Egyéb

Dollármilliomos volt a simlis szövetkezet?

Tízmillió dollár értékű külföldi értékpapírral igazolta a 2,5 milliárd forintos uniós pályázati önrészét az Első Környezettudatos Országos Szociális Szövetkezet (ESZOSZ) – értesült az Átlátszó. Az összesen 2,9 milliárd forint uniós forrást elnyert, ám dolgozói szerint eleve átverésre alakult ESZOSZ saját számláján volt ennyi tőke a minisztériumi vizsgálatokban előkerült iratok szerint, tudtuk meg az ellenőrzések menetére rálátó forrásból.

Az ESZOSZ állami erdészetekkel szerződött a zöldhulladék összeszedésére, a terv az volt, hogy a gallyakból környezetbarát és gazdaságos tüzelőanyagot állítanak elő, minderre 2800 fő foglalkoztatását vállalták. A munka azonban jóindulattal is csak pislákolt, több mint 700 dolgozót szélnek is eresztettek (a szövetkezet közlése szerint súlyos fegyelemsértések miatt). Csaknem ezer munkaügyi eljárás folyik Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyékben, és az adóhatóság is nyomoz.

Az Átlátszó kiderítette: a szövetkezet vezérkara és tagsága komoly politikai-közéleti kapcsolatokkal rendelkezik, egyik igazgatója például Lázár János kancelláriaminiszter középiskolás évfolyamtársa, s többen dolgoztak vagy üzleteltek korábban fideszes önkormányzatokkal.

Az Átlátszó cikke az ESZOSZ kapcsolatrendszeréről:

Évfolyamtársak és ingatlanmutyisták: ők állnak a milliárdos csalással vádolt szociális szövetkezet mögött

 

A pályázati önrész igazolására szolgáló tekintélyes értékű értékpapírcsomag átmenetileg parkolhatott a szövetkezet számláján. 2013-ban ugyanis, legalábbis a december végi mérlegzáráskor nem volt értékpapírja az ESZOSZ-nak, eszközállománya összesen 7,5 millió forintot tett ki.

Egy évvel később – s ez volt az a 2014-es év, amelyben a pályázatot is megnyerték – már akadt, ha nem is tízmillió dolláros tétel: 89,2 millió forintnyi értékpapírt jelöltek meg mérlegükben. Az eszközök ekkor már csaknem 3,5 milliárd forintot tettek ki, csakhogy ebből követelés címén éppen az uniós támogatás 2,9 millióját tartották nyilván, viszont pénzeszközük is sokkal több (453 millió forint) volt az egy évvel korábbi hatmillióval összevetve.

fund

Az ESZOSZ-os értékpapírokról a beszámoló kiegészítő mellékletében lehet olvasni. E szerint 344 ezer darab Greenwich Capital Comm. Fund kötvényük volt december 31.-én, amelynek névértéke 89,2 millió forint. Csakhogy a papírok pontos értéke nem meghatározható a mérleg alapján. A Greenwich Capital cég kötvényei a bóvlitól a prémium kategóriáig terjednek a Moody’s elemző cég értékelése alapján.

Márpedig nagyon nem mindegy mekkora vagyona van az ESZOSZ-nak – és nem csak az önrész igazolása miatt nem az. Tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű dolgozói – akiket a munkaügyi központok közvetítettek az ESZOSZ-nak – közül több százan követelik elmaradt járandóságukat, illetve tart még a pályázati projektet felügyelő Emberi Erőforrások Minisztériuma szabálytalansági eljárása is.

Kormányzati megfontolásokat ismerő forrásunk szerint jelen állás szerint nagyon sanszos, hogy a szaktárca visszaköveteli majd a már kifizetett 1,2 milliárd forintot.

Nagyban segítheti a pénzügyi rendezést, ha az értékpapírok valóban a prémium kategóriába valók. Az aggódó dolgozók képviselői tudomásunk szerint a közeljövőben találkozni szeretnének Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszterrel, s e megbeszéléstől tennék függővé, hogy kérjék-e a bíróságtól az ESZOSZ felszámolását. Felszámolásban ugyanis a hozzájutnának a jussukhoz a Bérgarancia Alap terhére.

Szintén az Átlátszó írta meg, hogy az ESZOSZ maga is fontolgatta a jogutód nélküli megszűnést, de az erről dönteni hivatott közgyűlés nem volt határozatképes.

Rádi Antónia

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 983 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás