Egyéb

72,5 millió a recski bánya bezárásában való közreműködésért

Miközben a KPMG-t nemrég bízták meg azzal, hogy írjon egy tanulmányt a bánya újranyitásáról 254 millióért.

A napokban jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben egy hirdetmény, miszerint az állami tulajdonú Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. nettó 72,48 millió forintért december 23-án szerződést kötött az egri Kontúrkő Bányamérnöki Szolgáltató Bt-vel.

Nem is akármire, a Román András és Román László tulajdonában lévő cég feladata a következő:

„felelős műszaki vezetői teendők ellátása a Gyöngyösoroszi és a Recski Ércbánya végleges bezárása során”

A Kontúrkű egyedüli ajánlattevő volt a Nitrokémia nyílt közbeszerzésén, aminek a kiírása főként azért nagyon érdekes, mert nemrégiben megírtuk, hogy a KPMG Tanácsadó Kft. december 12-én nyerte meg nettó 200 millió forintért a Magyar Állami Vagyonkezelő (MNV) “A Recsk I. – rézérc és a Recsk II. – nemes- és színesfémérc védnevű bányatelkek újrahasznosításának lehetőségeit és feltételeit vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány készítése” tárgyú tenderét.

Most vagy nem tudja a Nitrokémia (ami felett a tulajdonosi jogokat az MNV gyakorolja), hogy az MNV újranyitni és értékesíteni akarja a recski bányát (illetve annak koncessziós jogát), vagy az állam nem tudja eldönteni, hogy újranyissák-e Recsket vagy sem. Esetleg a KPMG már meg is írta a tanulmányt, és arra jutottak benne, hogy nem éri meg újranyitni a bányát.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás