Egyéb

Nem lehetett jövedelme Habony Árpádnak a Halkó-féle Press & Belt Kft-től

A 444.hu megszerezte Habony Árpád vagyonosodási vizsgálatának egyes részleteit. A portál információi szerint Habony hivatalos jövedelemmel is rendelkezett a vizsgált időszakban amellett, hogy baráti kölcsönök segítették boldogulását a mindennapokban. A nyilvánosságra került adatok azonban legalábbis kérdéseket vetnek fel Habony munkavállalói jövedelmével kapcsolatban.

„A NAV valóban indított 2015 tavaszán vizsgálatot Habony Árpád ellen, de nem Szigetvári kezdeményezésére. A vizsgálat egy hónappal azelőtt indult, hogy Szigetvári bejelentést tett volna, vagyis az akkoriban még Vida Ildikó vezette NAV vagy valaki más kezdeményezésére, vagy pedig önszorgalomból lépett. Összesen 18 kérdést és számos alkérdést tettek fel neki arról, hogy honnan és mennyi jövedelme volt 2009 és 2013 között.”- írja a 444.hu

A portál úgy tudja, Habony a NAV-nak benyújtott papírjai szerint 2009-ben az Adriatiq Islands Group Kft-nél havi egymillió forint körül keresett. Ennek a cégnek 2009-ben átlagosan 8,5 alkalmazottja volt, bérekre mintegy 53 millió forint fizettek ki – vagyis ettől cégtől valóban kaphatott havi nettó egy milliót a tanácsadó.

Ez a cég egyébként Vitézy Tamás Fidesz-közeli üzletember horvát cégeinek leányvállalata, 2014 augusztusában felszámolás alá került.  Habony 2008-tól 2010 februárjáig Szalay-Bobrovniczky Kristóffal közösen vezette a céget.

Habony a 444.hu információi szerint 2010-re az Atticus Investments Zrt-től 4 millió forint jövedelmet igazolt. Habony ebben a cégben 2010 áprilisától 2011 májusáig felügyelőbizottsági tag volt. A cég 2010-ben 24 milliót, 2011-ben mintegy 30 milliót fordított bérköltsége és egyéb személyi jellegű kifizetésre.

Ha az évi 27 milliós átlagot vesszük, és ezt összevetjük a Habonynak a 444.hu információi szerint egy éves fb-tagsága alatt kifizetett 21 millióval, akkor ez azt jelenti, hogy például a Heim Péterrel felálló három tagú igazgatóságnak ennek a tizedével kellett beérnie – feltéve, hogy csak Habony és az igazgatóság tagjai húztak jövedelmet a cégtől.

A statisztikai létszám mindenestre 5 fő, és akárkikből is állt, az fb-tag Habony jövedelmének egyharmadán kellett osztozniuk.

Még érdekesebb, hogy miképp juthatott Habony – a 444.hu cikke szerint – 2011-től  2013-ig a Press & Belt Kft-től jutott jövedelemhez. A Press & Belt Produkciós Iroda Kft. Halkó Gabriella cége. A Jáksó László- MarslakókSzerb utca 9. háromszögben elhelyezhető Halkó Gabrielláról van szó.

Kapcsolódó cikkek

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be

A hármas metró üzemszünetéből is profitálhat Habony izraeli barátjának cége

Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?

A Press & Beltnek ugyanis a céginformációs adatbázisok szerint egyik évben sem volt egyetlen forint bevétele sem. Ettől még persze fizethetett volna Habonynak, csakhogy a leadott beszámolók szerint a cégnek nem volt semmilyen kiadása ebben a három évben, értelemszerűen „személyi jellegű ráfordítása” sem. Vagyis vagy a 444 információi valótlanok, vagy a cég leadott beszámolói azok, vagy Habony nem mondott igazat az adóhatóságnak.

 

halko

Infografika: ceginfo.hu

Ha az utóbbi két esetből valamelyik igaz, akkor adódik a kérdés, hogy ezek után mennyire lehet komolyan venni a NAV vagyonosodási vizsgálatát, egyáltalán bármilyen eljárást, vagyonnyilatkozattól adóhatósági ellenőrzésig, amelyik közszereplők elszámoltatását célozza.

2013-ban az ország főtanácsadója még a Brand Lab Kft-től is kapott egy kis apanázst. Ez a cég szintén Halkó Gabrielláé, ő az ügyvezető is – 2014-ig tulajdonos volt a cégben Jáksó László is, de megfordult a tulajdonosok közt Habony testvére, Habony Mária is. A cég 2013-ban két főt foglalkoztatott, és a teljes kifizetett munkabér alig több mint 3 millió forint – ebből azért nehezen lehet médiabirodalmat gründolni.

Móricz Csaba

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás