Ne jelentsd fel a véleményük miatt a választóidat!

Az államtitkár feljelentésére kommentelőket, a rezsibiztoséra tumblr felhasználót hajkurász az ügyészség. Tényleg ez-e a legjobb dolga az államnak, és ha igen, akkor miért? Összeszedtük az okokat, amik szerintünk ezekhez az abszurd eljárásokhoz vezettek.

81%

Év végéig még

19 885 062 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A hasonló ügyekre kiemelt figyelmet fordító Cinkről tudjuk, hogy Lázár János feljelentése nyomán a Délmagyarnak az államtitkár autóbalesetéről szóló cikkét kommentelő hét magánszemély ellen folyt fél évig nyomozás, a Németh Szilárd országgyűlési képviselő feljelentésére pedig most az – azóta törölt – részegbróker mikroblog szerzőjét keresik a nyomozó ügyészek Szily Lászlón egy photoshoppolt kép miatt. Két ilyen ügy bizony már trendet is jelezhet, úgyhogy érdemes végiggondolni, hogy milyen körülmények teszik ma lehetővé, hogy egy politikus meggyőzésük helyett feljelentse netező választóit.

1. Van rágalmazás és becsületsértés bűncselekmény.

Többször írtunk már arról, hogy jobb lenne, ha a rendőrség és az ügyészség energiáit fontosabb ügyekre tartogatva csak – a jelenleginél egyszerűbben és biztosabban alkalmazott – polgári jogi szankciót hagynánk a valótlan vagy sértő sajtómegjelenések, médiatartalmak esetén, és ez nyilván még inkább így van akkor, ha egy magánszemély közléseiről van szó.

A törvényalkotó azonban mást gondol, így november óta már „becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése” bűncselekmény is van. A részegbrókeres eljárás feltehetőleg már emiatt folyhat. Helyesebben még ez az új bűncselekmény húzható rá leginkább az ügyre (és persze nem a sértetthez közeli csepel.info által emlegetett közokirat-hamisítás). Az önmagában megtévesztésre felületes szemlélő számára valóban alkalmas, Németh Szilárdnak a csepeli családi házára vonatkozó kijelentését és a vagyonnyilatkozatának vonatkozó sorait együttesen tartalmazó fotómontázs eredeti, a mikroblogon történt közlése ugyanis biztosan nem volt becsületsértő és megtévesztő, minthogy ott a kép alatt szerepelt a „(gondolom a kerttel együtt 539)” megjegyzés. Így aztán feltehetően azt gondolhatja az ügyészség, hogy a közzététel módjáról függetlenül önmagában már a kép elkészítése bűncselekmény volt.

Ehhez a történethez egyébként hozzátartozik az is, hogy annyiban magának köszönheti Németh a kialakult zavart, hogy a képről kihagyott rovat fejléce „Az épület főrendeltetés szerinti jellege (lakóház, üdülő, gazdasági épület stb.), az épület alapterülete:” volt, amire ugyan beírta a képviselő, hogy „lakóház, udvar”, de ha megválaszolta volna a második kérdést, amire szintén köteles lett volna, akkor nem lett volna kérdés, hogy mekkora az a ház. Hogy nem egyszeri feledékenységről volt szó, azt valószínűsíti, hogy az ügy óta közzétett 2013-as nyilatkozatból is kimaradt valahogy ez az adat. Hiába félreértés-biztos egy formanyomtatvány, hogyha nem sikerül rendesen kitölteni.

2. A politikai kommunikáció színvonala siralmas.

Nemcsak a – magánszemélyek blogjai és kommentjei mellett az internetes lapok, sőt bizony a politikusok és a politikai kampányok jelentős részére is jellemző – mosdatlan szájra és a verbális agresszióra gondolunk. Nyilván ez a legfontosabb probléma, de ezt büntetőfeljelentések akkor sem oldják meg, ha minden kommentelő ellen büntetőeljárás indul. Az alpáriság és az egyszerűség ugyanis nem abból fakad, hogy az emberek vitáznak egymással – és ma elsősorban olyan netes felületeken vitáznak, mint egy cikk kommentjei vagy a tumblr –, hanem hogy ezt nem tudják emberi és választópolgári mivoltukhoz méltóan megtenni. Attól azonban senki nem fogja az ehhez szükséges önkontrollt, önreflexiót, valóságismeretet, érveléstechnikát, forráselemzési és legfőképpen szövegértési képességet kialakítani magában, ha az ő és a vitapartnere politikai véleményét előmoderálással vagy – az egészen extrém eseteket, például a személy elleni súlyos fenyegetéseket vagy a fizikai erőszak közvetlen veszélyével járó uszítást kivéve – utólagos büntetőjogi szankcióval zárjuk el.

A politikai kultúrának a netezők feljelentéséhez vezető hiányosságai között ugyanis az is ott van, hogy az egyszerű üzenetek fontossága a mai médiapolitizálásban akkora, hogy a profi politikusok és kommunikátorok az anyjukat is eladnák értük. Mesterházy facebookos stábja meglátott egy ütős képet, és az a forrás rendes ellenőrzése nélkül tudott – az eredeti kontextusból kiragadva – kikerülni, pedig akkor már a bajai kamuvideós botrány után voltunk.

A büntetőfeljelentés pedig a magyar politikában már régen nem azt jelenti, hogy a politikus szerint tényleg elkövettek egy bűncselekményt, hanem annak a megfelelője, hogy egy állítás a politikus szerint nagyon nem igaz, egy vélemény nagyon sértő rá nézve. Amíg viszont a feljelentés ténye a kommunikálható eredmény – mert az eljárás vége úgyis a választások után lesz, ha meg az mégsem kedvező, akkor majd maximum azt már nem jelentjük be –, addig egy feljelentő levelet mindenkinek megér az ezzel járó média megjelenés. Az igazságszolgáltatás meg majdcsak kezd vele valamit. Sokkal jobb eszköz ez politikai kommunikációs szempontból, mint a polgári per: keményebben is hangzik és sértetti oldalon jóval kevesebb eljárási teher is van vele. Nem csoda, hogy könnyű kézzel bánnak vele.

3. A jogalkalmazók finoman szólva is össze vannak zavarodva.

Az internet magyarul beszélő részén bizonyosan másodpercenként elkövetnek ma egy rágalmazást vagy becsületsértést, de kifejezetten csalárd célt szolgáló hamisított bizonyíték is szakmányban készül. Azt, hogy ezek közül melyik esetben kutat a majd az ügyészség IP-címek után, láthatóan nem az eset súlya, hanem – a közszereplők szélesebb tűrési kötelezettsége ide vagy oda – az dönti el, hogy mire érzékeny (illetve miből vár politikai előnyt) a politikus.

Közkeletű félreértés, hogy az ügyészségnek érdemben kellene vizsgálódnia minden hasonló ügyben akkor is, ha a jogsértés hiánya vagy csekély súlya amúgy egyértelmű. Erre az esetre találták ki a feljelentés elutasítását. Tudjuk, hogy nehéz dolog lehet ezt manapság bevállalni egy kormánypárti politikusnál (mégis csak annyit jelent jogi formában, hogy „hülye vagy te, barátom”), de nem lenne azért teljesíthetetlen etikai elvárás. A konfliktuskerülés rövidtávú előnyei ráadásul gyorsan a visszájukra fordulhatnak. Ezek az eljárások ugyanis biztosan nem segítenek az ügyészséggel szembeni bizalom fenntartásában. Pláne, hogyha összevetjük őket mondjuk azzal, hogy például a trafikügyes feljelentéseket sikerült annak idején elutasítani.

Ezeknek az eljárásoknak szerintünk így semmi értelme. Közös érdekünk lenne, hogy az állam politikai ügyekben felhagyjon az egyszerű netezők cseszegetésével.