Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Három neves vízügyi szakember – Futaki Károly, Holló Gyula és Simonffy Zoltán – nyílt levélben szólítja fel a főváros vezetését, hogy állítsa le a Római-partra tervezett mobil gát tervezési, előkészítési munkáit. Álláspontjuk szerint a tervezési folyamat átláthatatlan, önkényes, nincs összhangban a szakma írott és íratlan szabályaival, szemléletében és megoldásaiban pedig szembe megy a vonatkozó uniós irányelvekkel. A szakértők szerint elvileg az sem kizárt, hogy a jelenlegi nyomvonal az optimális, de ezt senki nem állíthatja biztonsággal a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján. Az viszont biztos, hogy a partélre épülő védmű lenullázza a part meglévő ökológiai értékét, míg a jelenlegi, a Nánási út-Királyok útján lévő, vagy az általuk szintén vizsgálatra javasolt, a jelenlegi telekhatárokon futó védvonal jóval kisebb károkat okoz.
A nyílt levél az eddigi legélesebb szakmai kritika a partra tervezett mobilgát-projekttel kapcsolatban – a szerzők szándéka viszont nem a konfrontáció, hanem valós szakmai-társadalmi diskurzus megindítása: abban bíznak, hogy a főváros vezetése mérlegeli a felsorakoztatott érveket, és képes lesz az alapoktól újragondolni a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének problémáját. A nyílt levél szerzői az alábbi interjúban fejtik ki álláspontjukat.
Átlátszó: A főpolgármester mindig a szakma által támogatott döntéseként emlegeti a római parti védmű tervezett nyomvonalát, vagyis hogy a partélre tervezik építeni a gátat. Az informális beszélgetésekből viszont korábban is az derült ki, hogy a vizes szakemberek túlnyomó többsége elhibázottnak, vagy egyenesen megvalósíthatatlannak tartja a koncepciót, de a nyilvánosságban ezt eddig nem vállalta senki. Miért döntöttek úgy önök, hogy most megtörik a hallgatást, és nyílt levélben szólítják fel a főpolgármestert a szó szerinti újratervezésre?
Simonffy Zoltán: Mindig vártuk, hogy az engedélyezés folyamatában valahol csak előjön a szakmai józan ész, végre előkerülnek a szokásos tervezési szempontok, és több változatot vizsgálnak, értékelnek. Ezért volt lesújtó a július 27-i főpolgármesteri sajtótájékoztatón azt hallani, hogy e helyett civil szervezeteket kérnek fel arra, hogy készítsenek – lehetetlenül rövid határidőre – egy olyan változatot, amely összehasonlítható a partéli tervvel. A partéli változat terve sincs minden szempontból megfelelően kidolgozva, és ezt egy olyan „munkanyaggal” hasonlítják majd össze, ami még ennél is hiányosabb. Minden elismerésünk a civil vállalás miatt, de ez még szakmai segítséggel is szinte lehetetlen feladat. Véleményünk szerint legfeljebb a partéli megoldással kapcsolatos kritikákat és kételyeket lehet megfogalmazni, illetve egy másik változat vázlatát lehet összeállítani ilyen rövid idő alatt. Ez volt az a pont, amikor nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nem várhatjuk tovább, hogy a tervezés menete magától a normális kerékvágásba terelődjön. A levelünkkel tulajdonképpen mi is válaszolunk a főpolgármester úr kérésére: szakmai véleményt mondunk, igaz, nem egy másik változatról, hanem a tervezési folyamatról. A legfontosabb tervezési szempontok összefoglalásával pedig párbeszéden alapuló, szakmai-társadalmi konszenzus kialakulását szeretnénk elősegíteni.
Á: Márciusban készült egy úgynevezett összehasonlító tanulmány – a főpolgármester kommunikációjában a „Műegyetem szakvéleménye”-, amit ugyan a szakmán kívül sokan bíráltak, de mértékadó vizes szakemberek ekkor sem szólaltak meg, noha ez a dokumentum megpecsételni látszott a Római-part sorsát.
Futaki Károly: Igen, ez közös szívfájdalmunk, a „vizes szakma” hallgatása. Például 2013-14-ben az MTA Ad hoc Bizottsága, vagy az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Vízgazdálkodási Tudományos Tanácsa mondott szakvéleményt az akkor érvényes tervváltozatokról, és ezekben volt számos kritikai észrevétel – most viszont ezek a testületek hallgatnak. Lehetséges, hogy a háttérben voltak egyeztetések, azonban erről nem tudunk. Most eljött az a pillanat – aminek az apropóját Simonffy Zoltán említette -, hogy magánakcióba kezdjünk.
Á: A vizes szakma belső fórumain volt/van kialakult, egységes vélekedés a projekttel kapcsolatban?
SZ: Márciusban lett nyilvános a Műegyetem Geotechnika Tanszékének összehasonlító tanulmánya [a tanszék két vezető oktatója jegyzi a dolgozatot – a szerk. megjegyzése], és ekkor volt a sokat emlegetett lakossági fórum is. Bár erre sem reagált közvetlenül a vizes szakma, de talán itt kezdődött az a berzenkedés, ami végül a mi fellépésünket is eredményezte. Nem akarok mások nevében nyilatkozni, de annyit biztosan mondhatok, hogy ez az elemzés már jónéhány szakembereknek is sok volt.
Á: A kívülálló számára érthetetlen, hogy az ún. összehasonlító tanulmány tudományos fokozattal is rendelkező mérnök szerzői hogyan nyilatkozhattak egy döntés-előkészítő anyagban olyan kérdésekben, amelyekben semmiféle kompetenciájuk nincsen. De még furcsább, hogy ezt a nyilvánosság előtt szinte senki nem tette szóvá.
SZ: Nem sokkal a fórum után meg jelent egy nyilatkozat, amelyben 11 szakember – köztük egy vízépítő mérnök is -, kérte a döntési folyamat felfüggesztését, és egy komplex tervezési folyamat elindítását. Akkor úgy gondoltam, hogy a szakmai közvélemény előbb-utóbb kikényszeríti a változtatást. Eltelt azonban öt hónap, és ilyen korrekció sajnos nem történt.
FK: Ahogyan a tiltakozó nyilatkozatban is szerepel, az kétségtelen, hogy a Műegyetem Geotechnikai Tanszéke kompetens a tervezett védművel kapcsolatos talajmechanikai, állékonysági kérdésekben, de kevésbé illetékes árvízvédelmi, vízgazdálkodási, ökológiai kérdésekben nyilatkozni. Ezeknek a diszciplínáknak ugyanis megvannak a maguk tanszékei az egyetemen. Más kérdés, hogy ezeket, konkrétan a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszéket, illetve a Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszéket nem kereste meg senki.
SZ: Tehát akkor még arra lehetett számítani, hogy az engedélyezési folyamatban – ami egy ilyen projekt esetében szigorú szabályok szerint zajlik -, majd rendeződnek a dolgok: tisztázódik, hogy milyen szempontok alapján kell környezeti hatásvizsgálatot készíteni, és ezt viszontlátjuk az engedélyezésre beadott környezeti hatástanulmányban. Pillanatnyilag viszont még azt sem lehet tudni, hogy elkészült-e ez az anyag – bár úgy tudjuk, valamit már beadtak. Ehhez azt kell tudni, hogy a környezeti hatásvizsgálat egy folyamat: ennek részeként nyilvánosságra kell hozni a projekt feltételezett/várható környezeti hatásaival kapcsolatos információkat, amihez hozzá lehet szólni. A szakma tehát arra számíthatott, hogy a főpolgármester bejelenti, elkészült és beadták a környezeti hatásvizsgálati anyagot, azt nyilvánosságra hozzák, és várják a véleményeket– viszont erre jött a főpolgármester július 27-i sajtótájékoztatója, ami számunkra nyilvánvalóvá tette, hogy nincs remény arra, hogy a tervezési folyamat visszakerüljön a normális kerékvágásba, vagyis azonos minőségben kidolgozott alternatívák összehasonlításáról lehessen beszélni.
Holló Gyula: A szakmai háttér hiányosságaival kapcsolatban szeretnék még valamit hozzátenni, némileg személyes okból is. A szakmai életem utolsó szakaszában alapfeladatom volt az úgynevezett EU irányelvek hazai környezetbe történő átültetésének irányítása, támogatása. Ezek közé tartozik pl. a Víz Keretirányelv, amelynek a fő ideája, hogy a vizek jó állapotát el kell érni: ez – egyebek mellett – a jó ökológiai állapotot is jelenti. Kicsit távlatosabban ez azt célozza, hogy a jövő számára meg tudjunk őrizni egy olyan közkincset, ami az élet alapfeltétele. A vizekkel kapcsolatos döntéseket, a szemléletet alapvetően ennek kell meghatároznia. Ennek jegyében a többi vízzel kapcsolatos irányelv is előírja az összehangolási kötelezettséget: pl. az ún. Árvízi Irányelvben szintén benne van, hogy minden fejlesztésnek meg kell felelnie a Víz Keretirányelv követelményrendszerének.
SZ: Éppen ezért adtuk a nyílt levelünknek a Tájhasználat ÉS árvízvédelem címet, mert erre akartuk felhívni leginkább a figyelmet. A két szempontnak nem vagylagosnak kell lennie, hanem úgy kell biztosítanunk az árvízvédelmet, hogy egyben megtartsuk a meglevő ökológiai és tájértékeket. Ettől csak különleges indokolt esetben lehet eltérni. Az alapmegközelítés tehát pont nem az, amit a Római-part esetében most látunk, vagyis hogy műszakilag részletesen megtervezzük az árvízvédelmet, és utána valamilyen vizsgálattal véleményt mondunk arról, hogy ennek mi a környezeti hatása. Hanem eleve úgy kell az árvízvédekezést tervezni, hogy az a lehető legnagyobb mértékben megóvja a környezeti értékeket. A gyakran emlegetett fenntarthatóság itt konkrétan azt jelenti, hogy ezt a két szempontot – a társadalmi-gazdasági szempontokkal együtt – harmonizáljuk. A budapesti Duna-szakasznak a Római-part egy olyan ritka része, amit nem szabad feláldozni az árvízvédelem érdekében, különösen, hogy itt létezik más megoldás.
FK: Szeretnék eloszlatni egy közkeletű félreértést: Az irányelvek nem valamiféle ajánlások, választható javaslatok, hanem olyan kötelező uniós szintű előírások, amelyeket Magyarország elfogadott, és adaptált a magyar jogrendszerbe. Vagyis mind az Árvízi Irányelv, mind a Víz Keretirányelv kötelezően betartandó a Római-parti védmű tervezése esetében is. Az különösen érthetetlen, hogy úgy akarunk erre a projektre uniós támogatást kérni, hogy közben semmibe vesszük az általunk is elfogadott uniós szabályozást.
HGY: Ezen túlmenően azt is látni kell, hogy egészen másfajta szemléletmód jellemzi az irányelveket, mint amit most a Római-part kapcsán látunk. Az irányelvek alapján meg kellene határozni azt a cselekvéssort, programcsomagot, amelynek a végrehatása a jelenlegi viszonyokat fokozatosan javítva közelít a jó állapothoz, vagy éppen annak megőrzését célozza. Az például egy, a jó állapot elérését célzó intézkedési sor, hogy egy agyonszabályozott mederszakaszon abbahagyják a meder kotrását és rendszeres „karbantartását”, hagyják a partot spontán fejlődni. Így kialakulnak azok a feltételek, amelyekre az oda illő növényzetnek szüksége van; majd elkezdődik a megjelenő növényzet szelektív irtása, illetve gondozása, és tíz-tizenöt év alatt kialakul egy hasonló vegetáció, mint ami most a Római-parton van. Azt laikusként is könnyű belátni, hogy most viszont itt ennek épp a fordítottját akarjuk megcsinálni: egy nem kellően megalapozott döntéssel lényegében felszámoljuk a meglevő természetközeli állapotot.
Á: Milyen hatást várnak, vagy remélnek a főpolgármesternek címzett nyílt levéltől?
FK: Azt szeretnénk elérni, hogy a tervezéssel menjünk vissza a kályháig, és a hatályos előírások szerint kezdjük újra a tervezési folyamatot: állítsanak fel szempontrendszert, ami alapján majd a döntések születnek, dolgozzanak ki változatokat, azokat hasonlítsák össze, az összehasonlításban használjanak komplex modelleket, és ennek a folyamatnak az eredményeképp derüljön ki, hogy műszaki, ökológiai, társadalmi-gazdasági szempontból melyik a legmegfelelőbb megoldás.
SZ: Reméljük, hogy a műszaki tervezésre is lesz elegendő idő, ami alapvető fontosságú a védelem biztonsága szempontjából. Noha számos felvetés jelzi a műszaki terv kidolgozottságával kapcsolatos bizonytalanságokat, a levelünkben ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk részletesen. Abból indultunk ki, hogy felelős tervezés esetén gyakorlatilag minden bizonytalanságra elvileg létezik megoldás . A költségek és a környezeti következmények azonban változatonként jelentősen különbözhetnek. Egységes műszaki-biztonsági szempontrendszerre van szükség, amelyet valamennyi változat esetén alkalmazni kell. De ez egy nagyon komplex, nem csupán mérnöki feladat. Jelenleg azonban rengeteg információ hiányzik, ami eleve kizárja a jó döntést: nincs ökológiai tanulmány, nincs területfejlesztési tanulmány, hiányzanak olyan kiegészítő terepi mérések, amelyek alapján műszakilag biztonságos megoldásokat lehet tervezni. Majd ha mindez megvan, akkor a Futaki Károly által mondott módszer szerint, lépésenként haladva lehet eljutni az optimális változat kiválasztásáig, és ezt a tervet kell aztán teljes részletességgel kidolgozni.
Á: Visszatérve egy percig a keretirányelvekben rögzített szabályozásra: az abban foglaltak szerint mi lehet az a szempont, tényező, amely alapján mégis helyes döntés lehet nem az ökológiai szempontból legjobb változatot megépíteni – most ugye erre készül a város vezetése a partéli védművel.
SZ: Például azt kellene bizonyítani, hogy a beruházási és védekezési költség lényegesen nagyobb a Nánási úton, vagy egy közbenső, a parti kerítések közelében futó nyomvonalon, mint a partélen, így megéri a parti ökoszisztémát feláldozni. És azt is igazolni kell, hogy ezzel a társadalom is egyetért. Ezen kívül bizonyítani kellene, hogy olyan értékek vannak a hullámtéren, amelyeknek a védelme indokolja a védvonal partélre helyezését, illetve hogy a védekezés a partélen a legbiztonságosabb.
HGY: Sajnos a tervezéshez kapcsolódó társadalmi egyeztetés nagyon hiányos volt. Ennek egyik következménye, hogy a jelenlegi tervnek nincs társadalmi elfogadottsága. Az európai irányelvek egyik fontos alappillére, hogy a vízgazdálkodással kapcsolatos döntésekbe be kell vonni a társadalmat. A terveket nyilvánosságra kell hozni, és a társadalom számára lehetővé kell tenni a terv véleményezését; a felmerült kérdésekre választ kell adni, a javaslatok elutasítását indokolni kell. Ez nem csak formális kötelezettség, hanem éppen ez biztosíthatja a konfliktusok megnyugtató kezelését. Csak így lehetséges, hogy műszaki és társadami-gazdasági szempontból egyaránt elfogadható megoldás szülessen.
Á: A főpolgármester rendszeresen az időhiányra hivatkozik, hogy már nincs idő újabb hosszas vizsgálódásra, minél előbb meg kell oldani a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének problémáját.
FK: Itt az időtényezőnek semmilyen relevanciája nincsen. Az új árvízvédelmi rendszerrel legalább 50, de inkább 100 évre határozzuk meg az árvízvédelmi biztonságot és a környezetet. Ennek fényében nyilvánvalóan nevetséges állítás azt mondani, hogy nincs arra idő, hogy ezekkel a vizsgálatokkal akár két évet is foglalkozzunk.
Kapcsolódó cikkeink
Vakon döntenek a fővárosi képviselők a Római-part sorsáról
A lakosság hangot ad – „társadalmi vita” a Rómaira tervezett mobilgátról
Tüntetés után, döntés előtt: mi várható a Rómain?
Nyilvános az összehasonlító elemzés, amely eldöntheti a Római-part sorsát
Tarlós megköszönheti a civileknek, hogy nem épített eddig gátat
Most kéne abbahagyni? A főpolgármester rugalmas elszakadása a római-parti mobilgát-koncepciótól
Súlyos kockázatokat hallgat el az Országos Vízügyi Főigazgatóság Római-parti jelentése
Zöld-díjat nyert az atlatszo.hu a Római-partról szóló cikksorozattal
Római-parti mobilgát: iszapbirkózás a közmeghallgatáson
“A mobilgát jó találmány, de nem a Rómaira való” – civilek az árvízvédelemről
Káosz a koncepcióban: árvízvédelmi tervek a Római-parton
Katasztrófát okozhat a Római-parti mobilgát – figyelmeztetésre sem lesz idő
Frissen alapított pályázó, összetákolt előterjesztés – így adták el a római-parti csónakházakat
Római-parti mobilgát: Szállodák, házak és lakóparkok a hullámtérben
Becker András
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!