Bezárás
Adatigénylések

Az Alkotmányvédelmi Hivatal kiadta a Portik-Laborc jegyzőkönyveket, itt letölthetők

Amint arról tegnap beszámoltunk, az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján megjelent közlemény szerint az “Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, 2013. április 16-án született állásfoglalására, valamint a Belügyminiszter utasítására tekintettel az Alkotmányvédelmi Hivatal, mint minősítő a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottak dokumentumait felülvizsgálta, amelynek eredményeként azok minősítését megszüntette”, ezért az atlatszo.hu közérdekű adatigényléssel fordult a titkosszolgálathoz, hogy hozza nyilvánosságra a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottakat rögzítő dokumentumokat.

Adatigénylésünkre villámgyors választ kaptunk, az AH anonimizált formában kiadta a kért dokumentumokat, amelyeket itt lehet letölteni: PDF1PDF2., PDF2 (javitott)

Update: A második dokumentumot újraküldte az AH, “ismételten csatolom a Laborc-Portik találkozókkal kapcsolatos doc2.pdf dokumentumot, amely a korábbiakban a 3. oldaltól technikai körülmények miatt hibásan került továbbításra” – írták. A javított verzió itt letölthető:

A jelek szerint a korábban titkosított dokumentumokhoz való hozzáférésben a kormánypárti sajtó elsőbbséget élvezett, hiszen a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok már tegnap, a Heti Válasz pedig ma reggel ismertette a jegyzőkönyvek tartalmát, míg a hvg.hu vagy az Index korábban hiába kérte azokat. Az atlatszo.hu új adatigénylést küldött az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette szakértői bizottságnak a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottakat rögzítő dokumentumok minősítésének feloldhatóságáról szóló jelentését kérve, reméljük erre is gyors válasz érkezik.

Fantomfoci, Guriga tábornok, pártállami titkosszolgák és a Szilvásy-ügyek

„[Kerekes] kijelentette, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál tábornok, Guriga a fedőneve, fényképes igazolványt is mutatott. […] Kérte, hogy hivatkozzam magas szintű politikai kapcsolataira, Szilvásy Györgyre, Szekeres Imrére” – mondatok a kecskeméti törvényszéken folyó milliárdos csalási ügy elsőrendű vádlottjának korábbi vallomásából. Cikksorozatunk záró részében a fantomfutballügy harmadrendű vádlottja körüli kapcsolati háló újabb, a Budapest Airporthoz és egykori állampárti titkosszolgákhoz fűződő részét mutatjuk be. Tovább a teljes cikkre.

Fotó: innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom