Egyéb

Jogosítvány minden áron

A Fizettem.hu-ra érkező bejelentések számottevő részét képezik az autóvezetői vizsgával kapcsolatos korrupciós esetek. A leírásokból kitűnik, hogy jogosítványt szerezni nagyon nehéz úgy, hogy valaki nem fizet kenőpénzt a vizsgabiztosnak és az oktatónak, és sokszor az sem számít, hogy a tanulóvezetőnek milyen a tudása.

1005025_580703585338494_1448055112_n.jpg

Mennyit ér meg neked, hogy átmenj?

A bejelentő vezetésoktatója a megadott 6 tanpályából mindössze háromra vitte el a tanulóvezetőt a kötelező 30 óra alatt, majd a tanfolyam végén megjegyezte, hogy szükség lenne még néhány órára, különben esélytelen a jogosítvány megszerzése. Vett 2 plusz órát, de az oktató még mindig nem volt elégedett. Végül a bejelentő a vizsga előtt rákérdezett, hogy akkor mégis mennyiért engednék át. Az oktató rábízta a döntést, a bejelentő 30 ezer forintot ajánlott fel, hogy abból 10 ezer forint legyen az oktatóé, 20 ezer pedig a vizsgabiztosé. Elsőre átment.

Fizettem is, meg nem is

A budapesti bejelentő lányát egy „olcsó” autós iskolába íratták be. Az oktatás széthúzva, nyögvenyelősen ment, ezért kerestek egy másik iskolát, ahol az egyik oktató ismerős volt. A szülők folyamatosan érdeklődtek a lány előrehaladásáról, úgy tűnt, minden rendben, mehet vizsgára. A vizsgán azonban megbukott, ezért újabb órákat vettek, de ismét megbukott. A lány megint akart órákat venni, de az oktatója azt mondta, hogy felesleges, tud vezetni, de addig nem fog átmenni a vizsgán, amíg meg nem keni az oktatót. A bejelentő mondta, hogy erről szó sem lehet, egy ideig azt is fontolgatta, hogy a rendőrséghez fordul. Végül az oktató bejelentette a lányt vizsgára, megkente a vizsgabiztost és sikerült a vizsga. A tanulóvezető szülei pedig 20 ezer forintot adtak neki, utólag, hogy ne tartozzanak a kenőpénz árával.

Tiszta lelkiismerettel

A bejelentőt a járművezetői vizsgán addig nem akarták átengedni, amíg nem ad borítékban 10 ezer forintot. Mivel elmondása szerint elvből nem járul hozzá a korrupcióhoz, addig vizsgázott, ameddig nem kapott olyan vizsgabiztost, aki kenőpénz nélkül is átengedte. Így ugyan drágább lett, de legalább tiszta maradt a lelkiismerete. A „hibátlan” vizsgával már kénytelen voltak átengedni, de azért viccesen hozzáfűzték, hogy ne vezessen forgalomban. A bejelentőnek azóta sem volt közlekedési balesete, a munkájához kellett a jogosítvány.

Terror

A forgalmi vizsgáját akarta még 2000-ben letenni a bejelentő, akinek – elmondása szerint – az oktatója „fizikai és lelki terrort” alkalmazott.  A vizsga közeledtével az oktató közölte, hogy csak akkor mehet át a vizsgán a bejelentő, ha ad neki 100 ezer forintot és aláír egy papírt, hogy két évig nem vezet egyedül. Ne fizetett, be sem jelentkezett a forgalmi vizsgára. Hat évvel később lett csak jogsija, mert az oktatója elhitette vele, hogy csak akkor lesz jogosítványa, ha valakit megken. Azóta napi szinten vezet, balesete még nem volt.

Kenőpénzzel olcsóbb

Négyszer buktatták meg a bejelentőt a forgalmi vizsgán, elmondása szerint ebből kétszer jogosan, kétszer pedig olyan indokokkal, hogy „nem érezte magát biztonságban” vagy „túl közel ment egy biciklishez”. Az oktatója finoman célzott rá, hogy ha nem fizet kenőpénz, akkor csak rosszabbul jár, mert újra órákat kell vennie és újra vizsgadíjat kell fizetnie. Illetve azt is elmondta, hogy csak azért bukott meg, mert nem fizette le a vizsgabiztost. Végül 25 ezer forintot kért, ebből 10 ezer forint ment a vizsgabiztosnak és 15 ezer forintot maga az oktató tett zsebre.

Ha téged is meg akartak már vesztegetni, vagy úgy érezted, hogy kenőpénz nélkül nem fogsz előbbre jutni, írd meg a sztoridat névtelenül a Fizettem.hu-ra és segíts összeállítani Magyarország kenőpénztérképét!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42