Egyéb

Az olimpia megvalósíthatósági tanulmánya „nem adat”

Egymástól teljesen független de június 11-én Pataki Márton az Együtt elnökségi tagja és én is ugyanazt a közérdekű adatigénylést adtuk be a Magyar Olimpia Bizottság felé, miszerint legyenek szívesek elküldeni a PricewaterhouseCoopers 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányát a budapesti olimpiáról.

A tanulmányban megfogalmazott következtetések, számok alapján döntött a MOB és a Fővárosi Közgyűlés is, hogy megpályázzák a 2024-es olimpiát, és olyan ordas nagy lódítások szerepelnek benne, miszerint csak 740 milliárdba kerülne az olimpia de 3000 milliárd bevételt hozna.

Miközben ugye a 4-es metró (1 db metró) 452 milliárdba került, 1 db nemzeti stadion 100 milliárdba kerül(ne a jelenlegi tervek szerint), a 2017-es vizes vb pedig egyetlen éjszaka alatt drágult a duplájára, 25 milliárdról 49,9 milliárdra (vajon mennyi lesz a vége?). Párizs pedig 6,2 milliárd euróval tervez a saját pályázatában, ami jelenleg 1940 milliárd forint, és ugye Párizs egy kicsit fejlettebb állapotban van, mint Budapest.

Az adatigénylésre sajnos én még nem kaptam választ, Pataki Márton viszont olyan szép választ kapott Borkai Zsolt MOB-elnöktől, hogy akár bekeretezve ki lehet akasztani a falra.

Ashampoo_Snap_00185 Ashampoo_Snap_00186

Ilyen cinikus érvelést ritkán látni, illetve pontosítanék, a Győrnek beadott közérdekű adatigénylésekre hasonló stílusban érkeznek vissza a válaszok, Borkai Zsolt ugyanis Győr polgármestere is.

Tehát nem közérdekű adat a közpénzből készített tanulmány, meg amúgy is, minek pattog az Együtt, amikor nem is a támogatják az olimpiát ….

Egyébként a hivatkozott bírósági döntést már régen felülírták és egész iratok (szerződések, jelentések) is közérdekű adatnak minősülnek.

Az Együtt a NAIH-hoz majd szükség esetén a bírósághoz fog fordulni:

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt, az Együtt elnökségi tagja, Pataki Márton által beadott közérdekű adatigénylésre írott válaszában visszautasítja a PricewaterhouseCoopers általa írt, állítólag 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányának kiadását. Jogilag nevetséges, de ellenben nagyon cinikus érvelése szerint a közpénzből készült tanulmányt azért nem kell kiadni, mert nem adat. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni, hogy a bíróság éppen a napokban kötelezte a kormányt az összes, a Századvég által írt tanulmány kiadására. A Borkai által hivatkozott bírósági döntés rég túlhaladott, egy 2013-mas Kúria-döntés óta tudjuk, hogy egy-egy szerződés vagy dokumentum egésze is minősülhet közérdekű adatnak.

Az Együtt ezért először a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, majd szükség esetén a bírósághoz fordul, és ezt fogja tenni az olimpiával kapcsolatos összes jövőbeli szerződéssel, tanulmánnyal és pályázattal kapcsolatban is. Ragaszkodunk az olimpiai szellemiség részét képező, a NOB által az Agenda 2020 irányelvekben is kijelentett teljes átláthatósághoz. Borkai Zsolt, aki egyébként Győr fideszes polgármestere, ezzel saját magát hazudtolta meg, a keddi tájékoztatón tett saját ígéretét vette semmibe, mely szerint a törvényi kötelezettségeiknek eleget fognak tenni, és a tanulmányt ki fogják adni. Vajon mi lehet az a súlyos titok, ami miatt a dokumentumot nem ismerhetjük meg?

Még csak az elején járjunk a rengeteg közpénz elköltésének erre az őrültségre, de máris csehül áll az átláthatóság.

Ferencz „Zero” Gábor

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: ha Magyarországra jössz, vasárnap úgyse költheted el másra. Tudnivalók itt.

Megosztás