beszámolója szerint 14,3 millió forinttal támogatta az abban az évben indult Bankvelem programot, a teljes tavalyi tanévre 31 millióra szerződtek. Ez akkor az alapítvány összes bevételének több mint harmadát tette ki. A számok azt mutatják, hogy kezdetben a projekt nem volt túlpénzelve.

Az MNB ugyanakkor tavaly jelentősen megtolta alapítványa támogatását: a Pénziránytű 400 millió forintot kapott a 2015 negyedik negyedéves támogatások közzététele szerint, míg az egy évvel korábbi beszámoló az összes bevételt teszi 50 millióra. A növekedést az alapítványnál azzal indokolták az Átlátszónak, hogy miután az MNB-hez kerültek a pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatok, az itt beszedett bírságokat oktatásra, a pénzügyi kultúra pallérozására kell fordítaniuk.

A Bankvelem ugyanakkor nem jár lényegesen jobban: a 2015/2016-os tanévben 36 milliós támogatási keretösszeggel dobta meg a kurzust a jegybanki alapítvány (a teljes összeget a tanév végén kapják meg).

Ez azonban csak a mostanában közhírré lett jegybank-közeli költekezésekhez képest aprópénz: egy „átlagos” általános iskola éves költségvetésének 20-30 százalékát is elérheti.

A Pontvelem NKft.-t 2013-ban alapította reklámügynöki tevékenységre Matolcsy Miklós. Ő rokona Matolcsy Györgynek. Még ha távoli is. Míg a jegybankelnök a família kecskeméti, Matolcsy Miklós az úgynevezett farmosi ágához tartozik – derül ki ebből a családi kutatásból és a Geni.com adataiból.

„Személyesen felszínesen ismerjük egymást, tágabb körű családi rendezvényeken előfordul, hogy mindketten a meghívottak között vagyunk, ilyen esemény évente egyszer-kétszer fordul elő.” – válaszolta érdeklődésünkre Matolcsy Miklós.

Akinek cége dolgozott az Emberi Erőforrások Minisztériumának is: a Pontvelem szervezte az ENSZ-célokat bemutató A világ legnagyobb tanórája és a Fenntarthatósági témahét rendezvényeket. Matolcsy Miklós közlése szerint az EMMI egy vasat sem fizetett, támogatásokból, önkéntes munkában dolgoztak, a fenntarthatósági hét vezénylésére a Köztársasági Elnöki Hivatal adott 1,5 milliós adományt.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás