Cikkek

„Felfuvalkodott hólyag, akit elborít a pénz” – ez ment a Vizó-birodalomban a telefonlehallgatások alapján

Papíron, belső nyelven, rajzokon vezették a pénzmozgásokat az éjszakai élet ismert alakja, a vesztegetéssel és költségvetési csalással vádolt Vizoviczki László szórakozóhelyein. A házkutatás során a konyhájában találtak meg titkosított rendőrségi iratokat, illetve egymás után leltek rá a szanaszét levő kisebb-nagyobb pénzösszegekre. Vizoviczki hamar indulatossá vált, ha nem úgy mentek a dolgok, mint ő szerette volna, az alkalmazottai pedig loptak, amit tudtak – ez derül ki az Átlátszó birtokában lévő lehallgatási anyagokból, amelyeket a titkosítás alóli feloldás után tettek a diszkópápa ügyében zajló eljárások bizonyítékaivá.

„Figyelj már, és akkor mi van még? A pénzes zsákos bugyi, miket kell még, mert akkor csak úgy tudom eldugni, hogy csinálok egy csomagot és leviszem a WC-snek, mert itt sehol nem tudom eldugni… A rajzodat tüntesd el, nem lehet elől, minden más a szokott mederben.”

Ezt a telefonbeszélgetést a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) az éjszakai élet ismert diszkó mogulja, Vizoviczki László és embere, Varga István 2012. május 31-én történt elfogása után másnap rögzítette.

 

vizo1

 

A csevegés része a költségvetési csalás gyanúja miatt folyó eljárás nyomozati anyagának, amely teljes egészében a szerkesztőségünk birtokában van. Az ügy már bírósági szakban van, csak úgy, mint a másik Vizó-eljárás, a vesztegetési ügy, melyet zárt ajtók mögött tárgyalnak Debrecenben.

A nyomozati anyag iratainak ismertetésével az Átlátszó első körben azt szeretné megmutatni, hogy mi történt a Vizoviczki-birodalomban a főnök rács mögé kerülése után, mekkora riadalmat keltett az üzletvezetők – köztük családtagok – és az alkalmazottak között.

Az egyik üzletvezető például azzal hívta fel az emberét 2012. május 31-én este tíz óra előtt néhány perccel, hogy van egy jó híre, mégpedig az, hogy aznap nem kell dolgoznia. Majd beszámolt arról, hogy a Hajógyári-szigetet ellepték a kommandósok és elvitték Vizoviczki Lászlót, a bizalmasát egyben testőrét, Varga Istvánt és az egyik mindenesét, aki a szórakozóhelyek kiadásait felügyelte.

„A Bervát ellepték a TEK-esek, akik ajtóstól, kutyástól rontottak be… a lányokat hazaküldték.”

Az üzletvezető, aki mindezt elmesélte, az üres étteremben ült a szakáccsal meg egy zenésszel, mivel a rendőrök nem engedték nekik, hogy bezárjanak. „Mindent el kell tüntetni… a rajzokat össze kell tépni… Most mi lesz, senki nem tudja, mindenki csak találgat.”

 

vizo2

 

Az idézett mondatok, amelyek más beszélgetésekkel együtt a titkosítás feloldása után kerültek be a nyomozati anyagba, mutatják, hogy a Vizó-birodalom dolgozói nem mindent szerettek volna a hatóságok tudomására hozni.

Így az úgynevezett rajzokat sem, amelyek az Átlátszó tudomása szerint a bírósági tárgyaláson is szerepet kaptak, hiszen ezek tartalmazták a pénzmozgásokat, az áruvásárlásokat, a különböző kiadásokat és a borravalókat is. Ezeket a rajzokat, iratokat, könyvelési anyagokat és a házkutatások során megtalált pénzt is mind elvitték a nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai.

„Laci konyhájában találtak TÜK-ös titkosított papírokat…” és egy Citadella feliratú, zöld mappát. Abban benne volt Portik Tamás 2006. szeptember 7-ei tanúkihallgatási jegyzőkönyvének fénymásolata. Az egykori energolost, aki jelenleg több gyilkossági ügy vádlottja, anno azért hallgatták meg, mert Vizoviczki László el akarta foglalni a Citadellát, aminek a férfi is tanúja volt.

Korábbi cikkeink Portik Tamásról

Ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek pártszínek – Portik Tamás ingatlanokról, olajos alvilágról, politikai kapcsolatokról

Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig

“Filmesekkel is jóban vagyok” – Kálomista és P. Koltai a Portik-Laborc jegyzőkönyvben

Az Alkotmányvédelmi Hivatal kiadta a Portik-Laborc jegyzőkönyveket, itt letölthetők

A zöld irattartóban találtak még egy dokumentumot: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztály átiratának másolatát, amely „államtitok, szigorúan titkos minősítésű” volt, és amellyel banki adatokat kértek meg.

Nem túl kedves főnök, enyveskezű alkalmazottak

Vizó otthonában előkerült két fegyver is, amelyek közül az egyikre engedéllyel sem rendelkezett. A hatóság emberei szanaszét találtak különböző pénzösszegeket, így hol kétszázezer, hol háromszázezer, de volt, hogy hétszázezer forint akadt a kezükbe. Ami miatt – mint az egyik beszélgetésben megjegyzik –, a házkutatást végzők nem titkolták a diszkópápáról kialakult azon véleményüket, hogy egy felfuvalkodott hólyag, akit elborít a pénz.

 

vizo3

 

Összesen kétszázmillió forintot számoltak össze – ezt Vizoviczki László anyósa ejtette el egyik csevegésében. Az asszony egyébként azt állította, hogy saját maga sem tudta, hogy Vizoviczki László hol tartja a pénzt. „Most kíváncsi vagyok, mit vált ki belőle, mert eddig nagy fityekkel volt, hogy mennyi pénze van.”

Egy másik beszélgetés során azt hozta fel lánya élettársáról és hat gyerekének apjáról, hogy teljesen logikátlan dolgai voltak, és volt, aki azt hallotta valahol, hogy óriási tartozásai vannak, amit követelnek tőle.

Még azt is megjegyezte az asszony – még Vizoviczki és Varga elfogása előtt –, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, ő nem fog önként börtönbe menni, „ezt hiába gondolja bármelyik családtagjától.” Egyébként, hogy ha nem is éppen a férfi rács mögé kerülésére, de valami ilyesmire lehetett számítani a hatóságok részéről, az egyik könyvelő is megemlítette.

Lehet, hogy a diszkó mogul nem volt kedves ember, de az alkalmazottak is megérték a pénzüket – derült ki a csevegésekből. Folyamatosan átverték a főnököt, a felszolgálók átírták a szedőpapírokat miután a vendég elment, valótlan mosodai számlákat adtak le. Az üzletvezetők a rendezvények alatt volt, hogy eltűntek, esetleg nem azt csinálták, amit kértek tőlük. Előfordult az is, hogy eltűnnek az italok a pultból vagy a hűtőből.

Trükköztek azzal is, hogy kevesebb áru volt letéve, mint amennyi súlyú szerepelt a papíron, valamint plusz túlórákat számoltak el valós meló nélkül. A főnök pedig csak azért tűrte el az üzletvezetők általi lenyúlásokat, megrövidítéseket, mert az volt a véleménye, hogy ha kirúgna valakit és mást venne fel helyette, az sem lenne jobb.

A legfőbb mindenes szerint az üzletvezetők – beleértve az apóst is – többször megpróbáltak olyan számlákat elfogadtatni vele, „amelyeknek nem volt realitásuk.”

Mindezek miatt az anyós arról egyeztetett a mindenessel, hogy körellenőrzéseket kell tartani, hogy folyamatosan és meglepetésszerűen figyeljék a pultokat, mert ha az ott dolgozókban nem tudatosodik, hogy állandóan figyelik őket és lebukhatnak, akkor „óriási rablás lesz”. „Így is minimális létszámunk van, a költségeket meg nem szabad növelni.”

Egyetértettek abban is, hogy most észnél kell lenniük, nem szabad megbukniuk, és tartottak attól, hogy bárkit, bármikor elvihetnek az ügyészségre.

„Most már ezen túl vagyunk” – jegyezte meg az anyós –, „meg kell próbálni a lehető legjobban és erre stratégiát kell kidolgozni, meg hogy talpon maradjunk. Mert, hogy jönnek még az tuti, és ha akkor a legkisebb bajt találják, akkor műanyag lakat és nézhetjük. Na, mindegy. Majd konzultálunk bent, a lényeget nem telefonon.”

Az asszony egyébként úgy gondolta, azért került be a veje, mert meg akarják ölni. „De őt nem fogják” – tette hozzá.

Rendőrök csak elvétve bukkannak fel a lehallgatási anyagban

Az eljáráshoz csatolt telefonlehallgatásokból a rendőrök szerepe nem bukik ki. Az anyós egyszer arról beszélt, hogy Vizoviczki megemlítette neki, hogy fogalmuk sincs, ki mindenkinek tömi a zsebét. A mindenes pedig egy alkalommal arra kér meg egy férfit, hogy egy levéllel kapcsolatban nézze meg, mi van a rendőrségi anyagban.

 

vizo4

 

A szórakozóhelyek fő ellenőre említette meg azt is egy telefonbeszélgetés során, hogy a rendőrség jelenléte egy szórakozóhelynek nem tesz jót. Ez úgy került szóba, hogy Vizoviczki egyik debreceni szórakozóhelyén kidobtak egy ötfős társaságot, akik azt ígérték, százötvenen mennek vissza.

A sorok között olvasva a mindenes úgy gondolta, a helyzetet lehet kezelni rendőrök révén, mert az ottani üzletvezetőnek és biztonsági főnöknek is vannak saját emberei a rendőrségen. A beígért bosszú miatt a következő bulinál valóban sok rendőr volt kint, és mindenkit igazoltattak, de balhé nem történt.

A Vizoviczki László lakásán talált több százmillió forint miatt az ember nem gondolná, de a szórakozóhelyek nem mind termeltek hatalmas bevételt. Voltak veszteséges helyek, mint például a Cafe Incognito vagy a Karma, amelyeket időről-időre maga a diszkópápa is be akart zárni, hogy ne vigyék a pénzt, de aztán mégsem lépett – panaszokodott az egyik alkalmazott a pénzszórásra.

Megemlítette még azt is, hogy a könyvelés nem állt a helyzet magaslatán, 2012 áprilisában még ott tartottak, hogy a 2010-re vonatkozó iparűzési adóbevallás sem volt beadva.

(Folytatjuk)

Csikász Brigitta

Címlapfotó: MTI / Lakatos Péter

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás