A Helsinki Bizottság munkatársai február végén jártak a szerb-magyar határon, ahol a menekültek többsége arról számolt be nekik, hogy a magyar rendőrök bántalmazták őket. A történetekben felbukkan verés, megalázás, levetkőztetés, paprikaspray, és kutyaharapás egyaránt.
Az Átlátszó már 2016 augusztusában írt arról, hogy Magyarországon és Szerbiában dolgozó humanitárius szervezetek egybehangzóan állítják: az általuk ellátott menekültek rendszeresen panaszkodnak arra, hogy a határ magyar oldalán egyenruhások bántalmazzák őket, és szemmel látható külsérelmi nyomok vannak rajtuk. A rendőrség akkor felháborodottan cáfolt.
A külföldi sajtó 2017. március elején kapta fel a témát. Először a brit Indepent írt arról, hogy a magyar határőrök a megvert menekültekkel szelfiznek, majd a svéd Aftonbladet készített egy belgrádi riportot, melyben a magyar hatóságok brutalitására panaszkodó menekültek mellett az Orvosok Határok Nélkül munkatársát is megszólaltatták. A segítő szervezet koordinátora azt nyilatkozta, hogy
“Nem tudjuk megerősíteni, hogy mi történt pontosan. De azt látjuk, hogy a sérülések ökölcsapásoktól, gumibotoktól és kutyaharapásokból származnak.”
A Belügyminisztérium közleményben reagált, mely szerint nem verik a magyar rendőrök a menekülteket, az Orvosok Határok Nélkült pedig Soros György támogatja. Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy
“Nem ismert egyetlen olyan menekültek sérülésével járó eset sem, amely Magyarország területén történt volna. Az ilyen jellegű, feltárt esetek Szerbia területén történtek”, és a sajtótámadások célja a magyar rendőrök és katonák elbizonytalanítása.
Hamarosan azonban kiderült, hogy talán nem minden úgy van, ahogy a miniszterelnök állítja. A Magyar Nemzet megkeresésére ugyanis azt közölte a Legfőbb Ügyészség, hogy 2015 szeptembere óta összesen 44 feljelentés érkezett rendőrök ellen a déli határon elkövetett túlkapások miatt. 32 esetben megszüntették a nyomozást, 5 eljárás pedig jelenleg is folyamatban van bántalmazás, kötelességszegés, valamint csoportosan elkövetett bántalmazás miatt.
Két esetben pedig gyorsított eljárásban pénzbüntetésre ítélték az elkövetőket: az egyik rendőr szolgálatteljesítés közben jobb térdével arcon rúgott egy ülő menekültet, ezért 300 ezer forintot kellett fizetnie; a másik rendőrnek 130 ezer forint büntetést kell fizetnie azért, mert közvetlen közelről könnygázzal az arcába fújt a határkerítés túloldalán álló menekültnek.
Az egyik legnagyobb magyarországi jogvédő szervezet, a Helsinki Bizottság három munkatársa február végén két napot töltött a szerb-magyar határon. A Horgos és Szabadka környékén várakozó menekültek nekik is arról számoltak be, hogy „kék egyenruhások” különféle módokon bántalmazták őket, és többükön jól látható külsérelmi nyomok is voltak. Bakonyi Anikó, Léderer András és Somogyvári Zoltán a tapasztalataikról beszéltek az Átlátszónak.
Somogyvári Zoltán, Léderer András, Bakonyi Anikó / Magyar Helsinki Bizottság
Mit láttatok a határon?
S.Z.:Nagyjából 7.000 ember van táborokban, és nagyjából ezren élnek hajléktalanként Belgrád környékén, és kétszázan Szabadka körül, ahol mi voltunk. Van, aki hónapok óta ott él, és van, aki már többször megpróbált átjutni a magyar határon. Rengeteg emberrel beszéltünk, akik arról számoltak be, hogy egyenruhások verték meg őket magyar területen. Láttuk a sérüléseiket is, és hiszünk nekik.
Milyen sérülésekkel találkoztatok?
B.A.: Volt, akin kutyaharapás volt, de jellemzően veréstől származó arc- és lábsérülések voltak. De találkoztunk egy nagyon rossz állapotban lévő férfival, neki kötés volt a lábán – ő azt mondta, hogy a lába köré tekerték a szögesdrótot. Egy 12 éves fiú is panaszkodott, hogy őt is bántották. Mindenkit megvertek. Amikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, az volt az első reakciójuk, hogy “Hungarian police bad. Police catch, beat”.
S.Z.: A baj az, hogy nehéz bizonyítani, hogy magyar egyenruhások magyar területen követték el a bántalmazást. Van egy-két ilyen ügyünk, de ez a legnehezebb.
B.A.: Van, aki többször próbált átjutni, és azt mondta, hogy legtöbbször brutalitással találkozott. Ez egy szisztematikus gyakorlat, tehát nem az a helyzet, hogy néha van egy rossz váltás, akik brutálisak, hanem ez a gyakorlat. Többen elmondták, hogyan történik tipikusan a verés, és látjuk ennek a visszaköszönő módozatait.
Mit mondtak, hogy történik tipikusan egy ilyen verés?
L.A.: A történet szinte minden esetben ugyanaz. Átjutnak a határon, észreveszik, hogy jönnek a rendőrök, akik elfogják őket, majd először van egy nagyon alapos ruházat-átvizsgálás és motozás. Minden panaszban szerepel, hogy az átvizsgálás során elveszik és a szemük láttára összetörik a telefonjaikat. Tehát nem ellopják tőlük, hanem megsemmisítik őket.
Van joguk a rendőröknek elvenni és összetörni a telefonokat?
S.Z.: Nem, ez egy külön bűncselekmény a bántalmazáson túl. Ha a telefon elér egy bizonyos értéket, akkor bűncselekmény, ha nem éri el azt az értéket, akkor szabálysértés. Ha indítanának egy büntetőeljárást az emberekkel szemben azért, mert mondjuk a kerítésen keresztül jöttek át, akkor a telefont szabályszerűen le lehetne foglalni, arról egy papírt írni, de nem ez történik.
B.A.: A fizikai bántalmazáson túl ezzel ráadásul lelkileg is rombolják az embereket, hisz nekik az a telefon a kapcsolatuk a családjukkal, a múltjukkal, a külvilággal. Abban van az összes fotójuk a családjukról. Amikor azt összetörik, akkor belerondítanak az életükbe.
L.A.: Többen beszámoltak arról, hogy a náluk lévő készpénzt – ami jellemzően szerb dínár – is elvették tőlük, de azt sem teszik el, hanem az orruk előtt széttépik. Ez is a megalázásnak egy rendkívül jó formája, plusz a telefon tönkretételével együtt kifejezetten megnehezíti a menedékkérők dolgát, hisz sem ők nem tudnak kapcsolatba lépni másokkal, pl. pénzt és segítséget kérni, és őket sem tudja elérni a családjuk.
A beszámolók szerint az átvizsgálás mindig az elfogás helyszínén történik, és onnan jönnek a különbségek. Több ember mondta még január közepén, hogy az átvizsgálás után levetkőztették őket egy szál alsóneműre, és hosszú órákon keresztül térdeltették őket éjszaka a hóban, kemény hidegben. Közben paprikaspray-vel fújtak a szemükbe, sokszor úgy, hogy megkocogtatták a vállukat hátulról, és odanéztek. Vagy például a náluk lévő vizet rájuk locsolták.
A történetek másik részében az elfogás helyszínéről elkísérik őket a kerítésig, és ott jön a bántalmazás. Ezekben az esetekben először lefotózzák vagy levideózzák őket. Vannak rendőrök, akik szelfiznek velük, és van, hogy kamerába kell olvasniuk egy szöveget, hogy illegálisan lépték át a magyar határt, ami bűncselekmény, és a magyar rendőrök nem bántották őket. Majd ezután jön a verés.
Mi történik ezekkel a fényképekkel és videókkal?
L.A.: A beszámolók szerint a hivatalos fényképek bekerülnek valamilyen adatbázisba, és legközelebb, amikor egy másik csoportot feltartóztatnak, akkor összehasonlítják az embereket a korábbi fotókkal.
Ezt megerősítette a rendőrség is?
S.Z.: Igen, van egy büntetőügyünk, ahol egy pakisztáni férfi azt állítja, hogy nagyon megverték a rendőrök, és ott a nyomozás során az ügyészségtől megkaptuk ezeket a fotókat, amiket az elfogottakról csináltak a rendőrök. Ezek gyakorlatilag portrék, és ebben az esetben is készült egy videó, amin az látszik, hogy a magyar oldalról felsorakoztatás és szövegfelolvasás után átkísérik a szerb oldalra az embereket, és ott leguggoltatják őket, ami egy külön megalázó bánásmód. Aztán kikapcsolt a videó, és a pakisztáni szerint ezután verték meg őket brutálisan a rendőrök.
Konkrétan hogyan történik a verés?
L.A.: A legkülönfélébb dolgok szerepelnek a beszámolókban. Van spray, gumibot, fémrúd, tonfa, vagy valamilyen farúd, ököl, láb, kutya. Van, amikor szájkosár van a kutyán, de elengedik a rendőrök, akkor rájuk mászik és karmol. A hozzánk beérkezett panaszok között szerepel több gyerek, akik kifejezetten megijednek a kutyától. Van egy tavaly őszi beszámolónk egy szír családtól, ahol annyira megijedt a kisgyerek, hogy összepisilte magát, és ezen röhögtek a rendőrök. És van amikor nincs szájkosár a kutyán, akkor harap.
A hozzánk eljutó panaszok alapján az a benyomásom, hogy amivel érik őket, ahol érik őket. Nincs egy úgymond bejáratott eszköz vagy módszer, hanem azzal verik őket, amivel tudják.
B.A.: Az egyik fiú azt mondta, hogy a vállukra álltak. A másik azt, hogy vizet öntöttek a pulóverébe. És csúnyán beszélnek velük közben. “Go back!, meg “Miért jöttél?”, és megrugdossák őket. Durva fizikai és lelki erőszak azzal a céllal, hogy kínozzák őket, hogy ne jöjjenek vissza. Hogy minden értelemben olyan állapotba kerüljenek az emberek, hogy eszük ágába se jusson még egyszer megpróbálni átjönni a határon.
L.A.: Van a klasszikus történet, a fél pár cipő. Elveszik az egyik cipőt, és menjen vissza úgy a hidegben, sárban.
S.Z.: Van, hogy mind a kettőt elveszik tőlük. Ezekről vannak fotók, hogy úgy érnek vissza az önkéntesekhez, hogy pulcsiba vagy pólóba tekerték a lábukat január-februárban.
Hogy kéne kinéznie jogszerűen egy ilyen elfogásnak és visszakísérésnek?
L.A.: Ez az egész 8 kilométeres szabály teljesen jogszerűtlen. Attól még, hogy a parlamenti többség valamit törvénybe iktat, az nem azt jelenti, hogy az jogszerű lesz. Ezt nagyon fontos tisztázni.
A törvény egyébként azt mondja, hogy ha valakit a határkerítéstől számított 8 kilométeres sávban tartóztatnak fel a hatóságok, és nem merül fel bűncselekmény elkövetésének gyanúja, akkor a kerítés legközelebbi kapuján átkísérik. Arról nem szól az eljárás, hogy összeverjék őket, és széttörjék a telefonjukat.
A “ha bűncselekményt nem követ el” azért fontos, mert ugye a kormány 2015. szeptemberében bűncselekménnyé nyilvánította a kerítésen való átjutást is. Nem csak azt, ha megrongálja, szétvágja, hanem azt is, ha átmászik rajta. Ebből voltak a tömeges bírósági előállítások Szegeden. Vagyis ha elfogtak valakit a kerítéstől 500 méterre, akkor feltételezte a rendőrség, hogy a kerítésen jött át, és ment a bíróság elé. Most ugyanebben a helyzetben nem állítják bíróság elé, ahol elmondhatná, hogy mi történt vele, bántalmazták-e vagy nem bántalmazták, és beadhatna menedékkérelmet.
Van olyan konkrét ügyünk, ahol az a szöveg, hogy úgy találták meg a csoportot, hogy bejelentés érkezett a kerítés megrongálásáról, és a rendőrök elkezdték követni a nyomokat. Tehát bűncselekmény ügyében kezdett nyomozni a rendőrség, és azt állítja, hogy így bukkan a sértett nyomára, majd ezek után nem indít ellene büntetőeljárást, holott a törvény kötelezi erre – hanem átkíséri a kerítésen Szerbiába.
Igazából az egész csak arról szól, hogy megpróbálják törvényessé tenni azt, amit nem lehetne. Az emberektől megtagadják a menedékkérelem benyújtását, és visszadobják őket a határ túloldalára.
A hivatalos rendőrségi statisztika két adattal dolgozik. Az egyik a kapun átkísértek száma, a másik a “megakadályozások” száma. A Helsinki rákérdezett a rendőrségnél, hogy utóbbi pontosan mit takar.
L.A.: A rendőrség a rendőrségi törvényre hivatkozott, miszerint nekik nem csak a bűnüldözés, hanem a bűnmegelőzés is kötelezettségük, és ők megakadályozzák, hogy bekövetkezzen a bűncselekmény, a kerítésen való átmászás. Azt nem tudjuk a rendőröktől, hogy ez a gyakorlatban miként történik, de egy-két ember elmondása szerint a kerítés magyar oldalán álló egyenruhások odavilágítanak, ha mozgolódást látnak, és átkiabálnak, hogy “Go back!”.
De van olyan verzió is, hogy a kerítés déli oldalán több száz méteren keresztül üldözik az embereket a magyar rendőrök vissza Szerbia belseje felé. Ez már önmagában felveti azt a kérdést, hogy mit intézkedik egy magyar egyenruhás szerb területen. Az meg végképp rejtély, hogy erről hogyan lehet statisztikát vezetni, honnan tudják a rendőrök, hogy 171 ember volt a susnyásban éjszaka, és nem 173.
B.A.: Ez az eljárás egyébként a szerbeknek sem jó, hisz a magyar rendőrök kiengednek embereket Szerbiába anélkül, hogy egyeztetnének a szerb hatóságokkal. Most február végén azt mondta az egyik szerb rendőr, hogy ők észrevétellel fordultak a magyarokhoz, mert ők is látták, hogy az embereket nem csak simán visszakísérik, hanem bántalmazási nyomok vannak rajtuk. Kérték a szerbek, hogy a magyar rendőrség vizsgálja ki ezeket az eseteket, de nem kaptak semmilyen visszajelzést.
Mi várható a jövőben?
S.Z.: A legújabb törvénymódosítás értelmében a 8 kilométeres szabály kiterjed egész Magyarország területére, vagyis ha bejön az ukrán határon valaki, akkor őt is át lehet zavarni a szerb oldalra, ahol lehet, hogy sosem járt még életében.
L.A.: Igen, a törvényt sikerült olyan színvonalasan megfogalmazni, hogy azt mondja: az ország területén bárhol elfogott embert az ideiglenes biztonsági határzár legközelebb eső kapuján átkísérik. Záhonyhoz nyilván nem a horvát szakasz esik legközelebb, hanem a szerb, úgyhogy majd átnyomják oda.
S.Z.: Szerbiát ugye a magyar kormány biztonságos harmadik országnak tartja, ezért akit oda visszadobnak, és onnan próbál meg bejönni, arra egyből azt mondhatják, hogy elutasítja a kérelmét, mert Szerbiában kellett volna beadnia.
L.A.: A tranzitzónákban január közepe óta napi 5-5 ember bejutását engedélyezik a magyar hatóságok, vagyis legálisan nagyon kevesen juthatnak be az országba.
S.Z.: Amiről beszélünk, azt úgy hívják, hogy kollektív kiutasítás. Ez az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint tilos. De itt gyakorlatilag ez történik, mert nincs egyéni eljárás, nem kérdezik meg az embereket semmiről, semmilyen adatrögzítés nincs, csak visszanyomják őket. Nemrégiben a strasbourgi bírósághoz fordultunk egy ilyen üggyel, és valószínűleg még többel is oda fogunk fordulni.
Miért csináljátok ezt a munkát?
L.A.: Nem tudnék ennél jobb munkahelyet. Szerintem 2017 Magyarországán menekültekkel foglalkozni, és nekik segíteni, az egy nagyon jó dolog.
B.A.: Már több, mint 7 éve dolgozom itt, és mindig ezt akartam csinálni. Mikor kitört Jugoszláviában a háború, és elkezdtek ide jönni a menekültek, akkor azt gondoltam, hogy alapvető kötelességünk segíteni azoknak, akiknek el kell hagyniuk az otthonukat. Az a minimum, amit megtehetsz te, a kényelmes életedből, hogy hozzásegíted őket ahhoz, hogy hozzáférjenek a védelemhez, és új életet kezdhessenek.
Manapság ez még sokkal időszerűbb, mert most nem az van, hogy megengedik, hogy hozzáférjenek a védelemhez, hanem brutálisan megverik őket. Ez elképzelhetetlen Európa közepén, ami itt megy. Számomra az a hihetetlen, hogy ez csak egy csoport embernek felháborító, akiket mi valószínűleg mind ismerünk. Minden egyes alkalommal, amikor meghallok egy ilyen történetet, nem akarom elhinni, hogy következmények nélkül megy a szisztematikus kínzás, bántalmazás, és nem tegnap óta, hanem hónapok óta. Szóval ez a minimum, hogy próbálunk valamit tenni.
S.Z.: Ugyanez, amit a többiek elmondtak. Megfognak, megérintenek ezek a történetek. Sokáig ügyfeleztem, vagyis táborokba jártam, és azt csináltam, amit a kormány nem csinál: találkoztam ezekkel az emberekkel. Hasznos lenne, ha a kormány is venné a fáradtságot, és beszélgetne velük. Jó angolsággal el tudják mondani a bántalmazásokat. Nem szeretnék olyan országban élni, ahol ez megengedett.
L.A.: Szeretnénk olyan országban élni, ahol nem verik az embereket. Mert most nem ez a kivétel, hanem ez a szabály. Korábban nem így volt. Amikor elkezdtem itthon menekültekkel foglalkozni, akkor kivétel szintjén is csak néha-néha fordult elő panasz azzal kapcsolatban, hogy a magyar rendőrök megalázóan bántak velük. Nem az, hogy összeverték őket, hanem hogy csúnyán szóltak hozzájuk. Innen sikerült eljutni ebbe a teljesen vállalhatatlan őrületbe.
B.A.: Ma a külföldieket verik, holnap a magyarokat, de ezt sokan nem értik meg. Ha az osztályban az egyik gyereket veri a tanár, ott a többinek is rossz, és bármikor rájuk is sor kerülhet. Nagyon rövidlátó azt gondolni, hogy “én nem vagyok afgán vagy szír, engem ez nem érint”. Ez nem így van, mert ahol ez megengedett, ott holnap te jössz.
A hosszú távú környezeti következményei nem ismertek a ma már növényekkel beültetett vagy hulladék lerakására használt vörösiszap-tározóknak Almásfüzitőn. Egy nemzetközi...
Több mint egy éve írtunk először arról a bűnszervezetről, amelyet rovott múltú nemesfémkereskedők és egykori rendőr főtisztek hoztak létre 2012 tájékán,...
Magyarország hivatalos, állami szintre emelte az álhíreket és az összeesküvés-elméleteket, de agymosásról nem lehet beszélni – mondta el az Átlátszónak...
