Tízezer embert nem lehet kirúgni – tanárlázadás, ahogy az oktatás nemecsek ernői látják

„Alapvetően apolitikus, a közélet iránt közömbös diákok öltöztek kockás ingbe a múlt héten. Ha semmi többet nem érünk el, csak azt, hogy kinyílt a szemük, hogy példát mutattak szolidaritásból, már megérte” – így fest a tanárlázadás alulnézetből. Pócsné Berkesi Zsuzsanna, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium franciatanára maga sem gondolta, hogy a pedagógusok lépnek föl elsőként egységesen a Nemzeti Együttműködéssel szemben.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Átlátszó: Mikor érezted először, hogy valami nagyon rossz irányba halad?

Pócsné Berkesi Zsuzsanna: Apránként, orvul csúsztunk egyre mélyebbre. A kétezres évek szakmai szempontból igazi felüdülést hoztak: a biflázáson alapuló magyar oktatási rendszer kezdett kompetenciafejlesztővé válni. Hosszú, többgenerációs folyamat indult be, nem ment egyszerűen, hiszen a tanárok nagy része is a régi hagyományokon edződött, abban tanult, és azt is tanította. Kb. mostanra értek volna be a változások, csakhogy közbejött a NER totális restaurációja.

Csak egy példa: az egyik legkiválóbb vívmányt, a magyar érettséginél bevezetett érvelő fogalmazást is eltörölték, nehogy a diákok véletlenül megtanuljanak logikusan gondolkodni. Megint a lexikális tudás kezd előtérbe kerülni, pont, mint az én gimnazistakoromban. Hosszú ideig tűrtem, bezártam a terem ajtaját, végeztem a munkám a saját tudásom és elveim szerint, egy nyelvtanárnak ez sokkal egyszerűbb, mint azoknak, akik például történelmet tanítanak.

De később, úgy 1-2 évvel ezelőtt éreztem, hogy fulladok: nem lehet egyedül megváltoztatni a rendszert, agyonterhelt és gyakran alulmotivált lettem, mint a legtöbb kollégám, így próbáltunk meg tanítani agyonterhelt és gyakran alulmotivált gyerekeket. Amikor, 23 éve elkezdtem a szakmát, heti 18 órát kellett tanítani, ez most felmehet akár 26-ra is, de csak 32 felett fizetnek a túlmunkáért, utána pedig lehet menni maszekolni a megélhetésért.

Nem is a felkészülés a dráma – az is az -, de egyszerűen képtelenség ennyi időt folyamatában koncentrálni, én, aki szerelmes vagyok a munkámba, előfordult, hogy azért adtam írásbeli feladatot az osztálynak, hogy kicsit összeszedjem magam. Én pirulok bevallani, pedig nem az én szégyenem.

Á: Az intézményfenntartó kaotikus működése miben mutatkozott meg a mindennapokban?

P.B.Zs.: A színigaz rémtörténeteket kréta-papír ügyekben már sokan elmondták. Saját példánk, hogy a télen nyertünk egy félmillió forinttal járó uniós elismerést, az Európai Nyelvi Díjat kvázi erdei iskolaszerű elvonulásunkra: a Balaton mellett tartunk rendszeresen háromnapos franciatábort a tanulóknak. Ötszázezer forint hatalmas összeg egy iskolának, de a mai napig nem jutottunk hozzá. Nincsen ugye bankszámlánk, a pénzt a KLIK-nek folyósították, ahol egyszerűen ráült a bürokrácia. Holott nekünk ezt közbeszerzéseken kellene elköltenünk márciusi határidővel. Agyrém. Egy a millióból.

Á: Nálad mi volt az utolsó csepp, ami a nyílt lázadáshoz vezetett?

P.B.Zs.: A téli szünet után jött a hír a miskolci Herman gimi tiltakozásáról. Elájultam, hogy milyen bátrak. Berohantam az iskolába, a közalkalmazotti tanácsot kezdtem győzködni, hogy azonnal csatlakozzunk. Röpgyűlésen ezt meg is szavaztuk, elsőként a középiskolák közül.

Lehetett érezni a változást: korábban olyan is előfordult, hogy ha például hozzám hasonlóan lázadékony kollégákkal aláírtam egy-egy tiltakozó közleményt, az igazgató letolt minket, megtiltotta, hogy használjuk a Kölcsey nevét. Most ő is támogatta a csatlakozást. Azon nyomban írogattam kollégáknak más iskolákban, akik kezdetben hárítottak, pár nappal később azonban ők is csatlakoztak – tényleg csak kicsit túlzás a forradalmi hangulat kifejezés.

Á: Meddig mennétek el?

P.B.Zs.: Én csak azt tudom, hogy én meddig mennék el. A 2011 előtti állapot helyreállítása az elfogadható. A helyzetet olyan drámainak érzem, hogy csak a radikális megoldásokban hiszek, a sztrájk például jó ötlet. Hogy őszinte legyek, már a gigatüntetésen sem értettem, hogy miért nem jön egy felszólaló, aki közli, okés, szép volt, hogy eljöttetek, hétfőn pedig nem vesszük fel a munkát. Tízezer embert nem lehet kirúgni, tízezer ember ellen nem lehet fegyelmit indítani.

Kapcsolódó cikkeink

Így tüntettek a tanárok a kormány elhibázott oktatáspolitikája ellen

Kikérjük, mivel zaklatja a KLIK a Teleki Blankát

#‎kockásolimpikonok‬: Diákolimpiai érmesek tiltakoznak a kormány oktatáspolitikája ellen

Kockás ingben a Cambridge-i Egyetem magyar diákjai és professzorai is

Az oktatás a költségvetés vesztese – infografika

Á: Együttműködtök a szakszervezetekkel?

P.B.Zs.: Viccelsz? Gallónéval, aki annak idején aláírta a sztrájkmoratóriumot? Vagy Mendreyvel, aki először, az Országos Tantestületi Értekezleten agitált, hogy mindenki lépjen ki PSZ-ből, és menjen át hozzájuk, mert a PSZ áruló, amiért leül a kormány kerekasztalához, majd ő is leül, tetszik is neki, utóbb pedig saját magát cáfolja? Bohócok. Néha az az érzésem, hogy a pecsenyéjüket sütögetik és egymást marják a koncért.

Én azt sem bánnám, ha valaki a körmére nézne a taglistájuknak, Budapesten nem hiszem például, hogy valóban reprezentatívak lennének, erősek a kételyeim. Sokan gondolkodnak abban, hogy a közalkalmazotti tanácsot kellene valamiféle alternatív érdekképviseletté erősíteni, ebben kicsit szkeptikus vagyok, a szakszervezeteknek is megnyírbálták a jogait, a tanácsoknak pedig ütős lehetőségeik sosem voltak, afféle véleményezők, de meglátjuk.

Á: Valami szövetséges azért nem árt, úgy sejtem. Kikre támaszkodhattok szerinted?

P.B.Zs.: Hatalmas, sosemvolt egységben vagyunk, mi az oktatás nemecsek ernői. Újdonság a szülők szolidaritása: egy iskolából sem hallottam, hogy a szülői munkaközösség elutasította volna a támogatást. Múlt pénteken pedig nálunk is kockás ingben jött szinte minden diák. Nagy pillanat volt. Ha semmi mást nem érünk el, csak azt, hogy a közélet iránt végtelenül közömbös generációnak végre felnyílt a szeme, már megérte.

Á: Mit döntesz abban a nem várt esetben, ha kiderül, hogy minden marad a régiben KLIK-estől, biflázástól, túlórákkal együtt?

P.B.Zs.: Ha fiatalabb lennék, egészen biztos, hogy keresnék valami más munkát, de így sem zárom ki. Nem lehet elhallgatni, hogy a probléma része az is, hogy sajnos sok a rossz tanár. De ilyen körülmények között mégis, ki vállalná? Csak rossz tanárok lesznek a részei egy rossz rendszernek – ezt kockáztatja az, aki tovább erőlteti ezt az agyrémet.

De nem vagyok pesszimista, ellenkezőleg: a 70-es trolin megszólított egy nő, nézte az esernyős kitűzőmet, hogy honnan van. Visszategeztem, azt gondoltam, kolléga. Nem az, mondta. Rendőr. És alig várja, hogy neki is legyen hasonlója. Ebből még bármi is kisülhet.

Á: Becslésed szerint mennyien vannak a kollégáid között, akik a jelenlegi közoktatást támogatják? Ők is hallatják a hangjukat, akár ellenetekben?

P.B.Zs.: Vannak, persze, de nem sokan. Nálunk olyan tíz százaléknyian, ha lehetnek, vagy még annyian sem. De fordult a kocka: eddig mi hallgattunk, most pedig ők. A gond az, hogy a Jobbik-hívek is lázadnak, márpedig belőlük akad szép számmal. Vajon most nekik kaparjuk ki a gesztenyét?

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.