Találtunk egy táblázatot, ami a tavaly megrendezett vadászati kiállítás vidéki költségeit tartalmazza. A dokumentumból kiderül, hogy mire költöttek el 5,2 milliárd forintot. Közel 300 millió forint jutott egy vidéki vadászkönyvkiadónak, ami Semjén Zsolt vadászatról szóló, filozofálós könyvét is kiadta. 200 millió forintból népszerűsítették a vadhúsos ételeket. Milliárdos összeg ment el a kísérőrendezvényekre, és a vadászat népszerűsítésére is százmilliós összegeket költöttek. Egy vadászni szerető vállalkozó „férfibarlangjából” lett a vadászati kiállítás egyik fontos vidéki helyszíne. Ő 400 millió forint közpénzt kapott arra, hogy a felesége nevén lévő, közpénzből felújított hotelben kiállítsa a trófeáit.
Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti kiállítás honlapján találtunk egy Támogatások című dokumentumot, ami több olyan elemet is tartalmaz, aminek az ára eddig nem volt ismert. Korábban egy másik, szintén a honlapjukon található dokumentumot, az ötmillió forint feletti szerződéseket tartalmazó listát boncolgatta a sajtó. A most felfedezett fájl többek között a vidéki helyszínek költségeit tartalmazza.
A nyolc oldalas táblázatból, a formátuma miatt manuálisan kellett kigyűjteni az adatokat.
A dokumentumban megtalálható, hogy mire költöttek el 5,2 milliárd forintot – főként vidéki helyszíneken.
(A táblázatban szerepel egymilliárd forint, amit a tavaly szeptemberben megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapott, ezt nem számoltuk bele.) A kiállítás megnyitóján Kovács Zoltán elmondta, hogy a világkiállításra összesen 17 milliárd forintot költöttek, ami valószínűleg nettó összeget takar, és nem tartalmaz számos infrastrukturális beruházást.
200 millió forintból népszerűsítették a vadhúsos ételeket
A vadászati kiállítást szervező cég nem sajnálta a pénzt a vadhúsos ételek népszerűsítésére. A korábban is jelentős közpénzzel támogatott, Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület a vadászati kiállítást népszerűsítő gasztro programokra 2019–2021 között 104 millió forintot kapott.
Egy másik cég, a zalaegerszegi Vernula Kft., szintén a vadgasztronómia népszerűsítésére, 98 millió forintot kapott 2019–2020 között. A kézműves vadételeket készítő cég több szempontból is érdekes választás, ugyanis nem találtuk meg a honlapját, és a kft. a cégadatbázis szerint csupán egy főt foglalkoztat. Továbbá 2019-ben nincs feltüntetett bevétele, 2020-ban pedig 5,8 millió forint nettó bevétel -11,5 milliós adózott eredménnyel, vagyis veszteséggel társult.
Közel 300 millió forint egy vadászkönyvkiadónak, ami Semjén könyvét is kiadta
A vadászkönyvekkel foglalkozó Dénes Natúrműhely Kft. könyvkiadásra 284 millió forintot kapott. A családi vállalkozást két évtizede hozták létre, a pusztazámori kft. vadászati témájú könyvek kiadásával foglalkozik. A honlapjuk szerint az elhunyt Dénes István munkáját felesége és lánya viszi tovább, a cég tulajdonosaként Dénes Rita van feltüntetve.
A cég által kiadott A vadászat választott engem című könyvnek idén januárban volt a könyvbemutatója. A Nimród Könyvek első kötete Semjén Zsolt, a korábban Svédországban szarvasokat helikopterező miniszterelnök-helyettes vadászatról szóló, bölcseleti írásait és Bayer Zsolt novelláit tartalmazza. Az írásokat Szőke Gábor Miklós, a NER-kedvenc szobrászművész alkotásai egészítik ki.
Semjén Zsolt vadászkönyvének bemutatója (forrás: Kovács Zoltán/Facebook)
Két film (Vad Viharsarok;Vallás és vadászat) 10-10 millió forintos támogatást kapott.
400 millió forint a keszthelyi múzeumnak
A kiállítás egyik jelentős vidéki helyszíne Keszthely volt: a Festetics-kastély mögött található újonnan felhúzott épületbe került a vadászati múzeum. Korábban írtunk arról, hogy egymilliárd forintból bővítették ki a keszthelyi múzeumot a világkiállításra.
A vadászati kiállítás kapcsán összesen 407 millió forint szerepel Keszthelyre vonatkozóan a táblázatban:
• a vadászati programokra a Festetics-kastélyban 2019-2021 között 40 millió forintot;
• a Keszthelyi Vadászati központ infrastrukturális fejlesztésére 120 millió forintot;
• a Hagyományos Vadászati Kiállítás létrehozására a Hungexpón és a kiállítás Keszthelyre szállítására 247 millió forintot kaptak.
A keszthelyi kastélymúzeum tárlata a Hungexpo F pavilonjában valósul meg, ami a hagyományos vadászati módokat bemutató kiállítás helyszíne. A fenti összeg a padlóburkolat (szőnyeg, nyomtatott szőnyeg, műfű, sugár irányú úthálózat) gyártását, és beépítését, illetve a reflektorok kiépítését fedezi, továbbá az installáció elszállítását.
Egy másik kiállítás, a Heves megyei Hatvanban lévő Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, a Grassalkovich Antal által építtetett kastélyban kapott helyet, a táblázat szerint a felvezető programokra 138 millió forint jutott.
A bodajki Hocburg-Lamperg Kastély kapcsolatáról a Fidesszel már korábban írtunk. Az ingatlan tulajdonosa, a BDJK Real Estate Kft. kapott 9 millió forintot az „interaktív vadászati tudásformálási tevékenység megalapozására” a kastélyban. Az ingatlan korábban a miniszterelnöki vő, Tiborcz István cégének a tulajdonában volt, most a tenderkedvenc Paár Attila trófeagyűjteménye tekinthető meg benne. Persze, ez a támogatás aprópénz ahhoz képest, hogy 1,4 milliárd forint közpénz van a magánkézben lévő kastély felújításában.
Szeptember közepén ünnepélyes körülmények között átadták a felújított Bodajki Vadászkastélyt Fejér megyében, egy héttel a vadászati kiállítás előtt. L. Simon László, volt fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Múzeum frissen kinevezett igazgatója is beszámolt az eseményről a Facebook-oldalán. A múzeumigazgató ugyanis az épületben berendezett vadászkiállítás kurátora.
Továbbá a diósgyőri mikulásvonatra is jutott közel 40 millió forint a vadászati kiállítás költségvetéséből (a kedvezményezett a Diósgyőrért Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztésért Közhasznú Alapítvány).
A vásárosnaményi házigazdák közel egymilliárd forint közpénzt kaptak, hogy a hotelükben kiállítsák a trófeáikat
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnamény szintén a vadászati kiállítás egyik vidéki helyszíne volt, itt a Kiss B. Invest elnevezésű, két fős cég járt jól, aminek a tulajdonosa Kiss Zoltán. Összesen 403 millió forintot számoltunk össze a táblázatban, amit a vadászati és természeti kiállításra kaptak.
A vásárosnaményi kiállítás részlete (forrás: Természet és vadvilág – Dioráma Kiállítás és Természetismereti Centrum/Facebook)
A kiállítást a Hunor Hotelben rendezték meg, aminek a tulajdonosa Kiss Zoltánné. Ő a támogatott fél neje, az épületben ráadásul a cégtulajdonos férj, Kiss Zoltán trófeáit mutatták be. Egy interjúban a vásárosnaményi házigazda, Kiss B. Zoltán elmondta, hogy a „férfibarlangjából” lett a vadászati kiállítás egyik fontos helyszíne:
„Az érdeklődők évek óta megtekinthették a Hunor Hotel étterme fölötti vadászszobámat, mely több évtized trófeáit-emlékeit volt hivatott tárolni. Eredetileg úgy terveztem, hogy az ominózus trófeaszoba amolyan férfibarlang lesz, ahová el tudok bújni, ha nagyon elegem van a világból, csak ezekre az elvonulásokra igen kevés esélyt adott az élet. Ellenben egyre több érdeklődő kérte, hogy megtekinthesse az oroszlánok által lerántott zebracsődört, az elefántagyarakat vagy a viaskodó kőszáli kecskéket.”
A Hunor szállodát üzemeltető cég, a Harmónia Trade Kft. közel félmilliárdos, 495 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott 2021-ben a Magyar Turisztikai Ügynökségtől szálláshely-fejlesztésre – derítette ki az mfor.
Kiss Zoltánról 2013-ban úgy írt a hvg.hu, mint Czomba Sándornak, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt államtitkárának barátjáról. Czomba önkormányzati képviselőből lett országos politikus, Kiss B. és családja kilenc trafiknyitási jogot nyert a környéken. A képen az üzletember Kovács Zoltán és L. Simon László között látható, amikor is megkapta a gróf Széchenyi Zsigmond emlékérmet.
Egy másik vidéki cég, az Itthon van Otthon Szolgáltató Nonprofit Kft. is kapott egy százmillió közeli összeget a magyarországi nemzeti parkokat bemutató albumra. Az egy főt foglalkoztató, Felcsút közelében található, váli cégnek 94,5 millió forint jutott, a kft. tulajdonosa Villányi Gábor.
A kísérőrendezvények is milliárdos összeget kaptak
A világkiállítást több felvezető sportesemény és társrendezvény kísérte, a következőkben csak a legdrágábbakat mutatjuk be. A First Class Trophy Hungary Kft. a preparátor Európa-bajnokság megrendezésére és előkészítésére összesen 159 millió forintot kapott. Ez a kiállítás volt látható a Hungexpón a vadászati kiállítás ideje alatt, itt fotóztuk többek között a kétfejű őzt is.
Az EU által finanszírozott úgynevezett CLLD-típusú programok az állami civil támogatásoknál célzottabbak és átláthatóbbak, azonban ezek kezdvezményezettjei között is találkozhatunk…
A Helice Európa-bajnokságot és Nemzetközi Nagydíjat 2020-ban Esztergomban rendezték meg, a szárnyas koronglövő bajnokságra 40 millió forintot kapott a Magyarországi Vadászlövészek Egylete. Az egylet a FITASC nemzetközi versenysorozatra (a FITASC a korongvadászat nemzetközi szervezete) 186 millió forintot kapott. Kutyakiállításokra 64 millió forint jutott. A legnagyobb összeg, a négyesfogathajtó Európa-bajnokságra ment el, amit a Hungexpóval szomszédos Kincsem Parkban rendeztek meg szeptemberben, az eseményre 885 milliót kapott a Magyar Lovassport Szövetség.
A vadászkamara megyei szervezetei is nyelték a közpénzt
Az erdőgazdaságok már a 2019-es évre is tízmilliós összegeket kaptak a vadászati kiállításhoz kapcsolódó rendezvényekre, százmilliókba kerültek az OMVK (Országos Magyar Vadászkamara) megyei szervezeteinek a különböző vadászati programjai. A legnagyobb összeget, 400 millió forintot a Somogy Megyei Konzorcium kapta, a pénzt a Somogy megyei rendezvénysorozat rendezésére és emlékpark (köze 40 millió forint) létesítésére kapta.
Emellett több vidéki városban hoztak létre állandó vadászati kiállítást és oktatóközpontot, az OMVK Komárom-Esztergom megyei szervezete kapott például 43 millió forintot a célra. A vadászat népszerűsítésére is százmilliós összegeket költhettek, az OMVK Szabolcs Szatmár Bereg megyei szervezete 90 millió forintot kapott, hogy közelebb hozza az átlagemberekhez a vadászat izgalmát.
Zsilák Szilvia
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Kovács Zoltán (forrás: Kovács Zoltán/Facebook)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A szerződést maga Lázár János írta alá, mégis azt állította az ÉKM, hogy ők nem adatkezelők az ügyben. A rendőrség szerint pedig ez nem közérdekű adattal visszaélés.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!