Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata a képviselő-testület tegnapi alakuló ülésének döntéseivel elsőként teljesítette a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu által indított „Ez a minimum a korrupció ellen” kezdeményezésnek az önkormányzati működés átláthatóságával kapcsolatos vállalásait. Figyelemreméltó és örömteli, hogy a közérdekű adatok szélesebb nyilvánosságát biztosító önkormányzati rendeletet a testület egyhangúlag szavazta meg, azaz a javaslatot az előterjesztő Karácsony Gergely polgármestert jelöltként támogató pártok megválasztott képviselői mellett az LMP, a Civil Zugló Egyesület, a Jobbik és a kormánypártok is támogatták.
Karácsony előterjesztése nem kevesebbet akar elérni, mint hogy „Zugló az információszabadság tényleges érvényesítése szempontjából mostantól mintaértékű nyilvánossági politikát folytasson a proaktívan közzétett adatok köre és felhasználhatósága szempontjából éppúgy, mint az egyedi megismerési igények kezelésében”. Nézzük, hogy mit jelent ez a nekibuzdulás a gyakorlatban! Mennyivel lehet könnyebb a közzétételi rendelettel és az új zuglói szmsz-szel a kiterjesztett nyilvánossági szabályokdecember 1-jei hatálybalépése után a közügyek és a helyi közpénzek sorsa iránt érdeklődő zuglói polgár helyzete, mint más kerületek és települések lakóié?
1. A felhasználó az önkormányzat és a polgármesteri hivatal esetében a zuglo.hu oldalon egy helyen, a „Közérdekű adatok” link alatt érhet el minden, kötelezően közzéteendő közérdekű adatot tartalmazó oldalt. Az önkormányzati gazdasági társaságok és alapítványok, illetve az önkormányzat által irányított költségvetési szervek esetében ez a link saját honlapjukon is szerepelhet, ide azonban szintén link mutat a zuglo.hu-ról.
2. Ezekre a honlapokra „Adatigénylés” link is kerül majd, amelyre kattintva a felhasználó elérheti az egyedi adatigénylésekhez szükséges jogi tájékoztatást, az adatigénylés folyamatát végigkövető, a határidőkről és a jogi lehetőségekről az igénylő számára tájékoztatást nyújtó oldalt (mivel más ilyen nincs, a KiMitTudnak a zuglói adatkezelőkre mutató aloldalát), valamint az adatigénylések teljesítésének koordinációjára kijelölt munkatárs nevét, telefonszámát és az adatigénylések fogadására kijelölt email címet. Az adatigénylés beérkezéséről mindig automatikus értesítés tájékoztat majd.
3. Lesz „Javadalmazás” link is, ahol az érdeklődők összegyűjtve találják meg a polgármester, az alpolgármesterek, a helyi önkormányzati képviselők és a képviselőtestület bizottsága tagjainak nevét, illetményét, tiszteletdíját és egyéb juttatásait, valamint a polgármesteri hivatal és a többi zuglói intézmény esetében a létszámra, illetményre, bérre és egyéb személyi juttatásokra vonatkozó adatokat. Kint lesznek a honlapon polgármesteri, alpolgármesteri és képviselői vagyonnyilatkozatok, illetve – az érintettek hozzájárulása esetén, merthogy itt sajnos nincs törvényi nyilvánossági kötelezettség – az önkormányzati cégvezetők vagyonnyilatkozatai is.
4. A „Szerződések” link alatt értékhatártól függetlenül kint lesznek a megkötött polgári jogi szerződések teljes szövegükkel és alapadataikkal. A szerződésszövegből csak az takarható ki, amit jogellenes lenne nyilvánosságra hozni – azaz a közfeladat ellátásával és közpénzek felhasználásával össze nem függő személyes adatok, a minősített adatok és az üzleti titkok legszigorúbban védett köre. Keretszerződésnél a tényleges kifizetésekre vonatkozó adat, közbeszerzésnél a Közbeszerzési Értesítőben közzétett közleményekre hivatkozó link is kikerül, de „Közbeszerzések” link alatt a folyamatban lévő és lezárt a közbeszerzési eljárások alapadatai és minden közbeszerzési közlemény is egy helyen elérhető lesz. Az elmúlt öt év szerződéses anyagának és közbeszerzési eljárásaira vonatkozó adatainak feltöltésére a határidő 2015. március 31., partner szerint elektronikusan kereshető szerződés-nyilvántartás pedig 2016. január 1-jére lesz.
5. Az önkormányzat működésével összefüggésben a munkatervet elfogadása után haladéktalanul, a közgyűlési előterjesztéseket benyújtásukkor elektronikusan kereshető formában kell közzétenni. Az ülésről készített video- vagy hangfelvétel, illetve a jegyzőkönyv utólagos közzétételére öt nap lesz.
6. Az önkormányzati rendeleteket az aláírt példány oldalhű másolatával vagy elektronikusan aláírt dokumentummal lehet csak kihirdetni, a hatályos rendeleteket kereshető formában, egységes szerkezetben is közzé kell tenni, a költségvetési rendelet adatait pedig közérthető formában is közzéteszik.
7. 2016. január 1-jétől pedig a közzétett közérdekű adatokat és közérdekből nyilvános adatokat erre irányuló adatigénylés esetén automatikus feldolgozásra alkalmas formában, XML adatszolgáltatásként is elérhetőek lesznek.
8. A nyilvánossági követelmények betartásáért átláthatósági biztos felel majd, aki kezdeményezésekkel élhet és évente beszámol a képviselőtestületnek.
Annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot a megajánlásban, és akkor Zugló ezzel a szabályozással szerintünk eléri a transzparenciának azt a szintjét, ami a XXI. század második évtizedének közepén egy modern országban elvárható. Így már csak 3153 önkormányzatnak kell hasonló rendeleteket elfogadnia ahhoz, hogy a teljes önkormányzati rendszer átláthatóan működjön.
Sepsi Tibor
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!