Adatigénylések

Már három múzeum elárulta, kiknek és mennyiért adta bérbe műtárgyait és termeit, a Szépművészeti még mindig nem

A Mezőgazdasági Múzeum kivételével valamennyi intézmény reagált az adatigényléseinkre, és bár a válaszok meglehetősen változatosak, egyik múzeum sem tagadta meg a kért közérdekű adatok kiadását. Úgy látszik, máshol precízebb a nyilvántartás, mint a Baán László által vezetett intézményben. 

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

Februárban, a Szerb utcai festménykölcsönzéses botrány után, több közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be a Szépművészeti Múzeumnak. Kikértük, hogy a Szépművészeti és az irányítása alá tartozó Nemzeti Galéria az elmúlt tíz évben kiknek adott kölcsön műtárgyakat, kiknek adta bérbe a termeit és kiktől vett valamit 5 millió forintnál drágábban.

Kikértük továbbá a Kultúra 2008 Nonprofit Kft.-vel kötött szerződéseket, mert ez a cég intézi a múzeum termeinek bérbeadását, és a cég felügyelőbizottságának tagja Habony Árpád üzlettársa, Rostás Zoltán, mint azt a 444 megírta. Habony Árpád pedig ugye ingyen tarthatta a Szépművészetiben az esküvőjét, ahol Baán László volt a tanúja.

Előzmények

Győzelem, ingyen adja ki a közérdekű adatokat a Szépművészeti!

Már csak 420 ezer forintot kér a Szépművészeti a közérdekű adatokért

600 ezer forintot kér a Szépművészeti Múzeum a képkölcsönzési listáért

Nem mutatja meg a Szépművészeti a Habonyék által visszaadott képeket

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be

Az adatigényléseinkre először azt válaszolta a Szépművészeti Múzeum, hogy 600 ezer forintot kell fizetnünk a válaszokért, majd már csak 420 ezret kértek, végül pedig közölték, hogy magukra vállalják a munkadíjat, egy forintot sem kell fizetnünk az adatokért.

Most viszont még mindig ott tartunk, hogy várunk, mert az általunk kért adatok nagy mennyiségére való tekintettel meghosszabbították az igénylések válaszadási határidejét.

Hét másik múzeumnak is adatigényléseket küldtünk

A különböző alkalmakra bérbe vehető Szépművészeti Múzeum több rendezvényszervező cég honlapján is szerepel, ahogy további hasonló állami intézmények is megtalálhatók a kínálatban. Térítés ellenében bárki kibérelheti rövidebb-hosszabb időtartamra az alábbi, szintén közpénzből működő intézmények meghatározott termeit:

–         Budapesti Történeti Múzeum

–         Helikon Kastélymúzeum

–         Gödöllői Grassalkovich Kastély

–         Hadtörténeti Múzeum

–         Iparművészeti Múzeum

–         Kiscelli Múzeum

–         Magyar Mezőgazdasági Múzeum

–         Természettudományi Múzeum

Az utóbbi, főként gyerekprogramokat tartó, és nem művészeti alkotásokat bemutató múzeum kivételével valamennyi intézménynek beadtunk három-három adatigénylést.

Mindegyiktől kikértük ugyanazt, amit a Szépművészetitől: a terembérleti szerződések listáját, a magánszemélyeknek/-cégeknek kölcsönadott műtárgyak összesítését, valamint a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listáját az elmúlt tíz évre visszamenően.

A Mezőgazdasági Múzeum kivételével valamennyi intézmény reagált az adatigényléseinkre, és bár a válaszok meglehetősen változatosak, egyik múzeum sem tagadta meg a kért közérdekű adatok kiadását.

Az Iparművészeti először pénzt akart kérni

Az Iparművészeti Múzeum március elsején azt válaszolta, hogy elkezdték az adatigénylés teljesítését, és annak felmérését, hogy “a kért adatok kigyűjtése, rendszerezése, az adatokból összeállítandó lista elkészítése mekkora munkaerőforrás igénybevételével valósítható meg”. Azt ígérték, hogy március 4-én délig tájékoztatást küldenek majd “az adatszolgáltatás esetleges költségvonzatáról”, ez azonban nem történt meg, viszont március 11-én megkaptuk az adatok egy részét.

A műtárgykölcsönzős igénylésre válaszul közölték, hogy 2006. január 1. óta csak kiállítási célra adtak kölcsön műtárgyakat, a tartós (egy évet meghaladó) bérbeadások listáját pedig naprakész nyilvántartásban vezetik, melynek 2015 végén aktualizált verziójából készítették a nekünk küldött táblázatot.

A nettó 5 millió forintot elérő szerződések közül megkaptuk a 2012 óta kötött valamennyi megállapodás listáját, a korábbiak összegyűjtését a papír alapú irattárukból 1 hónapon belül tudták vállalni.

A teremkölcsönzéses igénylésre elküldték a nyilvántartott adatokat 2007 szeptemberétől kezdve, a korábbiak összegyűjtését szintén 1 hónapon belül tudták vállalni, akárcsak a szerződések esetében.

A listán különböző eseményeket találunk: van koncert, gálavacsora és filmforgatás is. Továbbá látszik, hogy szép bevételre tesz szert ily módon az Iparművészeti.

 

Habony Árpádhoz közeli bérlőt vagy ingyenes teremkölcsönzést nem találtunk, legrosszabb esetben legalább a rezsiköltséget ki kellett fizetnie a bérbevevőnek, de jellemzően 400 ezer és 1 millió forint közötti összeget kért az intézmény az aulája időszakos használatáért cserébe.

Az Iparművészeti Múzeum által kiadott valamennyi adat itt megtekinthető.

Gödöllőn csak egy műtárgykölcsönzés volt, de az nagyon vicces

A Gödöllői Királyi Kastély a nettó 5 millió forintot elérő szerződésekre és a terembérbeadásokra vonatkozó igénylések válaszadási határidejét meghosszabbította 60 nappal, bár az Infortövény értelmében csak 15 napos hosszabbításra van lehetőségük az adatgazdáknak. Azonban tényleg sok adatot kértünk, és értékeljük a válaszadási szándékot, úgyhogy várunk türelmesen.

Viszont a műtárgykölcsönzéses igénylésre már meg is kaptuk a kért adatokat, méghozzá olyat, amire nem számítottunk.

“Társaságunk esetében csak múzeumok, kiállítóhelyek, költségvetési szervek részére történt műtárgykölcsönzés az elmúlt 10 évben – egy kivétellel.

A jelzett esetnél az eredeti festmény a Közlekedési Múzeum tulajdona, de a MÁV vezérigazgatóságának díszítésére szolgált évtizedeken keresztül, még Horthy István mint a MÁV elnöke által Gödöllőről a vezérigazgatóságra szállíttatva valamikor az 1940-es években. Amikor a Kastély állandó kiállításába Társaságunk elkérte a festményt, az a megállapodás született, hogy odaadják az eredetit, de cserébe Társaságunk készített egy festménymásolatot. 2009-ben azonban ezt a másolatot is visszaadták.”

A szóban forgó alkotás(másolat) Brodszky Sándor A gödöllői kastély című festménye, amiről sajnos nem találtunk képet.

A Hadtörténeti Múzeumban három ingyenes teremkiadás is volt

A Honvédelmi Minisztérium alá tartozó Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) tájékoztatása szerint mindössze hat darab kezelésében lévő tárgyat adott kölcsön közszférán kívülre. Két csapatzászlót a szabadszállási Honvéd Nyugdíjas Klubnak, négyet pedig a kiskunhalasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnek.

Utóbbi a zászlókkal többek közt az alábbi szalagokat is megkapta 2014 áprilisa és 2015. december 31. között:

–         “Hofherr Traktorgyár /Munkások és Katonák közös erővel építjük és megvédjük hazánkat”

–         “Sárbogárdi Áll. Ált. Iskola úttörői – Előre a békéért“

–         “Kiskunhalas város tanácsa 1984 – Szeretettel néphadseregünk katonáinak”

A másik két adatigényléssel kapcsolatban azt közölte a HIM, hogy a terembérleti szerződéseket öt, a nettó 5 millió forintot elérő megállapodásokat pedig nyolc évig őrzik meg. Ezeket el is küldték.

A teremkiadásokból az Iparművészetinél kevesebb, de azért így is szép, átlagosan évi 6 milliós bevétele származott az intézménynek.

 

Viszont ezen a szerződéslistán már találtunk olyan alkalmakat, amikor a bérbevevőknek nem kellett fizetniük a múzeum termeinek használatáért. Mindhárom ilyen eset 2014-ben történt: Dévai Nagy Kamilla énekes egy koncertet, a Veritas Történetkutató Intézet egy konferenciát, a fideszes Schöpflin György EP-képviselő pedig egy 10 órás kerekasztal-beszélgetést tarthatott ingyen a Hadtörténeti Múzeumban.

Hasonló időtartamú, szintén a múzeum Márványtermében tartott magánrendezvényekért 250-350 ezer forintot kért másoktól az intézmény ugyanebben az évben.

A Hadtörténeti Múzeum által küldött valamennyi adat itt megtekinthető.

A Budapesti Történeti Múzeum szinte mindent megküldött

A Kiscelli Múzeum adatigénylésünkre küldött válaszában jelezte, hogy ők a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) tagintézménye, így a rájuk vonatkozó információkat is az anyaintézmény adatszolgáltatása fogja tartalmazni.

Így is történt. Bár a műtárgykölcsönzéses igénylés válaszadási határidejét a BTM meghosszabbította 15 nappal a kért közérdekű adatok nagy mennyiségére hivatkozva, de a nettó 5 millió forintot elérő szerződések listáját, és a teremkiadások összesítését már megküldték.

A teremkiadási listán az látszik, hogy a Budapesti Történeti Múzeum és a Kiscelli Múzeum egyaránt népszerű helyszíne különböző rendezvényeknek és filmforgatásoknak is, az intézmény magas bevételre tesz szert az ilyen alkalmakból. Ingyenes bérbeadás nincs a listán.

 

A Budapesti Történeti Múzeum által küldött valamennyi adat itt megtekinthető.

A Helikonnal alkudoztunk

A keszthelyi Helikon Múzeum az egyetlen olyan intézmény a fentiek közül, amely pénzt kér tőlünk a kért közérdekű adatokért cserébe. Ráadásul elég vastagon fog a ceruzájuk.

A nettó 5 millió forintot elérő szerződéseik listájáért először 216 ezer forintot akartak kérni, de mikor tájékoztattuk őket, hogy az Infotörvény értelmében ezt már rég ingyenesen hozzáférhetővé kellett volna tenniük a honlapjukon, akkor megköszönték az információt, és közölték, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a listát a weboldalukon, ingyen.

Műtárgyakat nem adtak kölcsön senkinek 2006 és 2016 között, azt viszont még számolják, hogy a teremkiadási szerződéseik listájáért mennyit kell fizetnünk. A licit 264 ezer forintról indult, de megnyugtattak, hogy csak a valós munkát fogják kiszámlázni, tehát a végösszeg ennél kevesebb is lehet.

“ Helikon Nonprofit Kft. 3/2015. számú Igazgatói utasítása

értelmében az adatok összegyűjtésének munkadíja 1.470 Ft / óra, az a/4-es oldal gépi scannelése 4Ft/db, kézi scannelése 8 Ft/db, a fénymásolás 20 Ft/db, azaz az adatkérés várható költsége kb. 264.600 Ft. (…) A Helikon Kastélymúzeum dokumentumait 5 évig irattárban, azután archív irattárban őrzi. Mivel kérése 2004. január 1-től datált dokumentumokat érint, ezért azok kigyűjtése kézi erővel egyedileg történik. Számításaink szerint ez várhatóan három fő napi négy óra 15 munkanapra vonatkozóan 1470 Ft-os óradíjjal számolva 264.600 Ft. Természetesen amennyiben kollégáim hamarabb végeznek a feladattal, úgy csak a valós óraszámok kerülnek kiszámlázásra.”

Mivel nem akarunk ekkora összeget kifizetni, szűkítettük az adatkérést az öt évnyi, a Helikon tájékoztatása szerint a könnyebben hozzáférhető irattárban őrzött szerződésekre. Így már csak az eredeti összeg tizedét, 26.460 forintot kér tőlünk a múzeum.

A Mezőgazdasági Múzeum és a Szépművészeti Múzeum adatszolgáltatását még várjuk.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás