![LÁzÁr János](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/07/D_VAJ20240109007-e1721634612834-300x180.jpg)
Legalább 25 milliárd forintba került az adófizetőknek a Lázár-féle tarifareform
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Idén februárban fordultunk adatigényléssel a Magyar Nemzeti vagyonkezelő Zrt.-hez, amiben az állami vagyon elemeiről és a privatizációs ügyletekről készített adatbázisokat kértük ki közérdekű adatként. Az MNV megtagadta ezek kiadását, mert azok szerinte know-how-nak, illetve munkaszervezési megoldásnak minősülnek, ezért üzleti titkot képeznek. Természetesen perre mentünk, mert szerintünk az állami vagyonra, vagyis a közösség vagyonára vonatkozó minden adatnak elérhetőnek kell lennie a közösség, a nyilvánosság számára.
Elsőfokon veszítettünk.
A bíróság szerint sem bizonyítható, hogy az adatbázisok kiadása károsítaná a nemzetgazdaságot, de ennek a veszélye fennállhat, és ez már önmagában indokolja, hogy titokban maradjanak ezek az adatok.
A kedvenc mondatunk az az indokolásból, hogy ha az atlatszo.hu rendelkezne az adatbázissal, az „indokolatlan előnyt” jelentene a részére, ez pedig a bíróság szerint azt jelenti, hogy „rendeltetésellenesen” akartuk gyakorolni a közérdekű adatok megismeréséhez való jogunkat. A bíróság szeme előtt valószínűleg az lebegett, hogy az atlatszo.hu rajtra készen áll (az egyébként állítólag lezárult) privatizációban való részvételre, és ehhez akar információs bázist építeni.
Nos, persze nem. Az ítélet ellen fellebbezünk, és ha hozzájutunk az állami vagyon teljes adatbázisához, azt a honlapon közzé fogjuk tenni.
Az MNV Zrt. megtagadó levelét letöltheti itt. (PDF)
A keresetünket letöltheti itt. (PDF)
Az MNV Zrt. ellenkérelmét letöltheti itt. (PDF)
A tárgyalási jegyzőkönyvet letöltheti itt. (PDF)
Az elsőfokú ítéletet letöltheti itt. (PDF)
(Fotó: innen.)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Az MNV üzleti titokra hivatkozott, de hiába: a bíróság kötelezte az adásvételi szerződés kiadására.