Egyéb

Elsőfokon helyreigazítási pert nyertünk a Demokratikus Koalíció ellen

Első fokon elbukta a Gyurcsány-párt az Átlátszóval szemben indított sajtójogi eljárást. A bíróság semmi helyreigazítandót nem lelt abban a posztban, melyben egy Orbán Viktor kivégzését óhajtó Facebook-csoportot fumigáltunk.

A DK egy korábban megjelent, szintén az ominózus Facebook-csoportról szóló poszt után tette közzé álláspontját, reagálva abban a cikk tartalmára. Ez a pártközlemény az üggyel foglalkozó következő (a per tárgyául szolgáló) írásban meg is jelent. Innentől kezdve némiképp furcsának gondoltuk, hogy a DK egy olyan posztot kíván helyreigazíttatni, amely közreadta eme reagálást. A jelek szerint a bíróság vélekedése sem állt nagyon távol a mienktől.

Előzmények

DK-s gyűlöletcsoport buzdít Orbán kivégzésére a Facebookon

Botrány az Orbán kivégzését óhajtó Facebook-csoport körül

A Fővárosi Törvényszék bírája, Dr. Palotás Gergely Péter által jegyzett, 25.P.24.731/2015/5. ítélet egyebek közt az alábbiakat mondta ki

„Bár a keresettel érintett cikk valóban idézett a korábban megjelent cikkből, az ismertető jelleggel történt, hiszen felvezetésként az újságírói és a felperesi álláspont ütköztetéshez ez szükséges volt. Enélkül ugyanis nem lett volna értelmezhető az elfoglalt álláspontok különbözősége, tehát a korábbi cikk részbeni ismertetése ennek hátteréül szolgált.

A cikk a felperesi közlemény megjelenítésével a helyreigazító közleménnyel közzétetetni kívánt valamennyi – felperesi állítás szerinti – való tényt tartalmazott, amelyet megismételt az alelnöki közlemény közzétételével.

Azzal pedig, hogy ezt követően az újságíró a benne megfogalmazódott kérdéseket és a nem okszerűtlenül levont következtetéseit is közzétette, nem tett mást, minthogy álláspontokat ütköztetett. A korábbi cikk részletét, és közleményeket követően ténybeli alappal levont következtetések közzététele eleve nem volt hiányos, ezen információk csoportosítása semmilyen szempontból nem minősült önkényesnek, hanem az ismertetett jól követhető sorrend szerint haladt, tehát a cikk sérelmezett közlései nem adtak alapot a sajtó-helyreigazításra.

A felperes által sérelmezett cikkbéli közlések esetében tehát a fentiek alapján helyreigazításnak nem volt helye, ezért a bíróság a kereseti kérelmet mint alaptalant elutasította.”

Papp László Tamás

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2