Egyéb

6 milliárd forintért bővítik a Ludovika Campust

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tenderét a Magyar Építő Zrt. nyerte. A céget tavaly vásárolta meg a Körösaszfalt Zrt., az új Közgépnek nevezett Duna Aszfalt Zrt. érdekeltsége.

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) 2011-ben alapította a kormány a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem., a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar összevonásával. Az NKE az érintett intézmények jogutódjaként 2012 elején kezdte meg működését.

2012 májusában született döntés arról, hogy a Ludovika történelmi épületegyüttesét újjáépítik, és az egyetem valamennyi létesítményét itt helyezik el. A projektet egy kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, melyre először 4,5 milliárd forint költségvetési forrást különítettek el, majd tavaly nyáron kiderült, hogy a következő három évben további bruttó 30 milliárdból fejlesztik a Ludovika Campust.

A Magyar Közlöny 2015. július 23-i számában megjelent kormányhatározat szerint a fejlesztés keretében el kell készülnie egy új oktatási épületnek, a rendészettudományi kar kollégiumának és speciális képzési épületének is. Lesznek sportlétesítmények, hallgatói központ, a Ludovika Szárnyépülethez csatlakozó vívóterem, továbbá megvalósul az Orczy-park felújítása, ahol lesz lovarda, istálló és egyéb lovas létesítmények, amelyek később kapcsolódni tudnak a Népligethez.

A lovarda és a hozzá kapcsolódó létesítmények kivitelezésére, valamint az Orczy-park átépítésére 2015 novemberében ki is írta a közbeszerzést az NKE, és bár az ajánlattételi határidő december 15. volt, még nem tudni, ki nyerte a megbízást.

Tavaly július közepén jelent meg az ajánlattételi felhívás a Közbeszerzési Értesítőben a Ludovika Campus fejlesztésének egy másik részére vonatkozóan: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Speciális oktatási épületének és kapcsolódó létesítményeinek megvalósítása a VIII. kerület Diószegi Sámuel u. 38-42. szám alatt.

A kiírás szerint „Ebben az épületben kerül elhelyezésre a Rendőrtiszti kar képzéséhez a speciális oktatási funkció és a 600 fős kollégium kialakítása 12 vendégszobával, büfével mindösszesen mintegy 17.000 m2 nettó alapterületen.”

Március 26-án jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben a tájékoztató, mely szerint tavaly év végén megszületett a döntés a tender ügyében: Az NKE által eredetileg 7 milliárd forintra becsült beruházás kivitelezője a Magyar Építő Zrt. lesz, a cég nettó 6 milliárd forintért végzi el a munkát 470 nap alatt.

A Magyar Építő Zrt-t tavaly májusban vásárolta meg a Körösaszfalt Zrt., amelynek anyacége a Duna Aszfalt Kft., Szíjj László érdekeltsége. Az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, a sajtó pedig az ellen-Közgép-birodalom térnyeréseként tálalta. Fúziós kérelmében a vevő lakonikusan annyival indokolta a felvásárlást, hogy  „A KÖRÖSASZFALT Zrt. illetve az anyacége a DUNA ASZFALT Kft. meghatározó szereplői az út- és mélyépítési szegmensnek. A koncentráció lényege a DUNA ASZFALT Kft. és érdekeltségei magasépítési piacon, mint generál kivitelező megjelenése és szerepvállalása.” És lőn.

Szijjék térnyerése mögött sokan a Mészáros-birodalom erősödését látják, lévén a Körösaszfalt vezérigazgatója, Pálffy Balázs Mészáros jövendőbeli veje. Pálffy természetesen helyet kapott az új szerzemény, a Magyar Építő igazgatóságában is.

Az új Közgépként is emlegetett Duna Aszfalt 2010 óta hasít az állami tendereken, 2014-15-ben 100 milliárd forint feletti értékű közbeszerzést nyert el. A cég 2014-ben nettó 86 milliárd forint árbevétel mellett 8 milliárd forint feletti eredményt produkált, és 5,6 milliárd forint osztalékot hozott a két tulajdonosnak, Szíjj Lászlónak és Varga Károlynak.

A kettőjük érdekeltségébe tartozó Körösaszfalt még csak most kezdi a nagy menetelést, tulajdonosai feltehetőleg komoly szerepet szánnak neki, hiszen tavaly év végén 20 millióról 2,8 milliárdra emelték a cég jegyzett tőkéjét. Az új szerzemény, a Magyar Építő az iparág egyik legpatinásabb cége; bár az utóbbi években komoly piacvesztést szenvedett el, 2014-re ismét 10 milliárd körüli árbevételt, és 200 milliót meghaladó eredményt produkált.

A Magyar Építő Zrt. tavaly novemberben nyerte el a Szépművészeti Múzeum által kiírt „Román Csarnok és kapcsolódó tereinek rekonstrukciója” tárgyú nyílt közbeszerzés nettó 6 milliárd forint értékben, decemberben pedig a Swietelsky Magyarország Kft.-vel és a West Hungária Bau Kft. közösen lett a győztese a „Budai Vár Csikós udvar – Nyugati kert területén épülő mélygarázs befejező kivitelezése” nevet viselő, nettó 1,5 milliárd forintos közbeszerzésnek, melyet a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. írt ki.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta. Címlapkép: tervlap.hu

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42