Egyéb

Kijöttek a pártok választási beszámolói: na, ki csinált 42 millióért videót?

A múlt héten a Fidesz és a Munkáspárt, tegnap pedig szinte az összes többi párt beszámolója megjelent a Hivatalos Értesítőben arról, hogy mennyit, miből és mire költöttek az országgyűlési választási kampányban. Ezen a műfajon egy profi pártpénzárnok csak röhög, de a százmilliós költségvetési támogatással kitömött, politikai múlttal nem rendelkező törpepártok miatt így is érdemes volt átpörgetni a beszámolókat. Megnyugtatunk mindenkit: sikerült elkölteni az állami támogatásként adott 6 milliárdot.

A választási beszámoló úgy van kitalálva, hogy semmi se derüljön ki belőle. Az Állami Számvevőszék kötelező formátumot nem adott, úgyhogy nem csoda, hogy az egyes beszámolók egymással összevetve idén is úgy néznek ki, mint az ökörhugyozás. Különösen társas vállalkozásokat vagy civil szervezeteket működtető olvasóink számára lehet (nemcsak itt, hanem az éves beszámolóknál is) érdekes látni, hogy vannak azért olyan szervezetek, akiknek tényleg egyszerű a könyvvitel. (Ez egyébként nemzetközileg elismert tény, 2010-ben például az Európa Tanács részeként működő GRECO nevű antikorrupciós szervezet hangsúlyos ajánása volt, hogy az elfogadott könyvviteli sztenderdeknek megfelelő beszámolókat tegyenek a nyilvánosság számára elérhetővé a pártok. Sajnos ezt nem sikerült a pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló törvényben elérni.)

Ennek megfelelően a nagyobb, a rendszert már ismerő pártok beszámolóitól nem leszünk okosabbak: az, hogy a Fidesz és a KDNP 597 millió forintot költött anyagi jellegű ráfordításra állami támogatásból és 235 millió forintot már forrásokból, érdekes adat, de még az se derül ki belőle, hogy mondjuk óriásplakátokra a haveroknál nagyságrendileg mennyi ment el. Az MSZP és a DK legalább a dologi kiadásokat (350 millió közpénzből, 111 millió saját forrásból) bontotta típusaik szerint. Az LMP pedig ugyan egy 620 milliós összevont kampányköltség-kiadási tételt szerepeltet, de legalább ad egy – nagyon általános – felsorolást arra, hogy ez milyen jellegű kiadásokat takar. Mindenesetre a komoly szereplők költéseiről, kiadásainak szerkezetéről nem tudunk meg semmi igazán érdekeset. (Az E14-nek és a Jobbiknak eddig az egyéni jelöltek támogatásáról szóló beszámolója jelent meg, a pártszintű még nem.)

A kisebbek közül is van, aki már profi: Seres Mária Szövetségesei például csak annyit árulnak el, hogy 356 594 000 forintnyi anyagjellegű ráfordításuk, így valahogy sajnos nem derül például ki, hogy közpénzből húzták-e fel a halalbuntetest.hu-t. Viszont az kiderül, hogy 90 ezer forintot kaptak a kampányra adományból, 4 ezer forintot tettek bele saját maguk, és csak a fennmaradó rész jött állami támogatásból.

Szerencsére azonban nem mindenki ilyen profi, és volt, aki tényleg leírta, hogy mire ment el az állami támogatás. Kedvenc tételeink a gyors áttekintés alapján:

Új Magyarország Párt (149 millió forint állami támogatás):
K341 Kiküldetések kiadásai
– kampánnyal kapcsolatos üzemanyag- és szállásköltségek megtérítése: bruttó 62 800 000 Ft

K342 Reklám és propaganda kiadások
– reklámfilm készítése: bruttó 42 045 000 Ft
– internetes hirdetés (online reklám): bruttó 5 000 000 Ft

Új Dimenzió Párt (149 millió forint állami támogatás):
K341 Kiküldetések kiadásai
– kampánnyal kapcsolatos üzemanyag- és szállásköltségek megtérítése: bruttó 65 045 734 Ft
K342 Reklám és propaganda kiadások – reklámfilm készítése: bruttó 41 410 000 Ft

Együtt 2014 Párt (149 millió forint állami támogatás):

K341 Kiküldetések kiadásai
– kampánnyal kapcsolatos üzemanyag- és szállásköltségek megtérítése: bruttó 59 631 000 Ft

K342 Reklám és propaganda kiadások
– reklámfilm készítése: bruttó 16 310 000 Ft
– egyéb reklámanyagok készítése: bruttó 7 718 600 Ft

Nehéz erre mit mondani. Drága a benzin, drágák a szállodák ezek szerint belföldön is. Az ÚDP 41 milliós kampányfilmjeivel és azzal búcsúzunk, hogy természetesen közérdekű adatkéréseket nyújtunk be minden párt esetében a számlákért.

ÚDP Kampányvideó 1.

ÚDP Kampányvideó 2.

 

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2