Egyéb

Epizódonként 12, összesen 315,5 millió forintba kerül Kálomista új sorozata

A 24 részesre tervezett új MTVA-s sorozat költsége epizódonként nettó 12 millió forint – tudta meg az Átlátszó. A díszlet egyszeri tervezési díja 25 millió forint, a főcím pedig 2,5 millió forint, ezekkel együtt 315,5 millió forintot költenek Kálomista Gábor új tévésorozatára, a Fapadra. Közreadjuk a szerződést.

Októberben érkezik a magyar közszolgálati média legújabb műsora, a Fapad. A vígjátéksorozatnak már az indulása is “érdekes”, abban a tekintetben legalábbis mindenképp, hogy az Index tudósítása szerint az MTVA egyik vezetője a sorozatot népszerűsítő sajtótájékoztatón az Átlátszóra hivatkozva nem árulta el a pontos költségeket.

A költségvetésre egy újságíró kérdezett rá, amire Nyitrai Kata, az MTVA szórakoztató műsorok főszerkesztője a következőképpen reagált:

“Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de a szerződés nemsokára nyilvános lesz. Az Átlátszó már elkérte.”

Ez valóban így történt, az MTVA-hoz közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, melyben elkértük a sorozat előállítására az MTVA által megkötött szerződést annak esetleges mellékleteivel együtt.

Adatigénylésünkre előző hét szerdán válaszolt az MTVA, de a kérésünket csak részben teljesítette, a szerződések mellékleteit ugyanis nem kaptuk meg. Ez nem először fordul elő, az MTVA akkor sem adta oda a mellékleteket, amikor hosszú pereskedés után az alvállalkozókkal kötött szerződéseik kiadására kötelezték őket. Pedig a költségvetési finomságok, például az alvállalkozóknak az MTVA által biztosított gyártókapacitás gyakran csak a mellékletekből derül ki.

A megküldött szerződésből kiderül, a Fapad, vagy, ahogy ők írják a dokumentumban, a “Fapados” című sorozatból 24 részt terveznek, melyek 26 percesek lesznek. Epizódonként a sorozat nettó 12 millió forintba kerül majd. A Fapad főcímének és főcímzenéjének egyszeri tervezési és kivitelezési díja nettó 2,5 millió forint, a díszlet, a díszletelemek és arculati elemek egyszeri tervezési és kivitelezési díja 25 millió forint. Összehasonlításul: a Barátok köztöt epizódonként 9 millió forintból készítik, a Tűzvonalban című sorozat pedig epizódonként11 millió forintból jött ki.

A Fapadot az MTVA hírhedt sorozatával, a Marslakókkal összevetve kiderül: epizódonként feleannyiból kjött a Marslakók, mint a Fapad. A Marslakóknak szintén 26 perces epizódjai voltak, az epizódonkénti költségvetés pedig 5,95 millió forint volt. Az MTVA pénzbeli költsége ebből 4,2 millió forint. A Marslakók esetében a költségeket az dobta meg, hogy rögtön 3 évadot terveztek, amely – napi sorozat révén – több, mint 400 epizódot jelentett. És hiába állították le hamar, az előkészítés és az addig megrendelt 77 rész miatt a sorozat még így is több, mint 800 millió forintjába került az adófizetőknek. 

A Fapad szerződésébe már bekerült valamiféle nézettségi kritérium, a vállalkozási díj utolsó 10 százalékát csak akkor fizeti ki az MTVA a Megafilmnek, ha a sorozat hozza az elvárt nézőszámot. Ezt azonban nagyon óvatosan szabták meg, hiszen a nézettségnek csak az adott héten, az adott műsorsávban mért átlagos nézőszámot kell elérnie, vagyis nem ronthatja a csatorna nézettségét, de növelnie sem kell ahhoz, hogy a feltétel teljesüljön.

1 milliárd forint a korábbi Megafilmes sorozatokra

A Fapadhoz hasonlóan 26 perces volt Kálomista Hacktion című sorozata, amire szintén az MTVA-val kötött szerződést a Megafilm Service Kft. Ez a sorozat a 2011 nyarán aláírt szerződés alapján 13,2 millió forintba került epizódonként, ebből az MTVA 11 millió forintot állt, a többit más forrásból szerezték meg. A Hacktion aztán 52 percessé vált, így az ára is nőtt, 26,4 millió forintra, ebből az MTVA 22 millió forintot állt.

A Megafilm Service Kft. másik sorozata, a szintén közmédiás Munkaügyek ugyancsak 26 perces. Ez a sorozat epizódonként 10,8 millió forintba került 2011-ben, melyből az MTVA 9 millió forintot állt.

A két Hacktion, valamint a Munkaügyek című sorozat 2011 augusztusa és 2012 decembere között mintegy 1 milliárd forintjába kerülhetett az MTVA-nak és így az adófizetőknek, legalábbis azon szerződések alapján, amiket az MTVA megküldött az Átlátszónak. Ezekben “tervezett epizódszámokat” tüntettek fel, mi is ezekkel számoltunk, így jött ki az eredmény. A pontos költségeket a közmédia részletes költségvetéséből tudhatnánk meg, olyan összesítést azonban az MTVA nem hozott nyilvánosságra, amely bemutatná, hogy a külső gyártású műsorokra az elmúlt években pontosan mennyit költöttek.

Oroszi Babett

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás