Egyéb

A TEK vezetője csak a körút VIII. kerületi részét zárta le március 15-re, a másik oldalról elfeledkezett

Nem nyújt hasznos információt a március 15-ét a Nemzeti Múzeumnál megünnepelni vágyó embereknek a Terrorelhárítási Központ (TEK) személy- és létesítménybiztosítási intézkedése, amely alapján Orbán Viktor miniszterelnök védelme érdekében lezárták a Múzeum körutat. Pontosabban annak csak a VIII. kerületi része jutott eszükbe. Erre, és számos más hiányosságra hívta fel az Átlátszó figyelmét egy volt rendőri vezető, akivel átbeszéltük a témát.

 

banner2_mozgo_2

 

Egy rossz joggyakorlatnak és rendőri trükközésnek vetett véget az a bírói döntés, amely lehetővé tette, hogy civilek az állami ünnepség mellett tartsák meg a tüntetésüket. A testület részéről eddig ugyanis az volt az eljárás, hogy a kormányzati rendezvények helyszíneire megkérte a közterület-foglalási engedélyeket, majd ezekre hivatkozva nem engedte, hogy ott más is programot tartson. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azonban idén február 4-én meghozott végzésében kimondta, hogy a közterület-foglalás nem korlátozhatja más rendezvény megtartását.

Büki Zoltán január végén jelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), hogy „Megemlékezés a március 15-i forradalom évfordulóján” címmel, az ellenzéki pártokkal közös rendezvényt akar tartani délelőtt tíz órától délután négyig. A nyolc-tízezer érdeklődővel számoló bejelentésben részletezték azt is, hogy a megnyitó beszédet kulturális műsor és koncert követné.

A megemlékezést arra hivatkozva utasította el a BRFK érdemi vizsgálat nélkül, hogy az lehetetlen célra irányul. Ráadásul a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala március 13. és március 16. közötti időszakra használatba kapta a Múzeum körutat a Fővárosi Önkormányzattól, Józsefváros pedig díjmentes közterület-használati hozzájárulást adott. A területen nem is férne el az a plusz tízezer fő és egyébként a Büki Zoltánék ünneplése zavarná az állami rendezvény megtartását – érvelt a rendőrség. Ráadásul Nemzeti Lovas Díszegységnek és az őket felvezető honvédzenekar hangszereinek is kell a hely.

A bíróság igen csak szétszedte a rendőrség álláspontját. Kifogásolta, hogy a BRFK nem vizsgálta meg a érdemben a bejelentést, hogy lehetetlen célra hivatkoztak, illetve, hogy nem indokolták meg azt, hogy miből jutottak arra a következtetésre, hogy „felismerhető mindenki számára, hogy a bejelentést nem lehet teljesíteni.”

Tiltó okokat sem talált a bíróság, mondván népképviseleti szervek vagy bíróságok zavartalan működését nem veszélyeztetik, illetve az állami rendezvény miatt eleve más útvonalakon kell biztosítani a közlekedést, így a megemlékezést engedélyezte. Megjegyezte azt is, hogy nem zárja ki az esemény megtartását az sem, hogy közterület-használati megállapodás van az adott területre, mert a két rendezvény el lehet egymás mellett.

Ezek után várható volt a Terrorelhárítási Központ (TEK) azon lépése, hogy a védett személy, vagyis a miniszterelnök biztonsága miatt szükséges a terület lezárása. Orbán Viktor személyi védelmét 2010 óta látja el az egykori testőre, Hajdu János által vezetett TEK. Ők kísérik a konvoját, őrzik a lakóhelyét, és ügyelnek a biztonságára a programjai helyszínein is. Sokszor előfordul, hogy több rendőri szerv együtt látja el a feladatát ilyen esetekben, mint például most, március 15-én is.

A miniszterelnök védelméért a TEK felel, ugyanakkor a március 15-i, a Nemzeti Múzeumnál tartandó állami megemlékezést és a Büki Zoltán által ugyanoda bejelentett kormányellenes tüntetését a BRFK biztosítja. Ilyenkor a szabályok egyértelműek. Amíg a védett személy a helyszínre érkezik, ott tartózkodik, valamint amíg biztonságosan el nem távozik, addig a teljes eseményen a TEK a parancsnok, az egész rendezvény lefolyása és biztosítása a védett személy biztonságának van alárendelve.

Ez viszont még nem akadálya annak, hogy a területre bemenjenek az ünnepelni vágyók, akár az állami rendezvény, akár a civil megemlékezés résztvevőjeként.

Persze a terrorelhárítás eldöntheti, hogy a területre ki mehet be, ott ki tartózkodhat, mit vihet magával, továbbá, hogy kit kell igazoltatni vagy akár távozásra szólítani, de a szervezet munkatársai határoznak arról is, hogy korlátozzák-e a gépjármű- és személyforgalmat. Ennek fényében cinikus a TEK azon nyilatkozata, hogy március 15-én a múzeumnál az állományuk nem hajt végre motozást és igazoltatást, ugyanis nem az a kérdés, hogy ki hajtja végre (természetesen BRFK vagy a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök lesznek azok), hanem hogy kinek az utasítására történik.

A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a rendőrségi törvény alapján a TEK főigazgatója, Hajdu János személy- és létesítménybiztosítási intézkedést hozott, a furcsa inkább az, hogy az intézkedés szövege mennyire nem pontos, félre is érthető és az állampolgárok számára egyáltalán nem használható, nem nyújt segítséget nekik abban, hogy tisztában legyenek azzal, mire számíthatnak a Nemzeti Múzeum előtt és a környékén.

Nem közöl benne információkat arról, hogy merre lehet elkerülni a lezárt területet vagy, aki éppen ünnepelni akar, azt hol engedik be a területre, de arra sem hívják fel a figyelmüket, hogy például esernyő vagy ásványvíz ne legyen náluk.

A lezárt terület körülírása például olyan slendriánra sikeredett, hogy abban a Múzeum körútnak csak a VIII. kerületi része szerepel, már pedig a körút páratlan oldala az V. kerülethez tartozik. Ez alapján az út felezővonalától (amely hivatalosan a két kerület határa) kicsit hátrébb állva nyugodtan szemlélhetőek az események, arra a területre ugyanis a TEK intézkedése már nem terjed ki.

Sőt, ha szó szerint vesszük az intézkedést, amelyben a Múzeum körút – Baross utca – Szentkirályi utca – Rákóczi út által határolt terület szerepel, de maguk az utcák nem, így Orbán Viktor biztonságosan csak helikopterrel tud megérkezni a Múzeumhoz, a nézők/demonstrálók/ellendemonstrálók pedig az egész Múzeum körutat bátran birtokba vehetik. Persze a helyszínen is ki lehet terjeszteni az intézkedés alá vett terület határát, de ahol jövés-menés van, nincs sok értelme a korlátozásnak.

Milyen lehetőségei vannak a rendőrségnek?

A védett személy és az általa meglátogatott rendezvény biztonsága érdekében két intézkedés hozható. Az egyik a fokozott ellenőrzés, a másik a személy- és létesítménybiztosítási intézkedés.

Az előbbi, a fokozott ellenőrzés során a rendőrség egy adott területen tartózkodó embereket igazoltathat, valamint a ruházatát és a csomagját átvizsgálhatja és a nála lévő közbiztonságra veszélyt jelentő anyagot, eszközt lefoglalhatja, a rendezvényre bevitelét megtilthatja. Hogy mik ezek az eszközök, azt a rendőr dönti el a helyszínen. Az elmúlt években ilyen eszköznek számított például az esernyő, a zászlórúd, a transzparens, a fáklya, az üdítőital pillepalackban, az üveg vagy a kerékpár is. Látható, hogy a lista szabadon bővíthető, és csak ott, a helyszínen fog kiderülni, hogy mi az, ami bevihető, illetve, mi az, aminek nincs helye a rendezvényen.

A fokozott ellenőrzés elrendelésére egyébként ebben az esetben szintén írásban és szintén a TEK a jogosult, de az Átlátszó nem tud arról, hogy erre a mai napig sor került-e. Hajdu János az intézkedésében nagyvonalúan utal arra, hogy ezt rendelje el a BRFK vezetője, ha akarja.

Nyilván az állampolgárok szempontjából teljesen mindegy, hogy ki rendeli el, ennek jelentősége csak a testületek későbbi egymásra mutogatásában van.

A személy- és létesítménybiztosítási intézkedés során a rendőrség korlátozhatja adott útvonal vagy közterület forgalmát, sőt le is zárhatja azt a közlekedés elől. Emellett területet is lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen, vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti. A TEK szerint a fentiek nem jelentik automatikusan azt, hogy ezekre az intézkedésekre sor is fog kerülni.

A március 4-én meghozott intézkedés alapján a TEK főigazgatója lezárta a területet, csak éppen a korlátozás mértékét, terjedelmét nem határozza meg, arra a „szükséges mértékben” kitétel utal. Hogy ez pontosan mit jelent, azt majd csak a helyszínen derül ki. A lezárásokat egyébként a TEK parancsnoka bármikor feloldhatja, akár szóban is, sőt, tulajdonképpen az érintett időszakban annyiszor zárja le a területet és oldja fel a zárást, ahányszor csak akarja.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás