Egyéb

Költségek határok nélkül: százmilliókért forgatott az MTVA Kínában

Közérdekű adatigénylésben kértük ki a közmédiától a Játék határok nélkülhöz kapcsolódó szerződéseket. Az alvállalkozói díj mellett a műsor jogait birtokló francia cégnek is jelentős összeget kellett kifizetni: a játék 296 millió forintba került az adófizetőknek.

A Játék határok nélkül vetélkedő második évadát az MTVA Magyarország helyett Kínában forgatta. Ezzel kapcsolatban a Kimittud közérdekű adatigénylő portálon keresztül kértük ki a szerződéseket, amelyet a közmédia – korábbi gyakorlatával ellentétben – el is küldött.

A szerződésekből kiderül, hogy az MTVA a ráckevei NuMuvee Hungary Kft. nevű céget bízta meg az epizódok leforgatásával. A szerződés első verziójában összesen 93,9 millió forint vállalkozási díjat állapítottak meg az összes epizódra vonatkozóan, egy később, módosított szerződésben ez az összeg már 113,4 millió forintra emelkedett, vagyis epizódonként 8,7 millió forintra. A személyzeti költségek 20,4 millió forintot tettek ki, a gyártási költségek közel 51 milliót, míg az utómunka 13 millió forintba került.

A NuMuvee Hungary Kft.-t 2011-ben alapították, az Opten adatai szerint 2012-ben és 2013-ban veszteséges volt, 2014-ben az adózott eredménye 876 ezer forint volt. A cég honlapján fellelhető felhívás szerint a második évad forgatására Magyarországon is kerestek helyszínt. A NuMuvee honlapján mindössze két produkció szerepel a referenciák között, a Játék határok nélkül két évada mellett a Televíziós Újságírók Díjának gálaműsora.

A játék licence a francia Mistral Production tulajdonában van, ezért az MTVA-nak azt is meg kellett vásárolnia. A szerződésben kétféle összeget határoztak meg, európai forgatási helyszín esetén 614 250 eurót (192 millió forint), Európán kívüli helyszínnél 585 ezer eurót (182,5 millió forint). Mivel az MTVA választása Kínára esett, így a licencdíjat kicsit olcsóbban úszták meg.

Az adatigénylésre kapott válaszban egy catering szerződés is szerepel. Eszerint 2014. január 18-án az MTVA konferenciatermében 60 főre rendeztek fogadást, amiért a Fine Dine Catering Kft.-nek bruttó 310 896 forintot fizettek.

D. Kovács Ildikó

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2