Egyéb

Egyetek szart, seggfejek – Lovas István a külföldi tudósítóknak

Keresetlen hangú emailben szólította meg Lovas István, a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója a Magyarországon akkreditált külföldi tudósítókat október 21-én, amiért szerinte elmulasztottak tudósítani a szocialisták újabb gigantikus botrányairól.

Lovas-István-10.jpg

Furcsa levelet kapott a Magyarországon akkreditált külföldi tudósítókat tömörítő Hungarian International Press Association (HIPA) nevű szervezet október 21-én a Magyar Nemzet „konzervatív napilap” brüsszeli tudósítójától, Lovas Istvántól. Az összes itt dolgozó külföldi tudósítónak címzett email az „idefigyeljetek seggfejek” megszólítással indul, majd mondanivalóját nyomatékosítva „kibaszott seggfejeknek” is titulálja az itt dolgozó tudósítókat – néhány „ritka és valóban elismerésre méltó kivétellel, mint például a BBC-s Nick Thorpe”.

Lovas azért volt felháborodva, mert szerinte a tudósítók elmulasztottak tudósítani a szocialisták gigantikus botrányairól, például a bajai választásról vagy arról, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint az MSZP titkos pénzeket kapott Európán kívülről. Erre példákat is mutat, majd szarevésre szólítja fel külföldi kollégáit a brüsszeli tudósító.

Lovas Istvánt telefonon nem értük utol, emailben is hiába kerestük a levéllel kapcsolatban. A HIPA egyik tagja az atlatszo.hu érdeklődésére megerősítette, hogy az alábbi levelet Lovastól kapták, és némi tanakodás után szét is küldték a külföldi tudósítók levelezőlistáján. A brüsszeli tudósító emailjét teljes terjedelmében közöljük.

———- Forwarded message ———-
From: Lovas Istvan <[email protected]>
Date: 2013/10/21
Subject: Levél a tudósítóknak
To: [email protected]

Kedves Eszter,

Legyen olyan kedves ezt a Magyarországon akkreditált külföldi tudósítóknak elküldeni.

Köszönöm.

István

Istvan LOVAS
Brussels correspondent
Magyar Nemzet
+32 (0) 47 xxx

Listen Shitheads, that is, all foreign correspondents in Budapest with a few and truly honorable exceptions, such as Nick Thorpe of the BBC:

I have never ever been  as rude in my life as I am being now in any article, or in any „official” letter addressed to anyone, unlike so many of  your friends and trusted sources in the left-liberal media.

But you, fucken shitheads, deserve it. At least once.

You have just failed to report on the gigantic scandals of the Socialists, rocking the country, in trying to frame Fidesz in the Baja elections, or former PM F. Gyurcsany’s public admission that MSZP, when he was at its helm, received funds secretly from outside Europe,  while, just to earn your keep,  you are writing reams about everything else than – as usual –  the events that really move Hungary and the electorate.

Some examples, assholes:

Hongrie-manifestations-politique,PREV
   La gauche hongroise unie, au moins le temps d’une manifestation
(PRESENTATION,ACTUALISATION)
   Par Géza MOLNAR
   =(PHOTO ARCHIVES)=
   ATTENTION – ajoute déclarations du parti de Bajnai ŕ l’AFP ///

or

http://www.welt.de/politik/ausland/article121038974/Warum-ein-Judenhasser-zum-Judentum-konvertiert.html or

I hope the next week, just to compensate for your
 silence on issues that really matter and would matter to your readers who get the same fare from you all the time, you will write a dozen of articles on anti-Semitism in Hungary, and the collusion there between the government and Jobbik.

Why don’t you just fuck off, or, as, supposedly, we live in a democracy, eat shit to change your diet ordered by your editors?

Kind regards,

Istvan LOVAS
Brussels correspondent
Magyar Nemzet
+32 (0) 47 xxx

——————–

Fotó: innen.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2