tramtrain

Átlagosan napi 1151 jegyet adott el a MÁV a tram-trainre, a bevétel fele a tervezettnek

2022 augusztusa óta fizetős a több mint 80 milliárd forintból megépült tram-train. Közadatigénylésben kértünk a MÁV-tól információt a jegy- és bérleteladásokról. A számokból az derül ki, hogy a megvalósíthatósági tanulmányhoz képest a tervezett jegybevétel felét sikerült eddig elérni. De más érdekességeket is ki lehet olvasni az adatokból.

Azt, hogy az jó-e, hogy Hódmezővásárhely belvárosából közvetlenül Szeged belvárosába lehet utazni, kár vitatni. Kevés ilyen előremutató fejlesztés történt az elmúlt évtizedekben a magyar közösségi közlekedésben. Sokan szeretik, a MÁV folyamatosan utasszám-növekedésről számol be. A tram-train nemcsak a gyaloglást váltja ki, de egy jeggyel vagy éppen bérlettel lényegesen olcsóbban lehet a két város között utazni, mint korábban.

A beruházásnak ára van, nem is kicsi. A kivitelezés teljes költségvetése a pályafelújítással együtt több mint 80 milliárd forintra ugrott. Tavaly augusztus elseje óta fizetős a tram-train, most közadatigénylésben néztük meg, mennyien vettek jegyet a villamosvasútra.

Kevesebb bérlet, több jegy

Az első adatkérést tavaly november 7-én küldtük el, a MÁV december 12-én válaszolt. Ekkor a 2022.  szeptember 1. és november 7. között értékesített jegy- és bérletszámokat kaptuk meg. 2023. február másodikán ugyanezen adatokat kértük, márciusban meg is kaptuk őket. A két adatsorból az látszik, hogy az utasok alig több mint fele utazik teljes árú jeggyel. A két időszakban a vásárlók 46 százaléka kedvezményes jegyet vett.

Az először vizsgált 67 napban a MÁV 66171 jegyet adott el, vagyis naponta átlagosan 987-et. Ez a második időszakra 1315-re nőtt.

Az időszakok napi jegyátlaga 1151. Az első időszakban az utasok 53 százaléka, a másodikban 54 százaléka vett teljes árú jegyet, a többi 47 és 46 százalék (tehát az utasok közel fele) valamilyen kedvezményes (pl. 33%, 50%, 90%) jegyet vásárolt.

A bérletek száma viszont a MÁV adatai szerint csökkent. Míg a tavaly szeptember-november közötti időszakra átlagosan napi 101 bérletes jutott, addig a november-február közötti adatok már csak napi 83 bérletest mutatnak.

 

Az Átlátszó által korábban kiperelt megvalósíthatósági tanulmány alapján – amit 10 évig akartak titkolni –  bemutattuk, hogy a számításoknál figyelembe vett menetidő és a valóság nem ért össze, de legalább a 20 perces követés reggelente megvalósult.

A MÁV adatai szerint az első vizsgált időszakban jegy- és bérleteladásból

naponta 995 ezer forint bevétele volt a társaságnak, a második időszakban pedig 1,03 millió forint.

Ez 365 nappal felszorozva sem éri el a 400 millió forintot. A megvalósíthatósági tanulmány évente 800 millió forintos díjbevétellel számolt, vagyis a MÁV számai alapján a tényleges bevétel a 45 százaléka a tervezettnek. Díjkiegészítésből 40 százalékot vártak, a kettő különbözetéről, a maradék 15 százalékról nincs információ.

Részlet az megvalósítási tanulmányból. Hiány lehet a bevételi oldalon.

A vasúttársaságtól az Átlátszó azt kérdezte:

  • A szociálpolitikai díjkiegészítéssel is számolva a jelenlegi bevétel messze elmarad az előjelzettől. Önök ezt hogy látják?
  • A működési költségek fedezésére mennyit kell így a MÁV-nak fordítania?
  • Önök szerint elmarad-e a jegybevétel a tervezettől?

A MÁV azt válaszolta, hogy „A fizetős üzem 158 napja során, 2022 augusztus elsejétől folyamatosan emelkedett a napi átlagos bevétel, vagyis az utasok egyre inkább térnek át a TramTrain használatára. A bevételi szint megfelel a jelenlegi közlekedési gyakoriságnak és a várakozásoknak. Amennyiben a korábbi „nagyvasúti” teljesítményeket nézzük, a vasútvillamos eredményei messze meghaladják azokat, igazolva azt a feltételezést, hogy a kombinált szolgáltatás megnövekedett utasforgalmat fog eredményezni.

A vasúttársaság szerint az utasforgalom felfutási íve megfelel a korábban vártnak.”

Hogy ezt mire alapozzák, nem magyarázták meg a konkrét számok ellenére sem. Ugyanezeket a kérdéseket Lázár János építési miniszternek is elküldtük, de tőle semmilyen válasz nem érkezett.

Fogyatkozó buszok

Mivel a megvalósíthatósági tanulmány jelentős buszritkítással számolt, a Volántól is kértünk adatokat. A Volán Zrt. a Szeged és Hódmezővásárhely viszonylaton közlekedő buszok számáról tudott adatot adni, amiben a két várost érintő járatokon túl egyebek is vannak. Ugyanis a buszok „sok esetben hosszabb, Szegeden kívül több megyeszékhelyet és Hódmezővásárhelyen kívül több várost is érintő vonalon közlekednek, nem csak a Szeged és Hódmezővásárhely között utazókat szolgálják ki”.

A Volán adatai szerint 2021 októberét alapul véve így alakult a buszok száma. 2022 októberére 639-cel csökkent a viszonylaton közlekedő buszok száma. A Volán Zrt. azt is írta, hogy „a tram-train szolgáltatás 2021. évi beindulását követően a korábban autóbusszal utazók közlekedési szokásai átalakulóban vannak, így adataink nem alkalmasak közép- és hosszútávra vonatkozó következtetések levonására.”

 

Az utasszám pedig így változott az egyes járatokon. Az 5007-es Szeged-Hódmezővásárhely-Mindszent-Szentes-Szarvas, és az 5008-as Szeged-Hódmezővásárhely-Békéssámson-Tótkomlós-Békéscsaba viszonylatokon 20 százalékkal kevesebb utas volt, mint korábban.

Utasszám-változás a Volán Zrt. járatain. Kevesebben lettek. Grafika: Szabó Krisztián

A Volán Zrt. azt hangsúlyozta, hogy a „fenti adathalmazból a csak Szeged és Hódmezővásárhely közötti viszonylatra vonatkozó adatokat leszűrni nem lehet”, mivel „a Szeged és Hódmezővásárhely között megváltandó 30 kilométeres – fent felsorolt vonalakra értékesített – övezetes díjtermékek nemcsak a két város közötti, hanem más, azonos díjövezetbe eső, több megyeszékhelyet és várost érintő részviszonylatok adatait is tartalmazzák”.

MÁV: 200 ezer utas volt, de nem a jegyeladások alapján

A MÁV a napokban azt közölte, hogy „februárban közelítette a havi kétszázezres utazásszámot a vasútvillamos forgalma, márciusban meg is haladhatja azt. Az utasforgalmi próbaüzem kezdete, azaz 2021 november vége óta pedig már csaknem 1,4 millió utazáshoz vették igénybe a vasútvillamosokat.”

Megkérdeztük a MÁV-ot, hogy az általuk közölt adatokkal hogyan egyeztethető össze a közlemény. Azt válaszolták, hogy „A jegy és bérletértékesítési adatokból származó forgalmi adatok számítása a KSH iránymutatásai – és közlekedésszakmai szabályok – alapján alkalmazott

statisztikai számítás,

amit nem csupán az Ön által idézett, a tram-train kihasználtságára vonatkozó közlemény összeállításakor, hanem több évtizede általánosan alkalmaznak a hazai forgalmi adatok számítása során. A bérletvásárlások esetében figyelembe kell venni, hogy a bérletek előnyeit a teljes érvényességi időtartamuk alatt a lehető leghatékonyabban kihasználják az utasok az ingázásuk, a napi rutinjuk és programjaik során.”

Lázár János és a villamosvasút. Fotó: a miniszter Facebook oldala

Azt is írták, hogy „amennyiben viszont a jegy- és bérletértékesítési adatokból származó forgalmi adatok számításáról esik szó, érdemes megemlíteni, a közölt utasforgalmi adatokban csak a MÁV-START jegyértékesítési (JÉ) rendszerén keresztül történő jegyvásárlások jelennek meg. Így

az adatok nem tartalmazzák a díjmentesen utazókat

(6 éven aluliak és 65 év felettiek, tehát a számokban nem szerepelnek a nyugdíjas utazók!), azokat, akik nem gépi kiállítású vagy viszonylat nélküli jeggyel utaznak, a START Klub Bónusz, VIP vagy Prémium kártyával utazókat, valamint a vasutasokat és akik egyéb jogcímen díjmentesen utaznak. Ezen kívül nem szerepel az adatok között az SZKT és a Volánbusz sofőrjei által értékesített jegyek száma sem. Mindezeket figyelembe véve a közleményben szereplő adatoknál valójában jóval magasabb lehet az utazások száma” – tették hozzá. Hangsúlyozták, hogy „a megszokottnál hosszabb volt az év eleji iskolai és közigazgatási szünet, az ünnepi időszakkal együtt ez befolyásolta az utazási szokásokat, valamint a jegy- és bérletvásárlásokat”.

De kit érdekel mennyien utaznak, ha jó?

A teljes jogos kérdésre a válasz: az Európai Uniót. A tram-traint ugyanis uniós támogatással építették, és a pénz felhasználásnak feltételei vannak. Ez a megvalósíthatósági tanulmányban is szerepel. Ahogy az is, hogy ha elkészül, fenntartható lesz a működtetés. Ennek része, hogy a bevétel meglegyen. Ez egyébként kockázatként is szerepelt a tanulmányban.

Részlet a kiperelt Megvalósíthatósági Tanulmányból. Bevétellel is számoltak. Forrás: MÁV

Segesvári Csaba

Címlapkép: A tram-train az algyői megállóban 2022. szeptember 14-én. (fotó: Lázár János Facebook-oldala)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42