Egyéb

Negyvenhárom átláthatóságpárti jelölt nyert az önkormányzati választásokon

193 jelölt írta alá urnazárásig az Atlatszo.hu, a K-Monitor, a Political Capital és a TI Magyarország közös kezdeményezését, az Önkormányzati Minimum-programot, közülük 43-an jutottak mandátumhoz. Szinte minden budapesti kerületi önkormányzatban ül majd ilyen képviselő, és végül minden parlamenti párt jelöltjétől érkezett aláírás. Karácsony Gergely személyében megválasztottak egy átláthatóság-párti polgármestert is.

Mindenekelőtt köszönjük az aláíróknak, hogy támogatták a kezdeményezést, és jelezték, fontosnak tartják a közpénzekkel való felelős, számon kérhető gazdálkodást és az átláthatóságot. És természetesen gratulálunk minden megválasztott képviselőnek is, őket hamarosan meg fogjuk keresni, hogy átbeszéljük, milyen lépésekkel készülnek a vállalások teljesítése érdekében. Jövő év elején pedig értékelni fogjuk, hogy ki milyen erőfeszítéseket tett, és meddig jutott a ciklus első száz napjában.

Természetesen nagyon szívesen nyújtunk segítséget abban, hogy a vállalásokból jogi szöveg váljon, olyan, ami nincs tele kiskapukkal, de nem is állítja lehetetlen feladatok elé az önkormányzatot. A program során készülő anyagokat rendszeresen közzé tesszük majd, az ezaminimum.hu pedig továbbra is nyitva áll minden olyan polgármester és képviselő előtt, aki úgy érzi, fontos, hogy átláthatóan gazdálkodjanak településük forrásaival.

A négy szervezet az Ezaminimum.hu (http://ezaminimum.hu/onkormanyzat) oldalon a következő intézkedések támogatására kérte fel az aláíró jelölteket:

1) Az önkormányzat költségvetése legyen elérhető közérthető formában az önkormányzat honlapján.

2) Minden önkormányzati testületi és bizottsági ülés napirendje, az üléshez készült előterjesztések, továbbá – az ülést követően – minden testületi vagy bizottsági ülés jegyzőkönyve legyen elérhető gépileg (elektronikusan) kereshető formában az önkormányzat honlapján.

3) Legyen elérhető minden, az önkormányzat, illetve intézményei, cégei által kötött szerződés, és ezek gépileg (elektronikusan) kereshető összefoglaló listája az önkormányzat honlapján.

4) Minden képviselő, polgármester, alpolgármester vagyonnyilatkozata, valamint az önkormányzati cégek vezető tisztségviselőinek a vagyonnyilatkozata gépileg (elektronikusan) kereshető formátumban legyen elérhető az önkormányzat oldalán.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42