Közel 500 médiacím és évi több tízmilliárd forintnyi állami hirdetés segíti a Berlini fal leomlása utáni Európa egyik legnagyobb kormányzati propagandagépezetét Magyarországon. A lengyel jobboldali kormány sem akar lemaradni, egyre több közpénz vándorol a kormánypártokat nyíltan támogató médiavállalkozásokhoz. Cserébe kritikátlan propagandát kapnak, és egyre kevesebb kellemetlen újságírói kérdést.
“Mindkét szavazatot a Fideszre!” – ezzel a felszólítással, és ugyanazzal az Orbán Viktorral készített címlapinterjúval jelent meg 2018. április 7-én, egy nappal a Fidesz harmadik kétharmados győzelmét hozó országos parlamenti választások előtt az összes megyei napilap.
Akkor még – legalábbis hivatalosan, a cégpapírok szerint – a tizenkilenc megyei napilap három különböző tulajdonos kezében volt. Tizennégynek közülük az ország egyik leggazdagabb embere, a miniszterelnök gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc volt a tulajdonosa a Mediaworks vállalaton keresztül. További három tulajdonosa a kétes hírű osztrák üzletember, Heinrich Pecina volt, aki többek között azért is került be a nemzetközi hírekbe két évvel korábban, mert ő szüntette meg a Népszabadságot mielőtt annak anyavállalatát, a Mediaworksöt eladta volna éppen Mészárosnak. A maradék két megyei napilap tulajdonosa pedig az azóta elhunyt filmügyi biztos, Andy Vajna volt.
Pár hónappal a választások után, 2018. november 28-án Mészáros megvásárolta Pecina és Vajna kiadóit, a Russmediát és a Lapcomot, és még ugyanazon a napon ingyenesen, egyfajta ajándékként továbbadta a nem sokkal korábban alapított, és a fideszes médiacégek vezetésében régi motorosnak számító, kezdetektől orbánista Liszkay Gábor vezette Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA). De nem csak Mészáros tett így. Ugyanígy odaajándékozta médiaérdekeltségeit a KESMA-nak többek közt Habony Árpád, Schmidt Mária, Matolcsy Ádám és Ómolnár Miklós is.
A nagylelkű felajánlások után a KESMA lett Magyarország legnagyobb médiavállalata. Összesen tizennégy médiacég 476 médiacímét kapta meg akkor ingyenesen, köztük kábeltévéket, rádióadókat, napilapokat, bulvárlapokat, magazinokat és az összes megyei napilapot is. Volt azonban egy probléma: az egyesülést a Gazdasági Versenyhivatalnak és a Médiatanácsnak a 2011-es Médiatörvény értelmében eleve nem lett volna szabad engedélyeznie, ugyanis egy ekkora médiacég létrejötte átlépte a törvény tulajdonosi koncentrációra vonatkozó korlátozásait.
Ezt a problémát úgy oldották fel, hogy a KESMA-t egy, Orbán által saját kezűleg aláírt miniszterelnöki rendelettel gyorsan “nemzetstratégiai jelentőségű” cégnek címkézték át. A “nemzetstratégiai jelentőségű” címke azoknak a vállalatoknak jár ki a versenytörvény 2013-as módosítása után, amelyeket a kormány a saját piacukon versenyelőnybe akar hozni azzal, hogy kivonja őket a versenyjog hatálya alól. Így ebben az esetben a Gazdasági Versenyhivatal nem is vizsgálhatta a KESMA médiapiacra gyakorolt hatását, a Médiatanács pedig – noha a médiatörvény értelmében még mindig legalább vizsgálódhatott volna – elfogadta a versenyjog kapitulációját a miniszterelnök döntése után.
Sokakat azért nem ért váratlanul ez a fúzió, mivel a kormánypárti médiumokat addig is egységesen kezelték, az egyesülés pedig csak egyszerűbbé tette számukra a tulajdonosi részesedéssel, árbevétellel, nyereségességgel való számolást. A KESMA-ban egyesülő, addig különféle tulajdonosok kezében lévő médiacégek hírforrásai addig is a kormányzati kampányokkal, üzenetekkel együttesen lélegeztek. Televízióik, rádióik, lapjaik és online felületeik sokszor ugyanazokat a címeket, leadeket és szófordulatokat közölték, amelyeket a kormány néhány nappal korábban egy sajtótájékoztatón már bevetett.
Nem utolsó sorban ez az arzenál felelt megannyi dezinformáción, inszinuáción és kitaláción alapuló, ellenzéki politikusok és közszereplők ellen irányuló kampányért is, már jóval a 2018 áprilisi választások előtt. A Fidesz a választásokat megnyerte, a kormányzati propagandakampányok kárvallottjai pedig több mint száz megnyert helyreigazítási és rágalmazási perben vigasztalódhattak valamelyest.
Kormánybarát hírmédia-hálózat Magyarországon
A stratégia anyagilag is kifizetődőnek bizonyul. A Kantar Media kutatócég becsült adatain alapuló, a Mérték Médiaelemző Műhely és az Átlátszó közös “Állami hirdetések” projektje szerint 2010 és 2018 között a magyar állam – beleértve a kormányt, a minisztériumokat, önkormányzatokat és állami cégeket – 1,2 milliárd eurót (kb. 380 milliárd forint) költött állami hirdetésekre közpénzből.
A második és a harmadik Orbán-kormány (2010–2014 és 2014–2018) pedig egyedül a “kormányzati tájékoztató kampány” néven futó siker- és gyűlöletpropagandára 253,3 millió eurót (kb. 76 milliárd forint). Ennek az összegnek közel háromnegyede ment a kormánypárti médiacégekhez 2010 és 2018 között.
Állami hirdetések 2006-2018
Az állami hirdetés a kormánypárti média elsődleges bevételforrásává vált, és ez alól a kormánypártok által megszállt közmédia sem kivétel, amely 2019-ben állami támogatás formájában kapott 260 millió eurónyi közpénzből (83 milliárd forint) gazdálkodhat. Ez az összeg a teljes magyar médiapiac negyede. A kormánypárti privát média 2018-ban 225 millió eurót (73 milliárd forint) kapott állami hirdetések formájában közpénzből.
Ezért a közpénzért cserébe a kormány kritikátlan lojalitást és propagandát kap a kormánypárti médiától. Az eszközök sokfélék: dezinformációk, lejáratás, becsületsértés, rágalmazás, összeesküvés-elméletek, ellenzéki politikusok, civilek és független újságírók gyakran célpontjai a trolloknak és az online zaklatásoknak.
A Fidesz hazai ellenfelei gyakran szereplői a manipulált, vagy kontextusukból kiragadt képeknek és videóknak, kitalált történeteknek, de a repertoárba ugyanígy beletartoznak a hasraütésszerű vagy félremagyarázott adatok, nem létező “források”, kitalált “áldozatok”, megkreált “szakértők” is. Ellenzéki politikusokról gyakran terjesztenek vélt homoszexualitásukról hamis információkat (az utóbbi években az Orbán-kormány koordinált homofób kampányokat indított), az iszlámmal való szimpatizálásukról álhíreket, de a vád lehet szexuális zaklatás, gyerekbántalmazás, családon belüli erőszak, csalás, pedofília, antiszemitizmus vagy korrupció. A kritikus újságírókat és civileket gyakran Soros bábjaiként, hazaárulókként és álhírterjesztőkként igyekeznek beállítani.
G. Fodor Gábor, a kormánypárti 888.hu főszerkesztője és a kormány által sokat foglalkoztatott Századvég kutatócég stratégiai igazgatója egy interjúban világosan megfogalmazta az újságírásról alkotott ars poeticáját: “Mi politikát csinálunk. Harcosok vagyunk, ez nem szégyen. (…) A mi ujjunk azért van eltartva, hogy ne húzzuk meg véletlenül a ravaszt, hogy nehogy véletlenül elsüljön a fegyver. De ha kell, akkor késlekedés nélkül lövünk”.
A pártosság, elfogultság, hazudozás persze nem újdonság, jóval 2010 előtt is jelen volt a magyar médiában, a média “pártgyarmatosítása” (Bajomi-Lázár Péter) a rendszerváltás pillanatában elkezdődött. Minden valamirevaló párt igyekezett valamelyik újságban, tévében és rádióban közvetett vagy közvetlen befolyást szerezni akár csak egy baráti tulajdonoson keresztül is. Ebben a politikai pártok különféleképpen voltak sikeresek, tény azonban, hogy a baloldalnak és a liberálisoknak, különösen a Magyar Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének jobb pozíciói voltak a piacon, de 1998-tól a Fidesz is beszállt a saját médiabirodalom-építésbe.
Az első Orbán-kormány médiapiaci céljai nem sokban különböztek a jelenlegitől: átvenni az irányítást a közmédia felett, közpénzből pedig megerősíteni és tovább építeni a Fidesz médiabirodalmát. Túlzás lenne azt mondani, hogy Orbán 2010-ben ott folytatta, ahol 2002-ben kényszerűségből abba kellett hagynia. A 2008-as világválság a médiapiacon is kezére játszott Orbánnak, a külföldi cégek zöme szívesen megszabadult volna a hektikusan teljesítő magyar leányvállalataitól, így a Fidesz, illetve a köré csoportosuló vállalkozók relatíve olcsón hozzá tudtak jutni számottevő piaci részesedéssel bíró médiacégekhez.
Számos multinacionális médiacéget állami banki kölcsönből vásároltak fel, az állami hirdetések pedig arra is jók voltak, hogy ezeknek a médiacégeknek ne kelljen a piacon versenyezni, mivel a veszteségeket az állam indirekt módon finanszírozza. Ezt a folyamatot ráadásul könnyedén el lehetett adni a “nemzeti” tulajdon arányának növekedésére hivatkozva.
Az állam hirdetési gyakorlatának megváltoztatására viszont az volt az érv, hogy 2002 és 2008 között, amikor a Fidesz ellenzékben volt, a szocialista-szabad-demokrata kormányok féktelenül öntötték a közpénzt a saját médiájukba. Ez az állítás addig volt tartható, ameddig az első, adatalapú elemzések meg nem születtek 2013-tól kezdve. Ezek az elemzések kimutatták, hogy noha 2002 és 2010 között valóban több állami hirdetés jutott a szocialistákhoz vagy az SZDSZ-hez valamilyen módon köthető médiumokra, de ezek egyfelől a saját részpiacukon piacvezetők voltak, másfelől a legnagyobb nyertesek nem a baloldali-liberális sajtóudvarból kerültek ki, hanem a multinacionális médiavállalatoktól, amelyek semelyik politikai szereplőhöz nem voltak köthetők. Igaz, a Fidesz által épített univerzumban ezek a cégek utólag mind megkapták a “balliberális” és “nemzetietlen” jelzőt.
Például a politikai napilapok piacán 2002 és 2010 között a balliberális lapok részesedése az állami hirdetésekből 65 százalék, míg a fideszes lapoké 35 százalék volt. 2010 után ez az arány átlagosan 90-10 százalékra változott a fideszes lapok javára. Hasonló radikális arányváltozások voltak a hetilapok, a televíziók, a rádiók és az online hírportálok piacán is, miközben 2010-ben még csak 58 millió eurót (18,4 milliárd forintot) költött hirdetésekre az állam, 2018-ban már 316 millió eurót (közel 100 milliárd forintot).
Állami hirdetések érdekcsoportok szerint
2010 után sokáig úgy tűnt, hogy a közpénz ilyen arányú elirányítása a lojális médiavállalatokhoz nem több egyszerű korrupciónál. A 2016-ig érvényben lévő Simicska-modell lényege az volt, hogy a kormány akkori főoligarchája, Simicska Lajos a közigazgatásba beültetett saját emberein keresztül az állami hirdetéseket különféle bizalmi aktorok, médiaügynökségek, reklámügynökségek közbeiktatásával eljuttatja a saját maga által tulajdonolt médiacégekhez.
Akkoriban az egyik multinacionális médiaügynökség ügyvezetője egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy nyilvánvaló volt, hogy számos kormánypárti média nem produkálja azokat a közönségszámokat, amelyek alapján hatékonyan el lehetett volna költeni az állami reklámbüdzsét, de a központból rábólintottak. “Az ügyfél dönti el, hol kell elkölteni a pénzt, így ő a felelős azért, ha ez a pénz korrupciós célokat szolgál” – mondták neki a központból, amikor azt kérdezte, hogy az akkori környezetben aláírja-e a szerződést.
Nehéz eldönteni, hogy Orbán célja 2010-től kezdve ugyanaz volt-e, mint most. Azzal, hogy a legtöbb pénz nem különféle oligarcháknál és üzletembereknél köt ki, hanem egy közvetetten Orbán befolyása alatt álló alapítványnál, úgy tűnik, a propaganda sokkal fontosabb céllá vált annál, minthogy a közpénzt magánpénzzé varázsolják. Legalábbis a médiapiacon.
Ideális körülmények között a média üzleti modellje egyszerűen működik: a hirdető fizet a hirdetésért, a sajtó pedig megjeleníti azt, és a bevételt a munkavállalók és az újságírók bérére, a kiadó költségeire fordítja. Fontos alapelv, hogy a hirdető nem befolyásolhatja a szerkesztőségi tartalmat – elméletben így kellene működnie a szabadpiaci gazdaság és a szólásszabadság, sajtószabadság kölcsönhatásának.
A probléma az, hogy a valóságban nem így működik, sem Magyarországon, sem Lengyelországban. Az utóbbi országban az 1990-es években a média fokozatosan kiszolgáltatottá vált az állami tulajdonú vállalatoknak. Ezeket Lengyelországban “kincstári cégeknek” nevezik, és hatalmas reklámbüdzsék felett rendelkeznek, ami gyakran független a piaci pozíciójuktól. Ezeket a pénzeket médiafinanszírozásra kezdték használni, ami mára odáig vezetett, hogy számos médiavállalat függőségbe került tőlük, mint egy drogos a dílerétől: vagy megkapják az állami hirdetéseket, vagy csődbe mennek.
A liberális Polgári Platform lengyelországi kormányzása idején (2007-2015) ezek a cégek többet hirdettek az olyan liberális médiában, mint például a Gazeta Wyborcza, TVN, Polityka és Newsweek, és a párt számíthatott ezeknek az orgánumoknak a támogatására, gyakran jogosan. Agyatlan kormánypropagandát viszont nem gyártottak, és a liberális média feltárt és botránnyá duzzasztott olyan ügyeket is, amelyekben liberális kormánypárti politikusok voltak érintettek.
Amikor a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) került hatalomra Lengyelországban 2015-ben, mindez megváltozott. Először is, mondhatni szokásos módon, az állami tulajdonú vállalatokat feltöltötték a párthoz lojális káderekkel. Ezután – megincsak szokásos módon – az állami hirdetési pénzek elkezdtek a másik irányba áramlani. De valami más is történt, ami már kevésbé szokásos: A 2015 előtti időszakban soha ennyi pénzt nem irányítottak át egy kormányváltásnál, és soha ennyi sajtótámogatást nem kaptak cserében kormánypolitikusok az állam által kedvezményezett sajtócégektől. A támogatott média kiválasztása már nem közönségméret vagy egyéb gazdasági megfontolások alapján történik, kizárólag az számít, mennyire támogatja a szóban forgó médiavállalkozás a kormányt.
Ezeknek a kiadóknak a szerkesztői gyakran nem is próbálnak objektívnek látszani, minden cikkük a kormánypárt dicséretét zengi. Az üzenet állandó: minél sikeresebb Jarosław Kaczyński pártja, annál durvábban támadják azt a régi rend védelmezői. Karakterisztikus és a populista propagandára jellemző módon az ellenséget egységesnek mutatják: az ellenzék, a németek, Soros György, a különleges szolgálatok volt tisztjei, Timmermans, LMBTQ- és környezetvédelmi szervezetek aktivistái mind ugyanannak a hidrának a különböző fejei. A lengyel és a magyar kormányzati narratíva szinte szóról-szóra egyezik.
Februárban a Nemzeti Filharmónia nagytermében adták át a Gazeta Polska Év Embere díját. A jobboldali, harsányan kormánypárti hetilapból nagyjából húszezer példányt adnak el a 38 milliós országban. A közönség soraiban megjelent Mateusz Morawiecki miniszterelnök, Jarosław Kaczyński, a kormánypárt elnöke, mellettük Tomasz Sakiewicz, a lap főszerkesztője, a házigazda foglalt helyet.
A főszerkesztő a színpadról is bókolt a miniszterelnöknek, “a patriotizmus filantrópusának” nevezte, mielőtt átadta volna neki az Év Embere díjat. Az atmoszféra állami és elegáns, a legnagyobb állami tulajdonú vállalatok szponzorlogói díszítik a termet, vezérigazgatóik az őket kinevező politikusok körül nyüzsögnek – az alacsony példányszámú Gazeta Polska az állami reklámköltések egyik nagy kedvezményezettje.
A Gazeta Polska mellett két további jobboldali hetilap, a Sieci és a Do Rzeczy is képes arra, hogy összegyűjtse a legfontosabb állami tisztviselőket egy helyre. Minden évben rendezvényeket adnak az ország legnagyobb termeiben, hogy kitüntessék a kormánypárt politikusait, és azokat, akik támogatják a kormányt. A költségek oroszlánrészét ilyenkor is az állami tulajdonú vállalatok állják.
Mindhárom hetilap szerepel a jobboldali lengyel médiavállalkozások azon csoportjában, amelyeket az állami hirdetők preferálnak. “A média közpénzből történő támogatásának ez a nagyságrendje precedens nélküli Lengyelország történetében 1992 óta” – mondja Tadeusz Kowalski médiakutató, a Varsói Egyetem oktatója, aki tanulmányt is írt a “kincstári cégek” reklámköltéséről.
Állami hirdetések Lengyelországban
2015 után az állami tulajdonú vállalatok reklámbüdzséi gyors növekedésnek indultak: 163 millió euróról (700 millió lengyel zlotyi) 232 millió euróra híztak három év alatt. A tavalyi évben ennek az összegnek a felét kormánybarát sajtótermékeknél költötték el. Tadeusz Kowalski elemzése azt is megmutatta, hogy a kormánypárti médiavállalatok jelentős támogatói között vannak a leggazdagabb lengyel magáncégek, az energiaszektor és a pénzügyi szektor képviselői, biztosítótársaságok is. A legnagyobb hirdető a Totalizator Sportowy nevű országos lottócég (a lengyel Szerencsejáték Zrt.), amely 2015 óta 11,5 millió euróval többet költött el a médiában, mint a Jog és Igazságosság hatalomra kerülése előtt, és 4 millió euróból kormánypárti médiacégeknél vett hirdetési felületeket.
Ezzel párhuzamosan a kormánypárti sajtótermékek hirdetési bevételei is megugrottak: a Gazeta Polska a 2015-ös 49 ezer euróról 2018-ra 1,8 millió euróra növelte hirdetési bevételét, miközben a példányszáma 31 ezerről 22 ezerre csökkent ugyanebben az időszakban. A másik két jobboldali hetilap példányszáma is csökkent, ma a Sieci 40 százalékkal, a Do Rzeczy 22 százalékkal ad el kevesebbet, mint a 2015-ös kormányváltás előtti időszakban, ám a kincstári cégek mégis sokkal többet hirdetnek ezeknél a lapoknál is.
Mi lehet az oka, hogy a romló médiapiaci pozícióik ellenére is ilyen jelentős állami hirdetési bevételre tesznek szert a kormánypárti sajtóvállalkozások Magyarországon és Lengyelországban? A válasz egyszerű: mert tudják, hogyan kell hálásnak lenni. Nem tesznek fel bonyolult kérdéseket. A kormánypolitikusok barátságos atmoszférára számíthatnak az interjúkon. Az állami hirdetésekkel azt is el tudják érni, hogy kellemetlen témákat jó színben tüntessenek fel a baráti médiában.
Ezek a sajtótermékek 2015 óta Lengyelországban sem robbantottak ki egyetlen jelentős botrányt sem a kormánypárt házatáján. Viszont rendszeresen támadják az ellenzéket, illetve olyan cikkeket is megjelentetnek, amelyek előre reagálnak a kritikus sajtóban várhatóan terítékre kerülő ügyekre. Ezekben a cikkekben az állami megmondóemberek még azelőtt semlegesíthetnek kellemetlen témákat, mielőtt egy valódi újságíró kérdéseket tenne fel azokkal kapcsolatban.
A jobboldali lengyel médiavállalatok ma egy ideológiai háború harcosai, főleg a genderrel, LMBTQ-val, vagy a menekültekkel kapcsolatos témákban, hűen közvetítik a kormánypártok narratíváit. A 2019-es választási kampányban Jarosław Kaczyński a melegeket pécézte ki magának, és arról beszéltm hogy az LMBTQ-mozgalom és a genderideológia a hagyományos értékek ellen történő támadás. A kormánypárti Gazeta Polska ezt a kampányt ingyen osztogatott “LMBTQ-mentes terület” kitűzőkkel támogatta.
Amior a lengyel kormánypárt kemény menekültellenes szólamokra váltott, a Do Rzeczy címlapján a “Megszállók, nem menekültek” jelent meg, míg a Sieci olyan címlapmontázzsal állt elő, amelyen egy uniós zászlóba öltöztetett nő után barna bőrű férfikezek nyúlkálnak, “Európa iszlám megerőszakolása” címmel.
2014 előtt a Fideszt hűségesen támogató médiabirodalom legfontosabb tulajdonosa Simicska Lajos volt. Simicska teljes- vagy résztulajdonába, illetve közvetett érdekeltségébe tartozott többek között a Magyar Nemzet, a Heti Válasz, a Metropol, a Class FM, a Lánchíd Rádió, továbbá több plakátcég is, mint a Publimont, a Mahir Cityposter, az EuroAWK vagy az Euro Publicity.
Több, alá nem támasztott elképzelés is volt arról, miért ment tönkre a 2014-es győztes választások után a több mint harminc éves Orbán-Simicska kapcsolat, de amikor 2015 február 6-án kitört a botrány, egy rövid időre a Fidesz és Orbán elvesztette médiatámogatásának Simicskára eső részeit. Simicska lépését akkor az orbánisták nyilvánosan árulásnak nevezték, a Simicskánál maradó újságírókat pedig a “közös ügy” árulóinak.
A botrány után az állami szereplők azonnal beszüntették a Simicska hírmédiájában való hirdetési költést, annak ellenére hogy az ott dolgozó újságírók többsége még ekkor is úgy gondolta, hogy “a kormányzati irányok többségét helyeseltük” – ahogyan a Heti Válasz egykori főszerkesztője, Borókai Gábor fogalmazott búcsúcikkében, amikor 2018-ban becsukták az újságát.
Simicska lázadása három évig tartott Orbán ellen, és amikor elfogytak a tartalékai, megmaradt cégvagyonát a miniszterelnökhöz lojális üzletemberek vették át. Ezalatt az idő alatt azonban az állam erőforrásait egy teljesen új, kritikátlanul kormánypárti médiahálózat kiépítésére használták, amelyek a miniszterelnökhöz lojális vállalkozók kezében vannak. Olyanokéban, mint például Mészáros Lőrinc, a volt gázszerelő, aki ma már a leggazdagabb magyar üzletember. Ezek az új médiatulajdonosok végignézték, mi történt Simicskával, és soha nem jutna eszükbe megkérdőjelezni Orbán domíniumát az ő segedelmével szerzett javak felett.
A Fidesz médiabirodalmának újjáépítése során számos multinacionális médiavállalat magyar érdekeltsége került ezeknek a kormánybarát üzletembereknek a kezébe. Így például a korábban a német Pro7Sat1 kezében lévő TV2 kereskedelmi tévé, 18 megyei napilap, amelyeket korábban a német WAZ-Funke Csoport, az Axel Springer, az osztrák Russmedia és az amerikai Lapcom tulajdonoltak, vagy a legnagyobb internetes hírszájt, az Origo, amelyet a német Deutsche Telekom távközlési óriáscég magyar leányvállalata hozott létre.
Fidesz-közeli üzletemberek olyan új médiavállalkozásokat is létrehoztak, mint például a Modern Media Group, amelyet a párt kampányguruja, Habony Árpád alapított, vagy a Magyar Idők napilap, amelyet a Magyar Nemzettől távozók alapítottak. Amikor ezek az új médiatermékek megjelentek, az állami hirdetés azonnal ömleni kezdett hozzájuk, mindenféle közönségmérés vagy olvasottsági adat nélkül.
Állami hirdetések az újjáépített Fidesz-médiabirodalomban
A lengyel állami tulajdonú cégek médiaköltési motivációit jól demonstrálja két nagy példányszámú újság, amelyek erősen kritizálják a kormánypártot: a liberális bulvárlap Fakt, és az ellenzéki napilap Gazeta Wyborcza. A Tadeusz Kowalski által idézett, a Kantar Media piackutató cégtől származó adatok szerint ezek a lapok 243 ezer, illetve 94 ezer példányban jelentek meg 2018-ban. Az állami hirdetések aránya mégis elenyésző a bevételeikben: 1,3% a Faktnál, és 0,4% a Gazeta Wyborczánál. Ez nagy érvágás számukra a korábbi kormányok idején elért állami hirdetési bevételekhez képest.
2018-ban a Fakt 443 ezer euró állami hirdetési bevételre tett szert, ez a 2015-ös összeg 19 százaléka. Mikor a legnépszerűbb lengyel bulvárlap irracionális közpénzköltésekre derített fényt, vagy leleplezte a politikusok hazugságait, gyakran ellenséges reakciót váltott ki a kormánypárt politikusaiból. Krystyna Pawłowicz, korábbi parlamenti képviselő, jelenlegi alkotmánybíró egy alkalommal “német csúszómászó sajtónak” nevezte az újságot – ezt a megnevezést a német megszállók által kiadott lengyel nyelvű lapokra használták a második világháborúban, és a Jog és Igazságosság politikusai előszeretettel alkalmazzák, hiszen a Fakt a svájci-német Ringier Axel Springer tulajdonában van, ezért a kormánypárt emberei külföldi érdekeket képviselőnek tartják. A kritikus hangvétel azonban a Faktnál is fogyatkozóban van: a kellemetlen újságírók távoztak, a lap őrkutya attitűdje felpuhult a kormányzat irányában.
Állami hirdetések a lengyel napilapokban
Állami hirdetések a lengyel hetilapokban
Tadeusz Kowalski elemzése szerint a lengyel kereskedelmi televízióknál is jelentős különbségek tapasztalhatók az állami reklámköltésben. A TVN és a Polsat például azonos közönségmérettel rendelkezik, de az előbbi két és félszer kevesebb állami hirdetési bevételre tesz szert az utóbbinál, kormánykritikus hangvétele miatt. A Polsat kedveli a kormánypártot, és az állami hirdetők is kedvelik a tévétársaságot, Kowalski gyanúja szerint a barátságos irányvonalat jutalmazzák a megrendelésekkel.
A Newsweek hetilap 2018-ban cikket írt a Polsat jobboldali fordulatáról: a tévétársaság tulajdonosa, Zygmunt Solorz az egyik leggazdagabb üzletember Lengyelországban. Solorz az energiaszektorba kívánt befektetni, ehhez azonban a kormány támogatására volt szüksége, ahogyan ahhoz is, hogy bizonyos állami bírságokat elkerüljön, vagy olcsóbban megússzon. Ekkor lecserélte a Polsat hírszerkesztőségének vezetőjét, a kormánypárt politikusai pedig egyre több szereplési lehetőséget kaptak a tévéjében.
Az állami hirdetési bevételek aránya Lengyelországban sokkal kisebb a televíziós hirdetési piacon mint a nyomtatott sajtóban, szinte elhanyagolható a legtöbb műsorszóró vállalkozás számára. Kivételt képez a közszolgálati TVP, amely hirdetési bevételeinek 7,4%-át állami vállalatoktól kapja. 2015 és 2018 között a lengyel kincstári cégek 314,5 millió eurót költöttek televíziótársaságoknál, aminek több mint 45%-a a TVP-hez került. A fennmaradó összeget licenszdíjakból, állami támogatásokból és magánhirdetésekből fedezi a lengyel közszolgálati tévé.
Állami hirdetések a lengyel televíziókban
Állami hirdetések a lengyel rádiókban
Lengyelországban Jacek Kurski, a kormánypárt volt politikusa a kormánypárti propagandagépezet bajnokává formálta a vezetésére bízott közszolgálati tévét. Érkezése után nagyjából 200 újságírót rúgtak ki, a vezető hírműsor pedig a kormány sikereiről és a kormánypárt politikai vetélytársainak hibáiról szól minden egyes nap. A TVP összes hírműsora tartalmaz egy sztorit arról, hogy “megkérdeztük a lengyeleket, hogy megy a soruk”. A gondosan szelektált interjúalanyoknak pedig kivétel nélkül sokkal jobban megy, mint 2015 előtt. Ezek az utca embere interjúk egy olyan társadalom képét közvetítik, amely mély hálát érez kormánya iránt a sok jóságért, amiben részesültek.
Amikor viszont a fiatal orvosok tüntetni kezdtek 2017-ben, a TVP lejárató anyagot közölt a sztrájk egyik vezetőjéről. A Facebookról leszedett képekkel mutatták be, hogy egzotikus utazásokon vesz részt, tehát magas jövedelme van, ami ellentétben áll az orvosok gyenge fizetéséről szóló állításaival. Pedig a valóságban Katarzyna Pikulska hivatalos orvosi missziók keretében járt gyakran külföldre.
A módszerek hasonlóak azokhoz, amelyeket Magyarországon is használnak – hamis vagy félrevezető narratívák, egyoldalú történetek, a társadalom legnagyobb félelmeinek megcélzása, olyan félelmeknek, amelyeket gyakran ugyanezek a médiatermékek gerjesztettek. A lengyel újságírószövetség és a Batory Alapítvány jelentése szerint a lengyel köztévé hírműsorának kvantitatív és kvalitatív elemzése azt mutatja, hogy az a kormánypártot előnyben részesíti, ellenfeleit pedig hitelteleníti vagy nevetségessé teszi, gyakran álhírek és manipulált képek segítségével.
2019 novemberében például Tomasz Grodzkit, a lengyel szenátus új, ellenzéki házelnökét járatták le ezzel a módszerrel: a köztévén történő megszólalása előtt olyan sztorit közvetítettek, amelyben a civilben kórházigazgató és orvosprofesszor politikus drága autóját mutatták, és egy internetes poszt alapján célzásokat tettek arra, hogy hálapénzt fogadhatott el.
A lengyel köztévé TVP kapcsolata ma már olyan erős a kormánypárttal, hogy Jacek Kurski vezérigazgató nem érzi magát kényelmetlenül a Jog és Igazságosság székházában a pártelnök társaságában mutatkozni a választások éjszakáján. Jól megfizetik érte: az elmúlt négy évben az állami vállalatok 142 millió eurót hirdettek el a csatornánál, állami támogatásként pedig további 793 millió eurót irányítottak hozzá.
Az állami vállalatok mellett a lengyel minisztériumok is sokat hirdetnek a médiában, bár nem olyan nagyságrendben mint Magyarországon. Közérdekű adatigényléseket nyújtottunk be az összes lengyel minisztériumnak a 2009-2019 között eltelt 10 év hirdetési költségeit tudakolva. Eddig 11 minisztérium válaszolt a 18-ból, és az általuk küldött adatsorok sem voltak minden esetben teljesek, de ahol igen, ott az állami vállalatok növekvő reklámköltéséhez hasonló trendet lehet tapasztalni.
A Tudományos és Felsőoktatási Minisztérium például 2009-2014 között leginkább a Gazeta Wyborczával kooperált, míg 2015 után ezt teljesen megszüntették, ahogyan a liberális TVN tévécsatornával sem kötöttek több szerződést. 2017 óta a minisztérium a Gość Niedzielny (katolikus, egyházi) lappal kooperál, és a fentebb már említett Do Rzeczy hetilappal, illetve a Polsat tévécsatornával.
A Reporters without Borders újságírószervezet által összeállított World Press Freedom Index mutatóban Lengyelország 2015 óta 41 pozíciót rontott, a 2015-ös 18.-ról az 59. helyre kerülve 2019-re. Magyarország ebben a rangsorban jelenleg a 87. helyen áll, a 2010-es 23. helyezést követő szabadesés után.
A visegrádi országok pozíciói a World Press Freedom Index rangsorban
Szerzők: Magdalena Lemańska, Paulina Mazurek, Konrad Szczygieł, Bátorfy Attila
Infografikák: Bátorfy Attila
Címlapkép: Lenka Matoušková
Cikkünk a Direkt36 és az Átlátszó (Magyarország), az Investigatívne Centrum Jána Kuciaka (Szlovákia), a Fundacja Reporterów (Lengyelország), és az Investigace.cz (Cseh Köztársaság) együttműködésében készült, az angol változatot a Vsquare.org oldalon olvashatja. A visegrádi országok tényfeltáró központjainak együttműködését a Global Anti-Corruption Consortium támogatja.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Az egyik legelterjedtebb MI-képgeneráló, a Midjourney használatáról és korlátozottságairól röviden a pápalátogatásra készült anyagunk kontextusában.
A kormánypárti csatornák havi 3500 bejegyzést tesznek közzé. Az Átló rendszeresen foglakozik a magyar média helyzetével, ezen belül is több...
Nagyon sok vizualizáció jelent meg a koronavírusról, köztük rendkívül sok félrevezető is. Óvatosan kell bánni az adatokkal, részben azért, mert...
Az elmúlt egy évben megnőtt a bejelentett tüntetések száma, ám szervezőik egyre kevesebb emberrel számolnak – többek közt ez derül...
