közérdekű adatok

Megtaláltuk a vadászati kiállítás vidéki költségeit: 5 milliárd forintot szórtak szét

Találtunk egy táblázatot, ami a tavaly megrendezett vadászati kiállítás vidéki költségeit tartalmazza. A dokumentumból kiderül, hogy mire költöttek el 5,2 milliárd forintot. Közel 300 millió forint jutott egy vidéki vadászkönyvkiadónak, ami Semjén Zsolt vadászatról szóló, filozofálós könyvét is kiadta. 200 millió forintból népszerűsítették a vadhúsos ételeket. Milliárdos összeg ment el a kísérőrendezvényekre, és a vadászat népszerűsítésére is százmilliós összegeket költöttek. Egy vadászni szerető vállalkozó „férfibarlangjából” lett a vadászati kiállítás egyik fontos vidéki helyszíne. Ő 400 millió forint közpénzt kapott arra, hogy a felesége nevén lévő, közpénzből felújított hotelben kiállítsa a trófeáit. 

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti kiállítás honlapján találtunk egy Támogatások című dokumentumot, ami több olyan elemet is tartalmaz, aminek az ára eddig nem volt ismert. Korábban egy másik, szintén a honlapjukon található dokumentumot, az ötmillió forint feletti szerződéseket tartalmazó listát boncolgatta a sajtó. A most felfedezett fájl többek között a vidéki helyszínek költségeit tartalmazza.

A nyolc oldalas táblázatból, a formátuma miatt manuálisan kellett kigyűjteni az adatokat.

A dokumentumban megtalálható, hogy mire költöttek el 5,2 milliárd forintot – főként vidéki helyszíneken.

(A táblázatban szerepel egymilliárd forint, amit a tavaly szeptemberben megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapott, ezt nem számoltuk bele.) A kiállítás megnyitóján Kovács Zoltán elmondta, hogy a világkiállításra összesen 17 milliárd forintot költöttek, ami valószínűleg nettó összeget takar, és nem tartalmaz számos infrastrukturális beruházást.

200 millió forintból népszerűsítették a vadhúsos ételeket

A vadászati kiállítást szervező cég nem sajnálta a pénzt a vadhúsos ételek népszerűsítésére. A korábban is jelentős közpénzzel támogatott, Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület a vadászati kiállítást népszerűsítő gasztro programokra 2019–2021 között 104 millió forintot kapott.

Egy másik cég, a zalaegerszegi Vernula Kft., szintén a vadgasztronómia népszerűsítésére, 98 millió forintot kapott 2019–2020 között. A kézműves vadételeket készítő cég több szempontból is érdekes választás, ugyanis nem találtuk meg a honlapját, és a kft. a cégadatbázis szerint csupán egy főt foglalkoztat. Továbbá 2019-ben nincs feltüntetett bevétele, 2020-ban pedig 5,8 millió forint nettó bevétel -11,5 milliós adózott eredménnyel, vagyis veszteséggel társult.

Közel 300 millió forint egy vadászkönyvkiadónak, ami Semjén könyvét is kiadta

A vadászkönyvekkel foglalkozó Dénes Natúrműhely Kft. könyvkiadásra 284 millió forintot kapott. A családi vállalkozást két évtizede hozták létre, a pusztazámori kft. vadászati témájú könyvek kiadásával foglalkozik. A honlapjuk szerint az elhunyt Dénes István munkáját felesége és lánya viszi tovább, a cég tulajdonosaként Dénes Rita van feltüntetve.

A cég által kiadott A vadászat választott engem című könyvnek idén januárban volt a könyvbemutatója. A Nimród Könyvek első kötete Semjén Zsolt, a korábban Svédországban szarvasokat helikopterező miniszterelnök-helyettes vadászatról szóló, bölcseleti írásait és Bayer Zsolt novelláit tartalmazza. Az írásokat Szőke Gábor Miklós, a NER-kedvenc szobrászművész alkotásai egészítik ki.

Semjén Zsolt vadászkönyvének bemutatója (forrás: Kovács Zoltán/Facebook)

Két film (Vad Viharsarok; Vallás és vadászat) 10-10 millió forintos támogatást kapott.

400 millió forint a keszthelyi múzeumnak

A kiállítás egyik jelentős vidéki helyszíne Keszthely volt: a Festetics-kastély mögött található újonnan felhúzott épületbe került a vadászati múzeum. Korábban írtunk arról, hogy egymilliárd forintból bővítették ki a keszthelyi múzeumot a világkiállításra.

A vadászati kiállítás kapcsán összesen 407 millió forint szerepel Keszthelyre vonatkozóan a táblázatban:

• a vadászati programokra a Festetics-kastélyban 2019-2021 között 40 millió forintot;
• a Keszthelyi Vadászati központ infrastrukturális fejlesztésére 120 millió forintot;
• a Hagyományos Vadászati Kiállítás létrehozására a Hungexpón és a kiállítás Keszthelyre szállítására 247 millió forintot kaptak.

232 millió forintért mutatja be a keszthelyi kastélymúzeum a hagyományos vadászatot a Hungexpón | atlatszo.hu

A keszthelyi kastélymúzeum tárlata a Hungexpo F pavilonjában valósul meg, ami a hagyományos vadászati módokat bemutató kiállítás helyszíne. A fenti összeg a padlóburkolat (szőnyeg, nyomtatott szőnyeg, műfű, sugár irányú úthálózat) gyártását, és beépítését, illetve a reflektorok kiépítését fedezi, továbbá az installáció elszállítását.

Egy másik kiállítás, a Heves megyei Hatvanban lévő Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, a Grassalkovich Antal által építtetett kastélyban kapott helyet, a táblázat szerint a felvezető programokra 138 millió forint jutott.

A bodajki Hocburg-Lamperg Kastély kapcsolatáról a Fidesszel már korábban írtunk. Az ingatlan tulajdonosa, a BDJK Real Estate Kft. kapott 9 millió forintot az „interaktív vadászati tudásformálási tevékenység megalapozására” a kastélyban. Az ingatlan korábban a miniszterelnöki vő, Tiborcz István  cégének a tulajdonában volt, most a tenderkedvenc Paár Attila trófeagyűjteménye tekinthető meg benne. Persze, ez a támogatás aprópénz ahhoz képest, hogy 1,4 milliárd forint közpénz van a magánkézben lévő kastély felújításában.

L. Simon szerint magánvagyonból újult meg egy vadászkastély, pedig 1,4 milliárd közpénz van benne | atlatszo.hu

Szeptember közepén ünnepélyes körülmények között átadták a felújított Bodajki Vadászkastélyt Fejér megyében, egy héttel a vadászati kiállítás előtt. L. Simon László, volt fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Múzeum frissen kinevezett igazgatója is beszámolt az eseményről a Facebook-oldalán. A múzeumigazgató ugyanis az épületben berendezett vadászkiállítás kurátora.

Továbbá a diósgyőri mikulásvonatra is jutott közel 40 millió forint a vadászati kiállítás költségvetéséből (a kedvezményezett a Diósgyőrért Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztésért Közhasznú Alapítvány).

A vásárosnaményi házigazdák közel egymilliárd forint közpénzt kaptak, hogy a hotelükben kiállítsák a trófeáikat

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnamény szintén a vadászati kiállítás egyik vidéki helyszíne volt, itt a Kiss B. Invest elnevezésű, két fős cég járt jól, aminek a tulajdonosa Kiss Zoltán. Összesen 403 millió forintot számoltunk össze a táblázatban, amit a vadászati és természeti kiállításra kaptak.

A vásárosnaményi kiállítás részlete (forrás: Természet és vadvilág – Dioráma Kiállítás és Természetismereti Centrum/Facebook)

A kiállítást a Hunor Hotelben rendezték meg, aminek a tulajdonosa Kiss Zoltánné. Ő a támogatott fél neje, az épületben ráadásul a cégtulajdonos férj, Kiss Zoltán trófeáit mutatták be. Egy interjúban a vásárosnaményi házigazda, Kiss B. Zoltán elmondta, hogy a „férfibarlangjából” lett a vadászati kiállítás egyik fontos helyszíne:

„Az érdeklődők évek óta megtekinthették a Hunor Hotel étterme fölötti vadászszobámat, mely több évtized trófeáit-emlékeit volt hivatott tárolni. Eredetileg úgy terveztem, hogy az ominózus trófeaszoba amolyan férfibarlang lesz, ahová el tudok bújni, ha nagyon elegem van a világból, csak ezekre az elvonulásokra igen kevés esélyt adott az élet. Ellenben egyre több érdeklődő kérte, hogy megtekinthesse az oroszlánok által lerántott zebracsődört, az elefántagyarakat vagy a viaskodó kőszáli kecskéket.”

A Hunor szállodát üzemeltető cég, a Harmónia Trade Kft. közel félmilliárdos, 495 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott 2021-ben a Magyar Turisztikai Ügynökségtől szálláshely-fejlesztésre – derítette ki az mfor.

Kiss Zoltánról 2013-ban úgy írt a hvg.hu, mint Czomba Sándornak, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt államtitkárának barátjáról. Czomba önkormányzati képviselőből lett országos politikus, Kiss B. és családja kilenc trafiknyitási jogot nyert a környéken. A képen az üzletember Kovács Zoltán és L. Simon László között látható, amikor is megkapta a gróf Széchenyi Zsigmond emlékérmet.

Egy másik vidéki cég, az Itthon van Otthon Szolgáltató Nonprofit Kft. is kapott egy százmillió közeli összeget a magyarországi nemzeti parkokat bemutató albumra. Az egy főt foglalkoztató, Felcsút közelében található, váli cégnek 94,5 millió forint jutott, a kft. tulajdonosa Villányi Gábor.

A kísérőrendezvények is milliárdos összeget kaptak

A világkiállítást több felvezető sportesemény és társrendezvény kísérte, a következőkben csak a legdrágábbakat mutatjuk be. A First Class Trophy Hungary Kft. a preparátor Európa-bajnokság megrendezésére és előkészítésére összesen 159 millió forintot kapott. Ez a kiállítás volt látható a Hungexpón a vadászati kiállítás ideje alatt, itt fotóztuk többek között a kétfejű őzt is.

Bejártuk a vadászati kiállítást: bizarr szobrok, kevés látogató, Kovács Zoltán a vizsláival | atlatszo.hu

Az EU által finanszírozott úgynevezett CLLD-típusú programok az állami civil támogatásoknál célzottabbak és átláthatóbbak, azonban ezek kezdvezményezettjei között is találkozhatunk…

A Helice Európa-bajnokságot és Nemzetközi Nagydíjat 2020-ban Esztergomban rendezték meg, a szárnyas koronglövő bajnokságra 40 millió forintot kapott a Magyarországi Vadászlövészek Egylete. Az egylet a FITASC nemzetközi versenysorozatra (a FITASC a korongvadászat nemzetközi szervezete) 186 millió forintot kapott. Kutyakiállításokra 64 millió forint jutott. A legnagyobb összeg, a négyesfogathajtó Európa-bajnokságra ment el, amit a Hungexpóval szomszédos Kincsem Parkban rendeztek meg szeptemberben, az eseményre 885 milliót kapott a Magyar Lovassport Szövetség.

A vadászkamara megyei szervezetei is nyelték a közpénzt

Az erdőgazdaságok már a 2019-es évre is tízmilliós összegeket kaptak a vadászati kiállításhoz kapcsolódó rendezvényekre, százmilliókba kerültek az OMVK (Országos Magyar Vadászkamara) megyei szervezeteinek a különböző vadászati programjai. A legnagyobb összeget, 400 millió forintot a Somogy Megyei Konzorcium kapta, a pénzt a Somogy megyei rendezvénysorozat rendezésére és emlékpark (köze 40 millió forint) létesítésére kapta.

Emellett több vidéki városban hoztak létre állandó vadászati kiállítást és oktatóközpontot, az OMVK Komárom-Esztergom megyei szervezete kapott például 43 millió forintot a célra. A vadászat népszerűsítésére is százmilliós összegeket költhettek, az OMVK Szabolcs Szatmár Bereg megyei szervezete 90 millió forintot kapott, hogy közelebb hozza az átlagemberekhez a vadászat izgalmát.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Kovács Zoltán (forrás: Kovács Zoltán/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42