Egyéb

23 évig volt négy értékes festmény a Gellért Hotelben ingyen

2010-ben felbontotta a szerződést a Gellért Hotel, és visszaadta a Magyar Nemzeti Galériának az onnan 1989-ben, szobadíszítés céljára kölcsönkapott négy festményt. Ennek oka az volt, hogy a múzeum akkor már kölcsönzési díjat akart kérni a 7,5 millió forint összértékű műtárgyak használatáért.

 

poncius

 

Előzmények

A Nemzeti Galéria a Bóly Zrt.-nek is kölcsönöz festményeket évtizedek óta

Politikaközeli cégek, alapítványok és személyiségek az állami múzeumok ügyféllistáin

Már három múzeum elárulta, kiknek és mennyiért adta bérbe műtárgyait és termeit, a Szépművészeti még mindig nem

Győzelem, ingyen adja ki a közérdekű adatokat a Szépművészeti!

Már csak 420 ezer forintot kér a Szépművészeti a közérdekű adatokért

600 ezer forintot kér a Szépművészeti Múzeum a képkölcsönzési listáért

Nem mutatja meg a Szépművészeti a Habonyék által visszaadott képeket

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be

A Szerb utcai képkölcsönzős botrány után kikértük a Szépművészeti Múzeumtól és az irányítása alá tartozó Magyar Nemzeti Galériától, hogy az elmúlt 10 évben kiknek adtak kölcsön műtárgyakat. A kölcsönzési listán több, főként a kölcsönvevő kiléte miatt érdekesnek tűnő megállapodást találtunk. Egy új közadatigénylésben kikértük ezeket a szerződéseket a hozzájuk tartozó mellékletekkel együtt.

A Danubius Hotel Gellért is megtalálható a Magyar Nemzeti Galéria műtárgykölcsönzési listáján. A szállodánál a táblázat szerint 4 darab festmény volt 2006.12.31. és 2010.12.31. között.

 

alkotó: cím készült érték (Ft)
Bihari Sándor: Készül a vacsora nincs adat 2 500 000
Kézdi Kovács László: Holdtölte a Velencei tavon 1898 1 500 000
Jankó János: Mennyegzői dráma 1882 2 500 000
Pap Henrik: Zászlót hímző leányok 1903 1 000 000

 

Kikértük és meg is kaptuk a Szépművészeti Múzeumtól a kölcsönszerződést, amely szerint a 7,5 millió forint értékű műtárgyakat „szobadíszítés” céljára, és ingyen adta kölcsön a szállodának a Galéria. A dokumentum azonban nem a felek között elsőként aláírt kontraktus, csak egy korábbi meghosszabbítása, ezért elkértük a Szépművészetitől a Gellért Hotellel kötött eredeti megállapodást, amely alapján a szálloda először megkapta a négy festményt.

A múzeumtól még megkaptuk azt a tájékoztatást is, hogy „Hotel Gellért esetében 6 szerződés hosszabbítás történt, a képek visszaszállítva: 2012.01.18.”.

A legelső megállapodást pedig 1989-ben kötötte a Magyar Nemzeti Galéria és a szálloda. Szobadíszítés céljára, ingyen kapta kölcsön a képeket a Gellért Hotel, ahogy az a 2006-os iratban is szerepel. A két dokumentum között mindössze egy eltérés van: az 1989-esben Pap Henrik festménye helyett Aggházy Gyula Terefere című alkotása szerepel.

A Gellért Hotel azt közölte, hogy 2010-ben bontották fel a szerződést, míg a múzeum részéről azt a tájékoztatást adták, hogy 2012-ben szállították vissza a képeket, de hogy ennek mi az oka, nem derült ki a válaszokból.

Még nem tudtuk, hogy az első szerződés 1989-ben köttetett, amikor megkerestük kérdéseinkkel a Hotel Gellért tulajdonosát, a Danubius Zrt.-t:

– Hogy született a kölcsönzés ötlete?
– Kit kerestek meg a kéréssel?
– Kérésükre egyből pozitív választ kaptak?
– Szóba sem került, hogy kölcsönzési díjat kéne fizetnie a zrt.-nek a festményekért?
– Hogy történt a kölcsönbevett műtárgyak kiválasztása?
– Pontosan milyen „szobákat”/helyiségeket díszítettek az MNG-től kölcsön kapott alkotások?

Az alábbi választ kaptuk a napokban, amikor már a múzeum is közölte velünk , hogy az első megállapodás 1989-es:

„Tisztelt Hölgyem!

Megkeresésére az alábbiakban válaszolok:

A szóban forgó szerződést 1989-ben dr. Rubovszky András, a szálloda akkori igazgatója kötötte. Így én, illetve közvetlen kollégáim – akik akkor még nem dolgoztunk a szállodában – érdemi választ a kérdéseire nem tudunk adni.

A szerződés 1989-et követően hasonló feltételekkel többször meg lett újítva, végül 2010. december 31-én azt felmondtuk. A felmondás oka az volt, hogy a múzeum a korábbiaktól eltérően kölcsönzési díjat szándékozott felszámítani a szállodának, és így racionálisabbnak tűnt saját tulajdonban lévő műtárgyakkal helyettesíteni a korábban kölcsönzött képeket.

Kérem fentiek tudomásul vételét.

Üdvözlettel,

Bencze Gábor
Szállodaigazgató”

Erdélyi Katalin

Címlapkép innen.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás