Egyéb

Helyi hálózat: L. Simon László haveri cégei a honlapjaikat is együtt üzemeltetik

L. Simon László neve és hozzá köthető címek is találhatók azon cégek honlapcímeinek adatai között, amelyek az utóbbi időben számos esetben jutottak közpénzhez közbeszerzéseken keresztül. Például az államtitkár szűkebb pátriájának számító Velencei-tó környékén.

Tízmillió forint értékben nyert közbeszerzést a Young & Partners Kft. a minap a Nemzeti Befektetési Ügynökség pályázatán rendezvényszervezésre. A nyertesen kívül egyetlen más ajánlattevő próbálkozott, a Shortcut Communications Kft.

Egy ekkora közbeszerzés nem számít kirívónak, de egy évek óta tettenérhető tendencia részét képezik. Több újságcikk is született (Magyar Narancs itt és itt, Népszabadság) az utóbbi egy-két évben arról, hogy az L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárhoz köthető üzleti körök sikeresen szerepeltek, amikor L. Simon a Nemzeti Kulturális Alap alelnökekeként, vagy a Velencei-tó és Térsége Fejlesztési Tanács elnökeként dolgozott.

Az érintett cégek, ideértve a Shortcutot és a Young & Partnerst is, honlapjaik regisztrációja során több esetben  is a Budapest, Miklós tér 1. szám alatti irodaházat adták meg, még akkor is, ha sem korábban, sem jelenleg nem található ott a székhelyük.

Gros Ventres Kft.

A velencei képviselőtestület 2014. július 3-án tartott ülésén – a település honlapján található jegyzőkönyv szerint  – Oláhné Surányi Ágnes polgármester azt mondta, hogy megkereste őt L. Simon László a Vörösmarty-pince elővásárlási jogával kapcsolatban.

A pince műemlék, Vörösmarty Mihály több versét is itt írta. A Gros Ventres Kft. jelezte, hogy megvásárolnák a pincét akkori tulajdonosától és hivatalos levélben az kérték az önkormányzattól, hogy az mondjon le a műemléki épület esetében fennálló elővásárlási jogáról. L. Simon azt javasolta az önkormányzatnak, hogy tegyenek így, mert

„a maga részéről [L. Simon] örülne neki, ha a Vörösmarty pince újra bekerülhetne a jellegének megfelelően a kulturális körforgásba”

Az önkormányzat nem kívánt élni elővásárlási jogával, így a Gros Ventres 27 millió forintért megvásárolta a pincét. A fent idézett jegyzőkönyvből kiderül, hogy a vételárból 3 millió forintot foglalóként már a testület döntése előtt letett a kft.

A pince nem került vissza a kulturális körforgásba: a tulajdoni lap alapján a 2014. júliusban megvásárolt az országos védettségű műemléket 2015. áprilisban újra árulni kezdték.

A 2001-ben alapított Gros Ventres főtevékenysége az Opten cégadatbázis szerint társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés. Jelenlegi tulajdonosa Molnár Attila, de a korábbi tagok között ott találjuk Hornyák Tibort, L. Simon korábbi kabinetfőnökét is.

A Gros Ventres közvetett módon kapcsolódik a a HSC Communications Kft.-hez (korábbi nevén YCP Communications Kft.), a grosventres.hu domainjének, vagyis a honlapcímének kezelője a HSC.

HSC Communications Kft. (YCP Communications Kft.)

A 2010-ben alapított HSC (korábbi nevén YCP), 2015. február óta Berente Attila tulajdonában áll, de eredetileg a Gros Ventres és a Shortcut, később pedig Bondár Péter és Molnár Attila cége volt.

Főtevékenységén a PR-t és kommunikációt tüntették fel. 2014. márciusban HSC a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) pályázatán 23,7 millió forintért nyert közbeszerzést. Bondár és Hornyák egy időben a Magyar Egyetemi Sajtó Egyesületben is együtt dolgozott, Hornyák elnökként, Bondár pedig irodavezetőként.

A HSC honlapjának admin-kontaktja Bondár Péter, címként a Budapest, Miklós tér 1-et adták meg – ugyanez az elérhetőség más, az L. Simon Lászlóhoz közelinek tartott cégeknél szintén felbukkan.

 

untitled-infographic_block_1logo

 

Shortcut Communications Kft.

A Shortcut honlapja a cikk írásának időpontjában átalakítás alatt állt, de a domain adatok ettől még hozzáférhetők voltak. Ezek szerint az admin-kontakt itt is a Gros Ventres korábbi tulajdonosa, Bondár Péter (Budapest, Miklós tér 1., a Shortcut korábbi székhelye), ami azért furcsa, mert konkurens cégekről van szó, akik több alkalommal is egymás ellen indultak közbeszerzéseken.

A 2003-ban alapított Shortcut 2008 óta két tucat alkalommal nyert közbeszerzést, a jelentős részt 2013 és 2015 között, összesen 353 millió forint értékben. Dolgoztak többek között a Velencei-tavi Kistérségért Alapítványnak, a MANK-nak, az Oktatási Hivatalnak és az akkor még L. Simon által elnökölt Velencei-tó és Térsége Fejlesztési Tanácsnak.

Rossi Quattro Kft.

A közbeszerzéseken gyakran együtt indul a Young & Partners (Y & P) a Shortcuttal és a YCP-vel, hirdetmény nélküli tárgyalásos pályázatokon, vagyis a megrendelők csak ezeket a cégeket hívják meg a pályázatokra, mások nem indulhatnak.

Az Index számításai szerint a Y & P 2009-es indulása óta hússzorosára növelte éves forgalmát hála az állami megbízásoknak. A cég alapítóját, Kuna Tibort Szijjártó Péter barátjaként tartják számon. (A Y&P nyeréséről pl. itt írtunk.) A Young & Partners domain adataiban turkálva ismerős cím bukkan fel: Budapest, Miklós tér 1., ez a Young & Partners székhelye is.

Kontaktként azonban a szolnoki Rossi Quattro Kft.-t tüntetik fel. Ugyanez a cég szerepel Kuna Tibor másik, meglehetősen sikeres cége, a Trinity International Communications Kft. honlapjának adatai között is, székhelye szintén a Miklós tér 1. szám alatt található.

A Rossi Quattro 2015-ben 1,5 millió forintot kapott Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-től azért, hogy a Gyere haza, fiatal!-programot népszerűsítse az interneten. A cég tulajdonosa Vörös Ádám, a szolnoki televízió felügyelőbizottsági tagja, illetve 2012 és 2013 között az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője volt és egy 3 milliárd forintos programot felügyelt. Az Új Nemzedék Jövőjéért Programban részt vett a Shortcut és a Y&P is.

 

untitled-infographic_block_3logo

 

Picasso Média Kft.

A Shortcuttal és a Kortárs Média Kft.-vel együtt a Picassót is meghívták 2013-ban a velencei kerékpárúthoz kapcsolódó projektre, végült a Shortcut nyerte el a közbeszerzést.

A Picasso Média tulajdonosa Bajnai Zsolt, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárságának kommunikációs vezetője, valamint a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője.

A picassomedia.hu tech-kontaktja Simon László, a Budapest, Körvasút sor 63. szám alól. Ugyanez a cím szerepel az L. Simon László könyveit kiadó Ráció Kiadói Kft. honlapjánál, illetve az sxs.hu-nál is. Az államtitkár személyes honlapján [email protected] email-cím van megadva.

Az Akácfa utca 20. és a megadott telefonszám sem a véletlen műve: ez ugyanis az L. Simont főmunkatársként foglalkoztató Magyar Műhely folyóirat szerkesztőségének elérhetősége.

Emailben megkerestük L. Simon Lászlót is, hogy valóban ő szerepel kontaktként a honlapok domain-adatai között, illetve, hogy milyen kapcsolatban áll a Picasso Média Kft.-vel, levelünkre nem érkezett válasz.

A Budapest, Miklós tér 1. szám alatt található cégek listája

A Budapest, Miklós tér 1. szám alatt található cégek listája

 

D. Kovács Ildikó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás