Egyéb

Vágó Gábor: itt a demokrácia új módszere, az eVoks

Elindult az eVoks online eszköz, aminek a célja, hogy a magyar állampolgárokat segítse abban, hogy közösen tudjanak dönteni jelentős közügyekben, és fontos ügyekre fel tudják hívni a döntéshozók figyelmét.

„Parlamenti képviselőként úgy tapasztaltam, a politikai struktúrának és a politikai kultúrának számtalan baja van” – mondta Vágó Gábor egy olyan beszélgetésen, amit közösségi döntéshozatalt elősegítő különböző online eszközök szakemberei folytattak pénteken a Brain Bar Budapest keretében.

vaggb

 

Ugyanezen a napon indult el az eVoks weboldal, amit az Átlátszó működtet és amelynek az üzemeltetésében Vágó is részt vesz.

Itt találja az eVoks oldalt.

Vágó, aki 2014-ben a Lehet Más a Politika korábbi országgyűlési képviselőjeként hagyta ott a politikát, azt mondta, szerinte a politikai kultúra megváltoztatásához a közbeszéd megváltoztatásával kell hozzáfogni, és ezért szállt be az eVoks projektbe.

„A közbeszédben ma véleménygettók vannak” – magyarázta -, „de egy kérdés, ahol annyiról kell döntened, hogy igen vagy nem, megváltoztathatja ezt”. Vágó szerint az eVoks „igazi innováció lehet az egyszerűségével” és jó eszköz arra, hogy megváltoztassa a közbeszédet és a politikai struktúrákat is.

Ez itt az eVoks Facebook oldala.

Az eVoks egy olyan weblap, ami a digitális kor eszközeivel teszi lehetővé azt, hogy az állampolgárok bármikor szavazhassanak és vitázhassanak fontos közügyekről. Ezzel könnyen lehet ellenőrizni, hogy a nagypolitika tervei egyeznek-e a közhatalom végső birtokosainak, az állampolgároknak az elképzeléseivel, de akár új ügyekre is fel lehet hívni a döntéshozók figyelmét.

„Könnyedebb kérdésekkel akarunk kezdeni és nem például a bevándorlással” – vázolta Vágó -, „először közösséget szeretnénk építeni, aztán igazi, kemény kérdéseket veszünk elő”.

Nézze meg, mi az első ügy az eVoks oldalon és szavazzon róla.

A volt képviselő szerint az eVoks azért lehet sikeres több megbukott e-demokrácia eszközzel szemben, mert megoldásokra, döntésekre, és nem a vitára fókuszál. Szerinte a magyar politikai közbeszéd jelen állapotában, ahol balosok és jobbosok véleménybuborékokban élnek és nem folytatnak egymással igazi párbeszédet, más megközelítésű eszköz kevésbé lehet sikeres.

Javasoljon kérdést az eVoksra.

„Ez nem egy ellenzékieskedő dolog. Ez a demokrácia új módja. Nem a kormány ellen van, hanem ügyekért és állampolgárokért.” – magyarázta Vágó.

 

 

Az eVoks alapja a világ számos országában adaptált, nyílt forráskódú DemocracyOS. A beszélgetésen ott volt az argentín gyökerű eszköz létrehozásának főalakja, Pia Mancini is. Elmondta, hogy akkor ötlött fel benne egy közvetlen demokratikus véleménynyilvánítást elősegítő eszköz gondolata, amikor egy helyi polgármesteri választáson induló barátja kampányát vezette.

A választókörzetet a fagyos tél közepén körbejáró Manciniék véletlenül belebotlottak egy olyan épületbe, ami a plafonig tele volt a rászorulókat támogató lakásépítési programra szánt építkezési anyagokkal. Amikor megkérdezte, a tél közepén miért nem igyekeznek használni az anyagokat, úgy néztek rá, mintha megbolondult volna: mint Mancininek mondták, a választásokig még egy év hátravolt.

Ő ebből azt a tanulságot vonta le, hogy állampolgárként nem elég négyévente egyszer, a választásokon kapcsolatba lépnünk a politikával, hanem a folyamat részévé kell válnunk: „nem előre meghatározott választási lehetőségek fogyasztóiként, hanem alakítóként”.

Interjúnk Pia Mancinivel

A beszélgetésben részt vett még Váradi Zsolt, ex-WiW-alapító, a Populus kitalálója és Csabai Lucia, aki a YourPriorities nevű izlandi közösségi döntéshozatali eszköz Borsod megyei felhasználásán dolgozott. Vágó azt mondta: az eVoks természetesen nyitott a többi e-demokrácia eszközzel való együttműködésre.

Sarkadi Nagy Márton

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Megosztás