Egyéb

800 millió forintos megbízást kapott a Századvég az NFM-től karácsonyra

A kormány kedvenc tanácsadócége 28 ezer embert fog felhívni az Európai Unióban, és csinál 29 táblázatot meg prezentációt is.

Nem vicc, december 21-én tényleg megjelent egy olyan hirdetmény a közbeszerzési értesítőben, amiből kiderül, hogy a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. alkotta konzorciumot hirdette ki győztesként december 15-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a „szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatok elvégzése kiegészítő szolgáltatás keretében (EU28 kutatás – aktuális európai ügyek, társadalmi és politikai kérdések)” tárgyú közbeszerzésén.

Érthető egyébként, hogy a Századvég-csapat nyert, hisz nem is volt más ajánlattevő. Az NFM eleve a Századvéggel akart szerződni, a közbeszerzés hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt. A minisztérium ezt egy EU-s közbeszerzési szabály, a 2004/18/EK irányelv 31. cikkével indokolja, vagyis azzal, hogy a szolgáltatások teljesítését kizárólag egy meghatározott ajánlattevő képes teljesíteni bizonyos kizárólagos jogok védelme miatt.

Azt nem tudni pontosan, hogy ez mit takar, és nem is különösebben érthető, hisz a szerződés tárgya tulajdonképpen egy telefonos közvéleménykutatás az Európai Unióban: „Kvantitatív közvélemény-kutatási adatfelvétel 1 alkalommal Magyarországon és az EU további 27 tagállamában. A kutatás olyan aktuális társadalmi, politikai és közéleti témákat vizsgál az egyes országok közvéleményében, amelyek terén az egyes tagállami és az európai közvéleményben tapasztalható attitűdök a kormányzati döntéshozatal szempontjából kiemelten fontos információtartalommal bírnak” 

A Századvég által karácsony előtt elnyert megbízás értéke nettó 623 millió 504 ezer 783 forint, vagyis bruttó 791 millió 851 ezer 074 forint.

Ezért cserébe az alábbi feladatokat vállalták:

– az Európai Unió mind a 28 tagállamából felhívnak telefonon 1000-1000 embert, és 15 perc alatt megkérdezik a véleményüket az aktuális közéleti, társadalmi és politikai témákban, hogy ezzel segítsék a magyar kormányt a döntéshozatalban

– az eredményekről 28 db országonkénti, plusz egy közös adatbázist készítenek

– az eredményeket és összefüggéseket táblázatban is összefoglalják

– készítenek 29 db, egyenként legalább 20 diát tartalmazó prezentációt (PPT)

– írásos összefoglaló MS Word formátumban országonként legalább 20 oldal terjedelemben

– személyes prezentáció a megrendelővel egyeztetett helyszínen és időpontban

– az eredmények és összefüggések alapján stratégiai tanácsadás a megrendelővel egyeztetett paraméterek szerint

Alig várjuk már, hogy gyönyörködhessünk a Századvég 800 milliós táblázataiban és prezentációiban, amik megmutatják az európai uniós lakosok véleményét a magyar kormány számára fontos kérdésekben.

Erdélyi Katalin

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon. Tudnivalók itt.

Megosztás