
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Kiszervezné a Népszabadság alkalmazottait a fő tulajdonos, a közvetve Heinrich Pecina osztrák befektető érdekeltségében álló Mediaworks Kft. – ez hangzott el az Átlátszó értesülései szerint a napilap szerdai rendkívüli szerkesztőségi értekezleten. A résztvevők szerint tényként, aki azonban az értekezletet tartotta, Mihók Attila, a Mediaworks Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta érdeklődésünkre, hogy még semmi nem dőlt el, csak azért tájékoztatta a dolgozókat, nehogy üzemi pletykákból hallják, hogy „ebben az irányban is folyik gondolkodás”. Márpedig a tényekről a Népszabadság Zrt. március 26.-ra összehívott közgyűlése dönthet majd.
Úgy tudni, az értekezleten Mihók költségtakarékossági, adózási érveket sorakoztatott föl, miért érdemes közelíteni a Népszabadságot az Axel Springer-Ringier fúzió keretében a két jogelőd kiadótól átvett többi kiadványhoz, azokhoz, amelyekben a Mediaworks száz százalékos tulajdonos, így a dolgozók kerüljenek át az egyik Mediaworks-cégbe. Az osztrák érdekeltség – a Pecina-féle Vienna Capital Partnershez tartozó bécsi QDW Beteiligungen AG tulajdonában lévő Mediaworks Zrt. tulajdonában álló kft – a Népszabadság Zrt.-ben 70 százalékos részvényes ugyan, de nincsen teljhatalma.
A kiadóban 27 százalékot birtokol az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa, továbbá töredékszavazatuk van a dolgozóknak és egyesületüknek is. A pártalapítvánnyal évek óta folyik a kiszorítósdi: a korábbi fő tulajdonos Ringier hol megvenni akarta a pakettjüket, hol eladni nekik a sajátját, ráadásul hosszas állóháború folyt a napilap főszerkesztőjének kinevezéséről is, amihez az alapszabály 75 százalékos szavazatot ír elő, márpedig ilyen csak a Szabad Sajtóval együtt van – az alapítvány végül beadta a derekát, s jöhetett tavaly nyáron a Blikktől igazolt Murányi Marcell.
Értesüléseink szerint ismét a Szabad Sajtó-részvények megszerzése a fő cél – ezt voltaképpen az alapítvány elnöke Kránitz László is megerősítette az Átlátszónak, azzal, hogy konkrét ajánlatot nem kaptak.
Amennyiben nem csak a dolgozókat, de például a kiadói jogot is kiszervezné a közgyűlés, a Népszabadság Zrt. praktikusan csontváz maradna – amelynek egyetlen vagyona egy szocreál irodaház, a napilap korábbi, Bécsi úti székháza. Ilyen körülmények között az MSZP jó eséllyel igent mond bármilyen vételi ajánlatra – inkább, mint tulajdonos maradjon egy kiürült cégben.
Az események most pörögtek föl: a szerkesztőségi dolgozókat kedden trombitálták össze a másnapi értekezletre, és úgy tudni, Kránitz szintén szerdán találkozott a Mediaworks képviselőivel. A szerkesztőségben dolgozók körében továbbra is tartja magát az aggodalom, hogy a Vienna Capital Partners, állításával ellentétben nem hosszú távú befektető, és a mostani tervezett átcsoportosítás már egy további értékesítés előkészítése lehet. Máskülönben tőkeemeléssel megszerezné a hiányzó 5 százalékot a Mediaworks – miután az MSZP-nek közismerten nincsen befektetni való tőkéje -, amely 75 százalék birtokában már valóban azt tehetne, amit csak akar.
Rádi Antónia
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!