Egyéb

Politikaközeli cégek, alapítványok és személyiségek az állami múzeumok ügyféllistáin

A Szépművészeti teremkiadásait intéző cég csinált a kedvünkért egy honlapot, mi pedig egy újabb adatigényléssel próbáljuk kideríteni, hogy kiknek mennyiért adták bérbe a múzeum termeit. Azt viszont már sikerült megtudnunk, hogy az MSZP-s Táncsics Alapítvány a Magyar Nemzeti Galéria évi rendszeres bérlője volt, Schmuck Andor, illetve a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kiállítás Kft. pedig a Mezőgazdasági Múzeum használatáért fizetett rendszeresen.

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

A Szépművészeti Múzeum februárban kiderült képkölcsönzős botránya után hét másik múzeumnak is beadtuk ugyanazokat a közérdekűadat-igényléseket, mint a Baán László által vezetett intézménynek. Kikértük tőlük a terembérleti szerződések listáját, a magánszemélyeknek/-cégeknek kölcsönadott műtárgyak összesítését, valamint a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listáját az elmúlt tíz évre visszamenően.

Előzmények

Már három múzeum elárulta, kiknek és mennyiért adta bérbe műtárgyait és termeit, a Szépművészeti még mindig nem

Győzelem, ingyen adja ki a közérdekű adatokat a Szépművészeti!

Már csak 420 ezer forintot kér a Szépművészeti a közérdekű adatokért

600 ezer forintot kér a Szépművészeti Múzeum a képkölcsönzési listáért

Nem mutatja meg a Szépművészeti a Habonyék által visszaadott képeket

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be

Közülük négyen viszonylag rövid idő alatt reagáltak: az Iparművészeti Múzeum mindent megküldött 2007 szeptemberéig visszamenően, a Gödöllői Királyi Kastély a műtárgykölcsönzéses igénylésre adott érdemi választ, a Hadtörténeti Múzeum elküldte az irattárában fellelt összes vonatkozó adatot, és a Budapesti Történeti Múzeum is szinte mindent megküldött még március végén.

Mindenre válaszolt a Szépművészeti

A Szépművészeti is tartotta a szavát: néhány napja megküldték a szerződéslistát, a műtárgykölcsönzési összesítést, és a teremkiadásokat intéző Kultúra 2008 Nonprofit Kft.-vel kötött szerződéseket is. Sok adatról és dokumentumról van szó, a teljes tisztánlátás érdekében pedig néhány részlettel kapcsolatban további kérdéseket küldtünk a múzeumnak, ezért olvasóink türelmét kérjük.

A táblázatok és szerződések feldolgozása után beszámolunk majd arról, hogy mit találtunk.

A teremkiadásokat firtató igénylésünkre válaszul a Szépművészeti megküldte a Magyar Nemzeti Galéria 2004-2012 közötti ilyen ügyleteinek összesítését, amiből kitűnik, hogy elég jelentős éves bevételre tett szert ily módon az intézmény.

 

 

A különböző állami intézményekkel és magáncégekkel kötött megállapodások listáján ingyenes teremkölcsönzés nem szerepel, és a legérdekesebb tétel rajta az MSZP-s Táncsics Alapítvány, amely 2004 és 2010 között 2005 kivételével minden évben a Magyar Nemzeti Galériában tartotta díjátadó rendezvényét, alkalmanként nettó 1 millió forint körüli összegért.

A Magyar Nemzeti Galéria teremkölcsönzési adatai itt megtekinthetők.

A Szépművészeti teremkiadásairól viszont még mindig nem tudtunk meg konkrétumokat, mert a múzeum azt közölte, hogy az ilyen jellegű ügyleteiket 2005-2008 között az azóta megszűnt Szépművészeti Kht., 2008 óta pedig a Kultúra 2008 Kft. intézi.

Ez az a cég, amiről a 444.hu írta meg elsőként, hogy ezt a tevékenységet végzi, és a felügyelőbizottságában ott ül Habony Árpád egyik üzlettársa, Rostás Zoltán.

A Szépművészeti április 4-én kelt válaszában azt kérte, hogy a teremkölcsönzésekről a cégnél érdeklődjünk, amely nagyon úgy tűnik, hogy a mi kíváncsiskodásunk miatt hozott létre egy honlapot.

“A Kultúra 2008 Nonprofit Kft. 2016. április 6-tól elérhető honlapján (www.museumevents.hu) teszi a nyilvánosság számára elérhetővé a vele a helyiségek bérletére vonatkozó szerződéses jogviszonyban álló szervezeteket. Bármilyen további – a fentieken túlmenő – információs igény esetén szíveskedjen a Kultúra 2008 Nonprofit Kft-hez fordulni.”

A honlapon a Referenciák menüpontban valóban szerepel egy sor vállalat és szervezet, ám közérdekű adatokat sehol sem találtunk, ezért a KiMitTud-on keresztül adatigénylésben fordultunk a Kultúra 2008 Kft.-hez, hogy megtudjuk, mekkora bevételre tett szert a Szépművészeti termeinek kiadásából. A 2008 előtti adatok megszerzése érdekében pedig megkeressük a megszűnt kht. adatkezelőjét, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt.

A Mahir és Schmuck Andor a Mezőgazdasági Múzeumot kedvelte

Megkaptuk viszont időközben a Vajdahunyad várában működő Mezőgazdasági Múzeum valamennyi adatát. Műtárgykölcsönzésük a kérdéses időszakban mindössze négy darab volt, ezek között egy festmény van (Geiger Richárd: Mauthner Ödön portréja című alkotását 2011-től évi 63.500 forintért bérli a Rédei Kertimag Zrt.), a többi egy dermoplasztika, 85 db paprikafeldolgozáshoz szükséges tárgy, illetve 1-1 (vélhetően preparált) muflon, vaddisznó, és őz.

A Mezőgazdasági Múzeum által küldött valamennyi adat itt megtekinthető.

A nettó 5 millió forintot elérő szerződések listája elég rövid, ám annál hosszabb a teremkiadások összesítése. Ebből a tevékenységből jelentős bevétele származik az intézménynek, amelynek évekig visszatérő bérlője volt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kiállítás Kft., és Schmuck Andor is.

A baloldali politikus 2012-ben és 2013-ban alkalmanként 20-20 ezer forintért, 2015-ben pedig 30 ezerért tartott nyugdíjas klubot a múzeum kerengőjében. A Mahir Kiállítás Kft. 2013-ban egy gálavacsora miatt 900 ezer forintot, egy fogadásért 800 ezret, 2014-ben pedig egy konferencia miatt 2,4 millió forintot fizetett a Mezőgazdasági Múzeum bizonyos termeinek használatáért.

 

 

Keszthelyre sokat költöttek

A keszthelyi Helikon múzeum előző cikkünk után nem sokkal szintén megküldte a kért adatok egy részét, a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listáját.

A 2012-es hírek szerint az intézmény felújítására és fejlesztésére 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság. Egy 2015-ös sajtóközleményben pedig már 2 milliárd forintos támogatásról számolt be a múzeum, ami azt is közölte akkor, hogy a generálkivitelezésre kiírt közbeszerzést a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. alkotta konzorcium nyerte. A fejlesztés első üteme 2015 őszére fejeződött be, és L. Simon László,  a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára akkor jelentette be, hogy még 1,5 milliárd forintot költenek az ingatlanra.

Mindez a szerződéslistán is szerepel, ahogy még néhány további érdekes tétel is. Található az összesítésben néhány terem- ill. parkbérbeadási megállapodás is, és látható két kormányközeli cég is a táblázatban.

A miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt.-nek például 74,7 millió forintot fizettek „KEOP világíás, fényjáték” címszóval, a Kuna Tibor tulajdonában lévő Young&Partners Kft. pedig 24,8 milliót kapott egy „animációs film” tárgyú szerződés keretében.

25.725 Ft költségtérítésért cserében nemrég megkaptuk a Helikontól az elmúlt öt évre vonatkozó teremkölcsönzési szerződéseik listáját is, amely meglehetősen vegyes képet mutat. Szerepel rajta többmillió forintot fizető céges bérlő, és pártízezer forintot fizető magánszemély egyaránt.

Utóbbiak kifejezetten sokan vannak a táblázatban, ők leggyakrabban 39 ezer forintot fizettek a Tükörterem fél órás használatáért – vélhetően esküvő alkalmával. A céges ügyfelek között utazási irodát és filmkészítéssel foglalkozó vállalkozásokat is találunk, de felbukkan a Mahir Kft is: a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég 2012-ben 55 ezer forintot fizetett a Velencei tükörterem 3 órás használatáért.

A Helikon Kastélymúzeum által küldött adatok itt megtekinthetők.

 

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás