Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Elindult az Üvegzsebfigyelő, az Átlátszó új alkalmazása. Az Üvegzsebfigyelő azért készült, hogy egy helyen elérhetővé váljanak az állami szervek, így a minisztériumok, háttérintézmények, önkormányzatok és állami tulajdonú cégek azon információi és adatai, amelyeket a közpénzek felhasználásáról és nyilvánosságáról szóló 2003. évi XXIV. törvény, vagyis az úgynevezett üvegzsebtörvény értelmében közzé kell(ene) tenniük. Így egyfelől segítünk az újságíróknak, állampolgároknak abban, hogy egy helyen elérje ezeket az adatokat, hiszen nagyon nehéz fejben tartani az összes adatgazdát és azok honlapjait, másfelől szeretnénk segíteni az adatgazdáknak is átláthatóbbá válni.
Az állami szervek honlapjait kis programozott robotok (crawlerek) figyelik, és abban a pillanatban, hogy a honlapjukra új adatot töltenek fel, a robot érzékeli és összeköti az elérési útvonalat az Üvegzsebfigyelővel. A felhasználónak csak a linkre kell kattintania és egyből az információhoz jut, ami lehet egy PDF, egy Excel-fájl vagy egy honlap bizonyos pontja. Jelenleg 240 állami szerv több mint 73 ezer dokumentuma érhető el.
Ezerszer könnyebben lehet böngészni: Az adatgazdák, dokumentumfajták (szerződések, szervezeti, gazdálkodási adatok), kereshetők, szűrhetők, továbbá minden egyes adatgazdának van saját aloldala, amelyek a dinamikus keresésre generálódnak.
Az Üvegzsebfigyelőn a felhasználó nagyon egyszerűen kereshet az adatgazdák és az adataik típusa között (szerződés, közbeszezések, kifizetések, stb.). Az érdeklődők továbbá feliratkozhatnak egy üvegzseb-értesítőre is, így heti rendszerességgel szerezhetnek tudomást arról, hogy mely adatgazdák üvegzsebei milyen információkkal bővültek.
Az Üvegzsebfigyelő algoritmusa észben tartja, hogy egy adatgazda honlapja mikor frissült utoljára, és amennyiben az utolsó frissülés óta eltelt fél évben nincsen új információ a honlapon, úgy egy kedves üzenetet küldünk az adatgazda adminisztrátorának arról, hogy nézzen utána, hogy miért nem.
Célunk az is, hogy egy alapos módszertan alapján értékeljük az adatgazdák teljesítményét. A jelenlegi beállítás szerint az algoritmus a frissülés gyakorisága, az adatok összetettsége és elérhetősége alapján osztályozza az adatgazdákat 1-5-ig, továbbá az Üvegzsebfigyelő üzemeltetői is adhatnak osztályzatot az egyes adatgazdákra. Jelenleg mindkét osztályzat azonos súllyal számít, de nyilván a későbbiekben az értékelésbe új szempontok is bekerülhetnek, továbbá az algoritmust is lehet kalibrálni és tanítani a minél hitelesebb eredmény érdekében.
Az is célunk volt, hogy az Üvegzsebfigyelő egyfajta archívumként is működjön, mert soha nem lehet tudni, mi, miért, mikor tűnik el. Ezért, bár az alkalmazáson keresztül csak elérést biztosítunk, mi az összes dokumentumot, szájtállást megőrzünk az utókor számára.
Előfordulhat ugyanis, hogy egy állami intézmény honlapját átalakítják, majd elfelejtik visszatölteni a korábban meglévő dokumentumokat. Az is előfordulhat, hogy az újonnan visszatöltött dokumentumok már nem ugyanazt a listát mutatják például a szerződéses partnerekről, mert valamiért eltűnt néhány sor a PDF-ből. Az archívumunk arra is alkalmas lesz, hogy a későbbiekben összevetéseket csináljunk egyes elmentett állásokkal.
Fontos megjegyezni, hogy az Üvegzsebfigyelő egy monitoring-alkalmazás, de nem az a célunk vele, hogy az állami szektort büntessük. A jelenlegi tapasztalatunk ugyan azt mutatja, hogy csak nagyon kevés szereplő teljesít jól, számosan semmilyen feltételnek nem felelnek meg, de a legtöbben azért valamilyen rendszerességű és közepes minőségű adatszolgáltatást végeznek.
Ennek okai különfélék lehetnek: hanyagság, kapacitáshiány, vagy a törvény nem ismerete, de csak a legritkább esetben gondoljuk, hogy az adatgazda szándékosan nem teszi közzé a közérdekű adatait. Amennyiben az adatgazdák részéről lenne a jövőben valamilyen hajlandóság a párbeszédre, úgy nagyon szívesen segítenénk nekik ebben a munkában és adnánk tanácsokat is például formátumra, protokollra.
A most elindult Üvegzsebfigyelő első verziója csak a kezdet, nem értünk az eredetileg kitűzött céljaink végére. Folytatjuk az adatgazdák bővítését, hetente újabb és újabb intézménnyel bővül majd a lista.
Az értesítésre feliratkozók jelenleg hetente kaphatnak majd összefoglalót az új adatokról. Tudjuk, hogy ez még nem a legjobb megoldás, tehát fejlesztünk egy olyan regisztrációs rendszert, amely során mindenki beállíthatja majd, hogy mely adatgazdákról kér információt és milyen rendszerességgel.
Emellett egy következő körben arra is lehetőséget adunk majd a felhasználónak, hogy maga is értékelhesse az adatgazdákat. Továbbá a regisztráló saját mentéseket is végezhetne, így nem kellene folyton újrakeresnie a már egyszer megtalált információkat.
A projekre az Átlátszó a Google Digital News Initiative programjában nyert pályázat útján támogatást. Az oldalt és az adatmegoldásokat a Precognox fejlesztette. A szolgáltatást itt lehet elérni.
Bátorfy Attila
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!