Megszereztük a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Az Átlátszó értesülései szerint az önkormányzati választások során az ország számos településén történt kísérlet szavazatvásárlásra – vagy direkt pénzzel, vagy kicsit burkoltabban, élelmiszercsomaggal, esetleg a közmunkába való felvétellel, illetve ennek ígéretével. Ennek ellenére tíznél kevesebb helyen indult valamilyen eljárás. Nyírmadán interjúalanyaink szerint 2 – 10 ezer forintot kaptak azok, akik megfelelően voksoltak.
Helyi lakosok szerint Nyírmadán tömeges szavazatvásárlás folyt. Állításuk szerint az október 12-i választást megelőző napokban, illetve közvetlenül a választás előtt a helyi kisebbségi önkormányzat egy tagja kétezertől tízezer forintig terjedő összegeket ígért és adott a helyieknek, ha a regnáló polgármesterre és kisebbségi önkormányzati vezetőkre szavaznak.
Filmünkben a nyilatkozó nyírmadaiak elmondják, hogy a falubeliek többsége tud a dologról: többen a szavazatvásárlás bizonyítékát látják abban, hogy a „telepen” szombat délután több családnál „egy fél kiló kenyér sem volt, délután meg már tömött szatyrokkal jöttek a boltból”. Ugyanakkor a kamerának nyilatkozni nem hajlandó helyiek egybehangzóan állították, hogy nem csak a romák szavazatait vásárolták, a településen élő szegényebb nem roma szavazók is jelentős számban kaptak pénzt.
Büntetőfeljelentés: Nyírmadán állítólag tömegesen vásárolták a szavazatokat from atlatszo.hu on Vimeo.
Találtunk olyan lakosokat, akik személyazonosságukat vállalva mondták el, hogy őket ki kereste meg, mennyit ígért és adott, és ezért kire kellett szavazniuk. Figyelmeztettük őket, hogy nyilatkozataikkal önmagukat vádolják meg választás rendje elleni bűncselekménnyel, hiszen a BTK 350. § szerint aki
„szavazatát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és erre tekintettel anyagi juttatást fogad el, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”
Ezek után döntöttek úgy, hogy csak név nélkül vállalják a nyilatkozatot, viszont kijelentették, hogy a várhatóan meginduló nyomozás során hajlandóak tanúskodni. Több nem roma származású helyi lakossal is találkoztunk, akik megerősítették ezeket a nyilatkozatokat, ők viszont – hosszas hezitálás után – nem vállalták a nyilvánosságot.
Korábbi cikkeink választási anomáliákról
Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban
Csúnyán elbánt az újszentiváni polgármester az Átlátszónak nyilatkozó falubeliekkel
Így büntet a polgármester: kirúgták a választási járdát építő közmunkásokat
Mindezen szabálytalanságok ellenére a választás eredménye ellen senki nem fellebbezett, az eredményt kifogásolók tőlünk értesültek, hogy erre 72 órájuk lett volna, így most már jogerősen is a régi polgármester, Kálmán Béla nyerte a választást: a következő öt évben ő lesz a város polgármestere. Legesélyesebb kihívója, Csernáti Sándorné 518 szavazatot kapott, míg Kálmán Béla 1267-et.
Megkerestük Kálmán Béla polgármestert is, aki az üggyel kapcsolatban azt mondta: nincs mit kommentálnia, mert a történet nem igaz, aki pedig a feljelentést tette, az viselje a következményeket.
“Senkinek semmilyen pénzt a szavazásért se előtte, se utána nem adtam. Én a választási eredményeket ilyen módon nem befolyásoltam. “
A település egyik lakosa – függetlenül attól, hogy a választás érvényes – feljelentést tett, hamarosan kiderül, hogy az illetékes ügyészség megalapozottnak találja-e az abban foglaltakat, és elrendeli-e a nyomozást.
Becker András – Oroszi Babett
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEgy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
A kormánymédiánál dolgozó újságíró szerint azok viselkedtek jogellenesen, akik feltörték a Midgård adatbázisát, majd „uszító, de minimum megbélyegző szándékkal” kereshető listát tettek közzé a vásárlókról.
Nem enyhít a közlekedési gondokon, hanem még nagyobb forgalmat generál és újabb ipari parkok létesítését segíti a 31-es út fejlesztése, legalábbis ettől tart a maglódiak egy része.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!