Egyéb

Ismét Óbudán nyert Tarlósék kedvenc biztonsági cége

Óbuda-Békásmegyer önkormányzati ingatlanait őrizheti a BB-Védelem Kft., amely – Pintér Sándor belügyminiszter volt érdekeltségével közösen – nemrégiben a Budapesti Nagybani piac védelmét nyerte el. A konzorciumi partner ezúttal a Pintér-cégben átmeneti tulajdonos volt egykori Simicska-bizalmas Kántor Tibor résztulajdonában álló S-System Service Kft.

A most elnyert 24,8 millió forintos munka aprópénz a nagybani 620 milliós védelméhez képest. Föltűnő ugyanakkor, ahogy a – történetesen óbudai címen élő – cégtulajdonos Bakonyi Péter érdekeltségei évek óta (adott esetben Bakonyi tulajdonszerzése előtt is) dolgoznak mind a valaha Tarlós István főpolgármester által vezetett III. kerületnek, mind pedig a fővárosnak.

Tavaly például a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. tenderén nyert a BB-Védelem (konzorciumban, amelynek szintén tagja volt a nagybaninak is dolgozó Pajzs 07) 778 milliós keretszerződést 2016-ig szóló munkákra.

 

bbvéd

 

A Bakonyi-érdekeltség Opekun 2005 Kft. emberei intézkedtek az ellenzékiként elkönyvelt Sirály Klub 2013-as kilakoltatási balhéjakor. A politikai szempontból is kényes eset kapcsán értesültünk úgy, hogy a tulajdonosnak nem kevés befolyása van fővárosi biztonsági ügyekre.

A BB-Védelem mostani konzorciumi partnere a Kántor Tibor résztulajdonában álló S-System Service Kft. A karrierjét nemzetbiztonsági vonalon alapozó Kántor még Simicska Lajos partvonalra szorult Fidesz-közeli főoligarcha elnöksége idején volt az adóhatóság második embere.

A biztonsági piacon akkor vetette észre magát, amikor pár hónappal korábban létrehozott cége megvette Pintér Sándor milliárdos értékűre taksált Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-jét (CBSZ) a 2010-es országgyűlési választások előtt nem sokkal. Kántornak akkor nehéz volt lemosnia magáról a strómanság bélyegét, még ha az nem is volt egyértelmű, hogy Pintér látott-e rá a továbbiakban is a háttérből korábbi érdekeltségére vagy az akkor még ereje teljében lévő Simicska.

A CBSZ-tulajdonos Prostasiából mindenesetre az oligarcha-háború idején szállt ki Kántor, átadva a részvényeket Pintér két régi bizalmasának, Szabó Péter ex-dandártábornoknak és a volt BKV-s Tölgyesi Vilmosnak.

Korábbi cikkünk a CBSZ-hez kötődő fantomcéghálóról:

Fantomcégek a postatelepen – a Civil Biztonsági Zrt.-től az Új Hebridákig tart a vagyonőrök alvállalkozói lánca

Rádi Antónia

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 983 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás