
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Hétfő reggel lementünk Szegedre, és egészen kedd hajnali 3-ig forgattunk a szerb-magyar határon és környékén. Megnéztük a Magyarország felé tartó menekültek átmeneti illegális táborát Szabadkán, interjúkat készítettünk migránsokkal, akik Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából, Szíriából keltek útra egy jobb élet reményében. Megszólaltattuk a városukon átutazókat segítő szegedi civilek egyik képviselőjét, és az idegenellenes taxisofőrt is. Hajnalban pedig szemtanúi voltunk egy rendőrségi akciónak: kameránk előtt fogtak el egy kisebb csoportot Szeged külterületén.
Hétfő délelőtt érkeztünk a szegedi vasútállomásra, ahol a hírek szerint sok menekült fordul meg, hisz a magyar határrendészettől kapott – a célállomásig tartó ingyenes utazásra feljogosító – igazolás birtokában innen tudnak a legkönnyebben a számukra kijelölt menekülttáborba, Debrecenbe vagy Vámosszabadiba eljutni.
A nap folyamán megnéztük a röszkei előállító hangárt, az ásotthalmi hivatalos határátkelőt és zöldhatárt, a kormány által építeni szándékozott kerítés helyét, a hosszú ideje ideiglenes és önkényes menekültszállásként funkcionáló elhagyatott téglagyárat a szerbiai Szabadkán, és Szeged külterületén kedd hajnalban szemtanúi lettünk egy rendőrségi elfogó-akciónak.
Interjúkat készítettünk Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából, és Szíriából Magyarországon átutazni akaró, Nyugat-Európába tartó menekültekkel, megszólaltattuk a szabadkai táborban az Orvosok Határok Nélkül nevet viselő nemzetközi segélyszervezet egyik szerb munkatársát, és a rendkívül idegenellenes szegedi taxisofőrt is.
Egy kis előzetes a több órányi felvett anyagból, hamarosan jövünk a részletes beszámolóval és videókkal.
Erdélyi Katalin
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!