Adatigényléses perek

Másodfokon is nyilvános, mennyibe kerültek Jáksó Marslakói – adatokat mégsem kaptunk

A Fővárosi Törvényszék első fokon már tavaly novemberben kimondta: az MTVA köteles átadni az atlatszo.hu-nak a Marslakók című sorozat költségeiről szóló dokumentumokat és a műsor megszüntetéséről szóló szerződést. A Fővárosi Ítélőtábla most másodfokon is nekünk adott igazat, amikor helyben hagyta a Törvényszék ítéletét. Az MTVA mégsem küldte meg az adatokat, pedig a határidő már eltelt.

Az MTVA-tól még 2012 augusztusában kértük ki a Marslakók című napi szappanoperával összefüggésben a Marslakók Produkciós Kft. számára kifizetett és még kifizetni kívánt tételek listáját (a kifizetés jogcímének, valamint összegének megjelölésével), továbbá a Kft. által kibocsátott számlákat. Szerettük volna megismerni a műsorgyártás megszüntetéséről szóló szerződést is. Az MTVA az adatigénylésünket megkapta, de azt még csak válaszra sem méltatta. Ezután indítottunk pert, amit előbb első-, most pedig másodfokon is megnyertünk.

Az ügy nemcsak azért tanulságos, mert most végre megtudhatjuk, pontosan mire ment el több százmillió forint az adófizetők pénzéből az alig öt hónapig tartó sorozat kapcsán – a szerződés mellékletei már egyébként is kiszivárogtak a MagyarLeaksen keresztül. A jövőre nézve ugyanis jelentős hivatkozási alap, hogy a bíróság ismét kimondta: az üzleti titok védelménél előrébb való a közpénzek nyilvánosságára vonatkozó elv. Aki tehát közpénzt használ fel, nem hivatkozhat üzleti titkaira, a bíróság ezek védelménél fontosabbnak tartja az átláthatóságot.

Mi az az üzleti titok?

Az üzleti titok fogalmát a Polgári törvénykönyv határozza meg. Eszerint üzleti titok lényegében a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala a jogosult – ide nem értve a magyar államot – jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné. Nem minősül viszont üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat. A nyilvánosságra hozatal csak olyan adatokhoz való hozzáférést nem eredményezhet, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve, hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.

A fenti, leegyszerűsített definícióból is látható: a bíróság a jogalkotó szándékaival egységben erősíti meg újra és újra, hogy az üzleti titok csak piaci szereplők egymás közötti viszonyaiban érvényesülhet teljes körűen. Mostani ítéletében a Törvényszék kimondta, az Ítélőtábla pedig megerősítette: az állami költségvetés felhasználásával, az állami vagyon kezelésével, hasznosításával, azzal való rendelkezésével, az ilyen vagyont terhelő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos közérdekű adat nyilvánossága üzleti titokra való hivatkozással egyáltalán nem korlátozható.

A bíróság azt is kimondta, hogy attól még, hogy a felhasznált pénzek forrásai részben az államháztartáson kívüli szereplőktől, így például más médiaszolgáltatóktól erednek, amint a források megérkeznek az MTVA-hoz, azok azon nyomban közpénznek minősülnek, és így a nyilvánosságra tartoznak.

Böröcz István nem érti

2011 szeptemberében kértük ki az MTVA-tól az általuk 2011-ben kötött szerződések listáját. Böröcz István MTVA-vezérigazgató akkor levelében személyes hangnemre váltott: „Engedje meg, hogy megkérjem arra: avasson be a terveibe és az elképzeléseibe azzal kapcsolatban, hogy mik a szándékai ezzel az újabb listával? A közpénzek felhasználásának transzparenciája számunkra is fontos közérdek, de ezen túlmenően érdekelne, hogy van-e egyéb célja annak, hogy Ön ilyen kiemelt figyelmet fordít az MTVA szerződéseinek, üzleti kapcsolatainak.”

Az átlátszó fontosnak tartja, hogy bárki megismerhesse, az MTVA hogyan és miért költött el több százmillió forintot egy bukott szappanoperára. Szerencsére a bíróság is igazat ad nekünk következetes, újból és újból megerősített gyakorlatával: az MTVA közpénzköltései bizony nyilvánosak. Reméljük, az MTVA, ha meg nem is érti, mire ez a nagy kíváncsiskodás, azért haladéktalanul elküldi nekünk az ítélettel nyilvánosságra hozni kötelezett adatokat, az erre nyitva álló 15 napos határidő ugyanis már eltelt.

Az üggyel kapcsolatos bírósági iratokat itt lehet letölteni

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42