Egyéb

Szijjártó haverja rosszul, Rogán szomszédja jól szerepelt egy közbeszerzésen

Ezúttal kimaradt a jóból Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter barátja, Kuna Tibor, mivel a központosított kommunikációra kiírt közbeszerzés második felének tájékoztatója alapján a hozzá köthető Trinity-SPRINT Konzorcium pályázata eredménytelen lett. Rogán Antal lakóparkbeli szomszédja, Csetényi Csaba viszont dörzsölheti a kezeit, vállalkozása ismét 1,6 milliárd forint értékben nyert el munkákat.

A Trinity-SPRINT konzorcium a Nemzeti Befektetési Ügynökség részére szeretett volna kommunikációs feladatokat elvégezni – a Közbeszerzési Értesítő alapján – , ám kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtott be, így az eljárásnak ezt a részét eredménytelennek nyilvánították. Ezzel Kuna Tiborék 206,7 millió forinttól estek el.

Továbbá nem szerezték meg az elektronikus személyazonosító igazolvány népszerűsítésének lehetőségét sem. Ez utóbbi mintegy 60 millió forintot hozott volna a konyhájukra.

Kapcsolódó cikkek

Kuna Tibor cége két közbeszerzést is nyert ugyanazon a napon

Helyi hálózat: L. Simon László haveri cégei a honlapjaikat is együtt üzemeltetik

A rosszul szereplő Trinity-SPRINT Konzorciumon kívül azonban nem történt nagy meglepetés a közbeszerzésnél, mert a többi tavalyi nyertes most is kaszált.

A Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó Egyesült Reklám Konzorcium (a Network 360 Reklámügynökség, korábbi nevén: HG 360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft.) 1,6 milliárd forint értékben, a Mindshare Médiaügynökség Kft. – HAB Advert Kommunikációs Ügynökség Kft. – Goodwill Communications Kft. Konzorcium pedig mintegy egymilliárd forintért vehetnek reklámokat és láthatnak el kommunikációs feladatokat.

Az Egyesült Reklám Konzorcium végezhet PR-feladatokat, valamint láthat el kreatív tervezési és gyártási munkákat, továbbá vásárolhat médiafelület az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára. A két társaság Egyesült Reklám Konzorciumként vitte el a 275,5 millió forintos megbízást.

A kiírás első részében szereplő összeg, mint a szerződések végleges összértéke. A közbeszerzés végén található összesítő részben viszont 191 millió forint szerepel, mint a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Az eltérés oka nem derül ki.

Amennyiben a kisebb összeggel kell beérnie a Csetényi-cégeknek, akkor sincs okuk elkeseredni, mert szintén a konzorcium vásárolhat médiafelületet a Diákhitel Központ Zrt. részére 129 millió forintért. Sőt azzal szerződnek a betelepítési kvótáról, valamint a növekedésösztönző csomagról szóló kommunikációs kampányokat lebonyolítására is, amelynek értéke 1,2 milliárd forint.

Kapcsolódó cikkek

5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

Az EMMI családbarát kampányait is Csetényi Csaba cégére bízták

1,8 milliárd forintért szervezte ki az MTVA a reklámfelületek értékesítését

Bréking! Rogán szomszédja elvesztett egy közbeszerzést!

Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt

Újabb 381 millió forint Rogán szomszédjának

A tender következő részeiben már labdába tudott rúgni a Mindshare Médiaügynökség Kft. – HAB Advert Kommunikációs Ügynökség Kft. – Goodwill Communications Kft. Konzorcium Mintegy egymilliárd forintért szerződnek velük részben az elektronikus személyazonosító igazolvány (eSZIG) bevezető kommunikációs kampányára, részben az Államadósság Kezelő Központ Zrt. számáraállampapírok értékesítésének támogatását szolgáló kommunikációs szolgáltatásokra. Ez utóbbi a zsíros falat, mert az értéke 965 millió forint.

Kapcsolódó cikk

200 millió forintért reklámozza a kormány a földárveréseket

Megszüntetett médiumokra való hivatkozás

Ugyanakkor az állampapírok értékesítésének támogatására lett volna az eljárásnak egy további része is, ugyancsak 965 millió forintos értékben. Ám ezt eredménytelennek nyilvánították, mondván, „az ajánlatkérő a szerződés megkötésére, teljesítésére képtelenné vált.”

Ennek oka, hogy az ajánlattevők jelezték, hogy „bizonyos médiumok megszüntetésre kerültek.” Hozzátették: új eljárást írnak majd ki erre a részre és abban csak olyan médiumokat fognak feltüntetni, „amelyek kétséget kizáróan működnek; megszűnésük, szünetelésük kizárt.”

Hogy ez alatt mit értettek, nem részletezték, ezért az Átlátszó megkereste a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt. A kérdésre eddig nem reagáltak.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2