
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Építésszervező céggel gyarapodott Horváth László üzletembernek, Kazahsztán tiszteletbeli konzuljának már eddig is terebélyes vállalkozásbirodalma. A frissen alakult Almahara Hungary Kft.-t Horváth cége a L.A.C. Holding Zrt. mellett négy líbiai befektető, illetve az Energobusiness Kft. nevű üzemanyag-kereskedő vállalkozás hozta létre.
A Moszkvában határőrtiszti főiskolát végzett, majd 1982-1988 között, életrajza szerint „BM-dolgozóként” tevékenykedő üzletember tavaly azzal került a címlapokra, hogy 50. születésnapját a Nemzeti Galéria termeiben ünnepeltette, a magántűzijáték pedig olyan hangosra sikeredett, hogy Kerepestől Pilisborosjenőig hallani lehetett.
Ma éjjel nem alszunk – az első pesti oligarchabuli főhőse
Nem az Apokalipszis lovasai tartottak a város felé, csak egy Horváth László nevű ember lett ötven éves. A hírek szerint őt ünnepelték egy szerény, zártkörű rendezvény keretében fönt a Várban, a Nemzeti Galériában. Az égzengést pedig az a kisebb tűzijáték okozta, amit a Dunáról prezentáltak a nagyúr kedvére. Tovább a teljes cikkre.
A „keleti nyitás” apostola: 1998-tól (pár év megszakítással) Kazahsztán tiszteletbeli konzulja, a Vidékfejlesztési Minisztérium FÁK-ügyi tanácsadója, 2013 óta tiszteletbeli külgazdasági tanácsos. Magánvagyonát 3,2 milliárd forintra becsülte a HVG tavaly tavasszal készített oligarcha-toplistája.
Az ötmillió forint jegyzett tőkéjű új cég neve az arab Al Mahara kifejezés utánérzése, a szó osztriga kagylót jelent (ilyen nevű szuperluxus-étterem működik például a dubaji Burdzs Al-Arab szállodában).
A L.A.C. Holding Horváth központi érdekeltsége, az egymilliárdos saját tőkéjű, 2013-ban 20 millió forint osztalékot megszavazott zrt mélyépítő, a MÁV Zrt.-vel közös hulladék-felhasználó, gyógyturizmusban érdekelt, oktatási és vendéglátó-ipari társaságokat fog össze. Utóbbiak között számottevő a fővárosi közfürdők büféit üzemeltető cég, a Romkert presszó, a Hadik étterem vagy a Titán nevű „elit férfiklub”.
Az első Orbán-kormány idején „piszkos tizenkettőként”, hírhedtté vált módon privatizált agrárcsomag része volt a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság; a földjeire kapott támogatás értéke tavaly szeptemberig meghaladta a félmilliárd forintot – az üzemeltetős cég jelenleg a L.A.C.-csoporthoz kapcsolódik.
A holding 2013 májusában hozta létre a Kazahsztáni Magyar Kereskedőház Kft.-t, amely jelenleg az állami kereskedőház-működtető vállalaté, a 2013 őszi tulajdonosváltáskor távozott a kereskedőház éléről a Horváth-tal egyéb üzletekben is együttműködő Sipos László. Sipos több egykori családi érdekeltsége a kilencvenes években a Kaya Ibrahim-féle útlevelek felhasználásával vált fantommá, csakúgy, mint Simicska Lajos kegyvesztettnek mondott Fidesz-közeli főoligarcha valahai pártholdudvar-cégei.
A L.A.C. – amely 2013-ban pár hónapig beszállt a pénzárgépbizniszbe is – mások, köztük az első Orbán-kormány udvari sztrádaépítőjének romjain létrejött Vegyépszer Hungária Zrt., érdekelt a szintén keleti kereskedés-élénkítésre létrehozott Ahead Global Nonprofit Közhasznú Kft.-ben. Az Ahead-cégcsoport egyik közvetett tulajdonosa Virág Attila, akit az SZDSZ létezése idején a liberálisok „simicskájának” mondtak (az ő közvetett érdekeltsége volt például a párt zuglói székháza).
Rádi Antónia
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Támogatás SZJA 1% felajánlásával
Ha 1%-od az atlatszo.hu érdekében kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodon az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!