Egy háromgyerekes családot négy hónapig tartott bezárva a röszkei tranzitzónában a magyar állam. Néhány napja befogadotti státuszt kaptak a hatóságtól, ezért kijöhettek Röszkéről, most Vámosszabadiban várják a sorsuk alakulását. Kameránk előtt mesélték el, milyen életük volt a konténertáborban, és fotókat is mutattak a benti körülményekről, ahová újságírókat nem ereszt be a Belügyminisztérium.
A 250-250 férőhelyes röszkei és tompai tranzitzónában jelenleg összesen nagyjából 470 menedékkérő tartózkodik, ebből 206 gyerek. A szögesdróttal körülvett, szigorúan őrzött konténertáborokba a sajtó nem mehet be, de a kiengedettek beszámolói és az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint is embertelen körülmények között tartja ott fogva a magyar állam a menedékkérőket.
Az adatokat dr. Somogyvári Zoltán, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza mondta el az Átlátszónak, és tőle tudtuk meg azt is, hogy bár a KLIK-nek elvileg kötelessége lenne megszerveznie az iskoláskorú gyerekek tanítását, ők mégsem kapnak semmiféle oktatást a konténertáborban töltött idő alatt.
Egy háromgyerekes iráni-afgán család 4 hónapig élt a röszkei tranzitban, ahonnan néhány napja engedték ki őket. Befogadotti státuszt kaptak a hatóságtól, most a vámosszabadi nyílt menekülttáborban várják, hogy mi lesz velük. Harminc napig maradhatnak ott, aztán utcára teszik őket mindenféle integrációs segítség nélkül.
A tíz hónapos kisbaba neve magyarul reményt jelent, és talán neki a legjobb, mert még nem érti, hogy mi történik velük. A 6 és 8 éves kislányok nem kapnak oktatást, hét hónapos terhes édesanyjuk arcán jól látható sebhely emlékeztet az Afganisztánban átélt kínzásokra, a férj pedig kétségbe van esve, hogy miből fogja eltartani a családját.
Aras, az iráni férfi tört angolsággal beszél arról, hogy Röszkén a gyerekeknek a legrosszabb, mert nem tanulhatnak, alig vannak játékok, ezért csak unatkoznak és veszekednek. Az egyetlen szórakozásukat a civil szervezetek önkéntesei által szervezett foglalkozások jelentik, ami heti 1-2 óra rajzolást és papírhajtogatást takar. Ezen kívül a gyerekeknek semmilyen más elfoglaltságuk nincs a szögesdróttal lekerített, rendőrökkel őrzött területen.
Az apa felidézi, hogy egy alkalommal, amikor a tranzitzónába zárt gyerekek összevesztek valamin, körülbelül húsz rendőr ment oda hozzájuk, és azt mondták nekik, hogy ha még egyszer összeverekednek, akkor vissza kell menniük Szerbiába.
Aras elmeséli azt is, hogy reggelente 5-6 óra körül körbejártak a rendőrök ellenőrizni, hogy hányan vannak egy konténerben, és ha ilyenkor még az ágyban, a takaró alatt voltak, akkor azt lerántották róluk, hogy megszámolhassák őket.
Daria, az afgán nő arcán hatalmas sebhely emlékeztet az általa átélt borzalmakra, halvány mosolyát elnyomja a szeméből áradó elkeseredettség. Évekkel ezelőtt végig kellett néznie, ahogy a tálibok megkínozzák és megölik az első férjét, majd ő maga is erőszak áldozata lett. Ezután most 6 és 8 éves lányaival Iránba menekült, ott találkozott Arassal. Összeházasodtak, de politikai okokból onnan is menekülniük kellett.
Görögországban egy embercsempész megígérte a családnak, hogy elviszi őket Európába, de ehhez külön kell válniuk. Arasnak sikerült eljutnia nyugatra, ám a nőt és a gyerekeket elkapták Macedóniában. Aras visszaindult értük, de Magyarországon elfogták, és zárt menekülttáborba tették, amit az interjú alatt végig csak börtönként emleget.
Ott adott be menekültkérelmet, emiatt néhány hónap után szabadulhatott onnan, és ment tovább a családjáért. A macedón határnál megtalálta Dariát és a gyerekeket, odaadta értük az embercsempészeknek a maradék pénzét, majd nagyjából 8 hónapot vártak a szerb-magyar határon, hogy legálisan bejöhessenek az országba. Menekülés közben, Szerbiában megszületett Daria és Aras közös gyermeke, a most tízhónapos kislány, akinek a neve reményt jelent.
2017 áprilisában engedte be őket a magyar hatóság a röszkei tranzitzónába, és azt hitték, ezzel véget értek a megpróbáltatásaik. De nem így történt. A március 28-án életbe lépett szigorított törvény értelmében Aras nem kapott enni, mert tavaly már adott be menekültkérelmet Magyarországon, és az újonnan bevezetett jogszabály értelmében egy embernek csak egyszer jár ellátás. Nem engedték ki a tranzitzónából, bent pedig nem tudott élelmet venni, ezért azt ette, amit a felesége és a két kisiskolás korú lányuk meghagyott.
“Azt hittem, megérkeztünk Európába, az első nap nagyon boldog voltam.”
Bár a most tízhónapos baba után nem akartak több gyereket, Daria mégis újra teherbe esett, most a hetedik hónapban van. A tranzitzónában van ugyan orvos, de ő csak az egyszerűbb eseteket tudja ellátni. Ha egy menedékkérőnek speciális ellátásra van szüksége, akkor korábban megbilincselve, manapság fegyveres rendőri kíséret mellett szállítják a szegedi kórházba. Emiatt többen inkább lemondanak az orvosi ellátásról, mert nem akarják, hogy a gyerekeik azt lássák, hogy bűnözőként bánnak velük a magyar rendőrök.
A kórházban is folyamatos a rendőri jelenlét, és ezt különösen megalázónak élik meg. Volt olyan menedékkérő nő, aki szülés után négy napig volt kórházban úgy, hogy a rendőr végig vele egy szobában volt, a gyerekei és férje pedig végig a tranzitban, és még beszélni sem tudott velük.
Kismamaruha paplanhuzatból
Dariának a várandóssága miatt egyébként is fontos a rendszeres orvosi kontroll, és fájdalmai is vannak. A magyar hatóságok azonban nem biztosítottak tolmácsot az angolul sem beszélő asszonynak, így nem tudott kommunikálni a magyar orvossal az állapotáról. A legutolsó alkalommal is ugyanabban a faüléses rabomobilban akarták a kórházba vinni, amiben Daria már többször utazott korábban, ezért nem merte vállalni újból az utazást, mert félt, hogy ezúttal elvetél. Aras elmondása szerint a rendőrök felajánlották, hogy 50 euróért hoznak olyan autót, amiben a terhes felesége kényelmesen le tud ülni a nagy hasával, de nekik nem volt 50 eurójuk.
Felháborodással vegyes szomorúsággal meséli Aras azt is, hogy amikor a néhány hónapos kisbabájuk beteg volt, többször előfordult, hogy nem mehettek vele a tranzitzóna orvosi szobájába, hanem a lakókonténerük előtti kerítésen adta át nekik a gyógyszert az orvos.
Hasonlóan megalázónak élték meg azt az esetet is, amikor hiába kértek, nem kaptak megfelelő méretű ruhát Dariának, ezért a nő végül az ágyneműhuzatból varrt magának a gömbölyödő pocakját elfedő “kismamaruhát”. Azonban a következő napokban éjjel 11-kor rendőrök törtek rájuk, és magyarázat nélkül feltúrták a konténerüket és valamennyi holmijukat. Korábban soha nem közölték velük, hogy tilos lenne varráshoz szükséges tűt és cérnát tartani maguknál, de most mindent elkoboztak, még a szemöldökcsipeszt is.
A borzalmas dolgokon keresztülment asszony már a hosszú szerbiai várakozás alatt is gyógyszeres és pszichoterápiás kezelést kapott szerb szakemberek segítségével. A depressziója Röszkén még súlyosabb lett a bezártságtól és bánásmódtól, de hatalmas lelkierővel még mindig tartja magát. Kedvesen duruzsol a gyerekekkel, és emelt fővel néz a kamerába.
A lakókonténerek előtti „udvar” Röszkén.
Az interjú közben Aras mutatja a fotókat a telefonján a tranzitzónáról. Ott a szűk konténer, amiben öten laktak, és a lakókonténerek előtti, murvával felszórt, keskeny sáv (udvar? folyosó?), amit cserepes növényekkel próbált otthonosabbá tenni a magyar hatóság. Nem szép látvány, talán nem véletlen, hogy ide nem léphet be ide a sajtó. De a menedékkérők jogi képviselőit sem engedi be erre a részre a hatóság, ők csak az egyik irodakonténerben találkozhatnak az ügyfeleikkel.
Az állam befogadja, majd utcára teszi
Az ötfős család jogi képviseletét dr. Pohárnok Barbara, a Helsinki Bizottság ügyvédje látja el. Beadványuk nyomán az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kétszer is ideiglenes intézkedésben kötelezte a magyar államot arra, hogy az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát nem sértő körülmények közé helyezze el a kisgyermekes családot. Második alkalommal az EJEB már arra is kötelezte a magyar hatóságokat, hogy biztosítsanak a feleség számára tolmácsot az orvosi ellátás során, és adjanak enni a férjnek. Az Igazságügyi Minisztérium szerint viszont a tranzitzónában jók a körülmények, nem sértik az emberi jogokat.
Daria, Aras, és a gyerekek néhány napja befogadotti státuszt kaptak a magyar államtól, ezért kiengedték őket a röszkei tranzitzónából. Átszállították őket Vámosszabadiba, a szlovák határtól mindössze 150 méterre lévő nyílt menekülttáborba. Az irodaházra hasonlító épülethez füves, tágas udvar tartozik, és szabadon ki-be járhatnak a kapun. A jogszabályok értelmében 30 napig maradhatnak itt, aztán menniük kell. Jogi képviselőjük segítségével megfellebbezik a menekültügyi hatóság döntését, hogy befogadotti státusz helyett menekültként ismerje el őket a magyar állam, de nincsenek már nagy reményeik, az elmúlt négy hónapban tapasztaltak miatt csalódtak Magyarországban.
A magyar törvények értelmében az kaphat befogadotti státuszt, aki nem felel meg az ennél magasabb védelmet biztosító menekült és oltalmazotti státusz feltételeinek, de származási országában faji vagy vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, vagy politikai meggyőződése miatt üldözés vagy halálbüntetés, kínzás, embertelen és megalázó bánásmód fenyegeti.
“Arasék esetében azért jogellenes befogadott státuszt adni menekült vagy oltalmazott státusz helyett, mert a befogadott definíció megegyezik a másik két státusz definíciójával, és menekültügyi eljárásban csak akkor lehet a kevesebb joggal járó befogadott státuszt adni a menekült vagy oltalmazotti védelem biztosítása helyett, ha ez utóbbiakkal kapcsolatban kizáró ok áll fenn. A kizáró ok megállapítása pedig külön vizsgálat és bizonyítás tárgya, és arra – nagyon leegyszerűsítve – csak nagyon súlyos bűncselekmények elkövetése esetén kerülhet sor. Mivel ez a helyzet a család esetében nem áll fenn, ilyen indokokra a menekültügyi hatóság sem hivatkozott a döntésében, ezért a bírósághoz fordultunk a menekültkénti elismerésük érdekében.” – mondta dr. Pohárnok Barbara az Átlátszónak.
Ahogy a röszkei tranzitban, a vámosszabadi táborban is üresen telnek a napjaik. Csak várnak és várnak, leginkább csodára. Aggódnak, mert a gyerekek nem kapnak semmilyen oktatást, pedig április óta már legalább alapfokon meg tudtak volna tanulni magyarul, ami a sikeres integráció első lépése lenne.
Nem tudják, hogy mi lesz velük, ha letelik a 30 nap, és kiteszi őket a hatóság a vámosszabadi táborból. Nem tudják, hol fognak lakni és miből fognak élni. Aras otthon a családi műhelyben dolgozott, kerti és egyéb kisgépek szereléséhez ért, de azt mondja, bármi mást is szívesen dolgozna, hogy eltartsa a családját.
Az interjú végén hibátlan magyarsággal mondja, hogy “Köszönöm szépen”, Daria közben leült egy plédre a kicsivel, a két nagyobb lányka körülöttünk szaladgál. Egyáltalán nem tűnnek nemzetbiztonsági kockázatnak, csak egy átlagos családnak.
Mások nem mertek nyilatkozni
A házaspárnak az iráni hatóságok miatt, politikai okokból kellett elmenekülnie a férj hazájából. A magyar állam is elismerte, hogy a család az őket fenyegető veszélyek miatt sem Iránba, sem más országba nem visszaküldhető. Ezért a biztonságuk érdekében a nevüket megváltoztattuk, arcukat felismerhetetlenné tettük. Történetük egy részét augusztus elején, amikor még Röszkén voltak, megírta az Index.
Riportunkban szerettünk volna rajtuk kívül más egykori tranzitzóna-lakókat is megszólaltatni, és bár előzetesen többen mondták, hogy hajlandóak beszélni a körülményekről, végül mindannyian visszakoztak. Még arcuk kitakarásával sem mertek nyilatkozni, mert félnek a magyar hatóságok retorziójától. Félnek attól, hogy a folyamatban lévő eljárásukra vagy az esetleg már megkapott státuszukra nézve hátrányos következménnyel járna, ha panaszkodnának.
A lakókonténerek előtti „udvar” Röszkén két képen.
Az biztos, hogy Arasék most nyilvánosságra hozott fényképein nem egészen úgy néz ki a tranzitzóna, mint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal propagandafotóin. A hatóság kínosan ügyel arra, hogy semmi ne derüljön ki arról, hogy milyen körülmények között tartják fogva az embereket. Pont úgy rejtegetik a valóságot most is, ahogy 2015-ben a régi röszkei menekülttábor és a szegedi határrendészeti központ embertelen körülményeirőltitkolóztak.
Megjelent a rendőrségi sportkocsi
A menedékkérők félelme talán nem megalapozatlan, mert a sajtó nem csak hogy nem mehet be a tranzitzónákba és menekülttáborokba, de a magyar hatóságok már a környékükön is szemmel tartják az újságírókat, ahogy azt múltkor Röszkén és Tompánál is megtapasztalhattuk:
Már az interjú végét forgattuk Arassal a vámosszabadi menekülttábor mellett, amikor kijött bentről egy férfi, és odaállt mellénk. Udvariasan megvárta, amíg végzünk, majd bemutatkozott: ő a tábor igazgatója. Megkérdezte, kik vagyunk, milyen videót készítettünk, és miért pont Arasékkal beszéltünk, majd elbúcsúzott és visszament az intézmény területére.
Ezután vágóképeket vettünk fel a táborról és a családról, amikor megállt a táborhoz vezető bekötőút elején egy rendőrautó. Elköszöntünk Araséktól, összepakoltuk a cuccunkat, és elindultunk hazafelé. Erre megindult előttünk a rendőrautó is, majd néhány perc múlva bekapcsolt a villogó a tetején, és leintettek minket.
Ekkor vettük észre, hogy mekkora szerencsénk van: élőben látjuk a magyar rendőrség egyetlen Audi TTS Coupéját, amit a gyár 2015-ben ajándékozott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Leginkább azért, hogy az autópályán hatékonyan tudják üldözni a gyorshajtókat, de egyéb feladatokra is használják a szolgálati sportkocsit. Most épp minket állítottak vele félre azzal, hogy “jó napot kívánok, közúti ellenőrzés”.
Ennek során meglepetésszerűen kiderült, hogy az operatőr kolléga autója egy parkolási bírság miatt ki van vonva a forgalomból, és a járőrök tájékoztattak minket, hogy ilyen esetekben általában a helyszínen le szokták szedni a rendszámot.
Laza húsz perc várakozás, és némi rádiózás után azonban közölték, hogy a rendszám marad, meg se bírságolnak, mehetünk tovább. Aztán 7-8 kilométeren át, egészen Győrig jöttek mögöttünk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Oroszország csütörtökön hajnalban Vlagyimir Putyin elnök utasítására támadást indított Ukrajna ellen. Már aznap tele voltak a hírek a háborúban érintett...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!